Helyszíni bizonyítást tartott a bíróság az Eva Varholíková Rezesová ellen négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben az M3-as 39 és 55 kilométerszelvénye között szombatról vasárnapra virradó éjszaka – közölte Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI érdeklődése.
A bizonyítási kísérlet lefolytatásáról a legutóbbi, májusi tárgyaláson kirendelt új szakértő indítványára döntött a törvényszék. Közlekedési ügyekben másodfokon ez nem gyakori, de nem is nevezhető példátlannak. Jelen ügyben indokolja többek között a vádbeli cselekmény jelentős tárgyi súlya, a baleset négy halálos áldozata – mondta el Koszta János. A helyszíni bizonyításon olyan típusú járműveket használtak, amilyenek a balesetben is részt vettek – azaz egy BMW X5-öst és egy Fiat Puntot – továbbá egy kamiont, amelynek vezetője szemtanúja volt az esetnek. A járművekkel az éjszaka folyamán többször rekonstruálták a járművek baleset előtti mozgását, amit kamera rögzített és szakértő vizsgált a helyszínen, például a járművek sebessége, mozgása, láthatósága szempontjából – tette hozzá.
A bizonyításon a szakértő mellett részt vettek az eljáró bírói tanács tagjai, az ügyész, a védő, a sértetti képviselő és a technikai személyzet, összesen mintegy 20 ember. A helyszínt rendőrök biztosították, ugyanis az M3-ast Budapest felé mintegy 15 kilométeres szakaszon le kellett zárni szombaton késő estétől vasárnap hajnali órákig – mondta a szóvivő. A bizonyításon részt vehetett volna a vádlott is, de ő nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel – fűzte hozzá.
A helyszíni bizonyítás költsége néhány százezer forint, ami ilyen ügyekben nem számít kiugróan magasnak. Ezt a költséget az állam megelőlegezi, arról a bíróság dönt majd, hogy végül ki viseli. Általában a bűnügyi költséget bűnössége esetén a vádlottnak kell megfizetnie. Kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta, hogy július elejére van kitűzve a legközelebbi tárgyalás a Rezesová-ügyben, másodfokú döntés leghamarabb július 14-én lehet.
A vád szerint Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban ittasan, az M3-as autópályán, X5-ös BMW-jével mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, melyben négyen életüket vesztették. Az ügyészség szerint a vádlott közúti veszélyeztetést is elkövetett azzal, hogy a sztrádán a baleset előtt nem sokkal agresszíven vezetett, több járművet, köztük a későbbi áldozatok autóját is veszélyesen megközelítette.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Mihadák Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS