Pesti Srácok

Kilakoltatási botrány Óbudán – Ingatlanmutyi miatt küldhettek végrehajtót a szociális bérlőre

Drámai órákat kísért végig a PestiSrácok.hu stábja, a DK-s vezetésű óbudai önkormányzat a múlt héten ugyanis egy krónikus betegségben szenvedő, régi szociális bérlőjét próbálta meg kilakoltatni az egyik, igen értékes telken fekvő és minden bizonnyal „hasznosításra váró” bérlakásából. Annak ellenére, hogy Kiss László polgármester és párbeszédes szövetségesei a 2019-es kampányban még kétszáz szociális bérlakás építését ígérték, most úgy tűnik, nyerészkedés és ingatlanpanama áldozata lesz a meglévő lakásállomány is. Esetünk kárvallottját többféle, egymásnak ellentmondó indokkal próbálták meg kiebrudalni a lakásból, ám a meghirdetett kilakoltatás – vélhetően a jogász segítők és a kollégáink fellépésének köszönhetően – most elmaradt. A hölgyet ugyanakkor arra sem méltatták, hogy minderről tájékoztatást kapjon, sőt, a végrehajtó azóta is vonja tőle a kétes megalapozottságú végrehajtás költségeit. Ilyen a szociális érzékenység, Gyurcsány-módra.

Másfél hete értesültünk róla, hogy egy óbudai önkormányzati ingatlanban élő hölgyet ki akarnak tenni a lakásból. A kilakoltatás indoklásaként az ellenzéki vezetésű önkormányzat több érdekes érvet is hozott, mint például azt, hogy a hölgy, akinek ráadásul igencsak rossz az egészsége, nem is lakik életvitelszerűen ott. Máskor arra hivatkoztak: az ingatlan olyan állapotban van, hogy ártalmas az egészségre. Buncsik Marianna hiába próbált a lakás elfogadható állapotával érvelni és méltányossági alapon halasztást kérni a kilakoltatás ügyében, az önkormányzatnál félresöpörték a megkereséseit. Végül a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Védett Társadalom Alapítvány segített alapos érveket felhozni, így – szerencsére – a kárvallottal hiába vártuk a múlt hét csütörtökön, kettő órára meghirdetett kilakoltatást, azt az utolsó pillanatban elhalasztotta az óbudai önkormányzat.

Buncsik Marianna az alábbi levelet küldte Turgonyi Dániel alpolgármesternek:

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu is megkereste az alpolgármestert, aki a kilakoltatás indoklásaként a következőket közölte szerkesztőségünkkel:

Szemet vetettek a telekre?

Stábunk tapasztalata szerint az említett önkormányzati lakásban semmi sem utal arra, hogy az az egészségre ártalmas lenne. Ugyanakkor az épület Óbuda egyik legértékesebb területén, a Mátyáshegy és a Bécsi út által körbeülelt parkos domboldalon, közvetlenül a Kiscelli Múzeum alatt található. Ezen a környéken másfél millió forintos négyzetméterár alatt nehéz találni felújított vagy új építésű lakásokat. Önkormányzati forrásaink esetünkben is azt állítják, a kilakoltatás valódi oka, hogy prémium kategóriás lakások vagy irodák épülhetnek a telken.

A lakás a Google-műholdképen a piros jelnél található, közvetlenül a parkerdő és a Kiscelli Múzeum alatt, kiváló közlekedési kapcsolattal

Buncsik Mariann stábunknak elmondta:

Hozzáteszi: állítólag kapott cserelakás-felajánlást. Az önkormányzatnál, többszöri látogatása során ezt az értesítést nem mutatták meg neki, és a posta sem kézbesített ilyet. A mai napig nem kapott arra vonatkozóan választ, hogy miért dobja ki az önkormányzat lakásügyi főosztálya az otthonából. Az óbudai önkormányzat a PS-nek küldött válaszában viszont állítja:

A kilakoltatásról értesítés érkezett, avval a megkötéssel, hogy ha a bérlő nem pakol össze, nemcsak az eddigi eljárás, de a pakolás és költöztetés költségét is ráterhelik. Minderre a bérlőt a rendőrség is figyelmeztette előző nap. Ezért Buncsik Marianna összepakolva várta a végrehajtókat, akik végül nem érkeztek meg. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Buncsik Marianna cáfolta ez utóbbi állítást; szerinte csupán annyi történt, hogy amikor ellenőrzést tartottak az ingatlanban, akkor helyette a fia tartózkodott otthon.

A kilakoltatást múlt csütörtökre, délután két órára időzítette a végrehajtó, azonban az végül elmaradt. Úgy tűnik, többszöri megkeresésünk és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közbelépése után az önkormányzatnál is rájöttek, hogy ellentmondásos az eddigi eljárás, és inkább a halasztás mellett döntöttek. Ugyanakkor a telefonon és személyesen még az előző nap is többször érdeklődő, eddig jogkövetően és a díjakat rendben fizető bérlőjüket arra sem tartották érdemesnek, hogy a fontos hírt közöljék vele.

– fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak Tóth Máté az ügy kapcsán. A Védett Társadalom Alapítvány jogásza szerint ugyanis az önkormányzat a kilakoltatás elrendelése helyett még a legformálisabb jogértelmezés szerint is biztosíthatott volna méltányosság keretében lakást. Az erre vonatkozó önkormányzati rendelet szerint,

A Védett Társadalom Alapítvány jogásza hozzátette: sérelmezhető, hogy amikor Buncsik Marianna bement az önkormányzathoz, akkor miért nem akarták megmutatni neki a három cserelakásra vonatkozó tértivevényt, függetlenül a kézbesítési védelemtől.

Ennyit ér a baloldal választási ígérete

Gy. Németh Erzsébet (DK), Bősz Anett (Liberálisok) és Kiss László épp választási ígéreteket tesz a 2019-es óbudai kampányban. Fotó: MTI/Kovács Attila

Tóth Mátétól megtudtuk: nem ez az első eset a praxisában, amikor Óbudán egy szociális bérlő jogi segítségre szorult az önkormányzat méltánytalansága miatt. Pedig Kiss László DK-s polgármester és a kerületben nagyon aktív Szabó Tímea párbeszédes politikus a kampányban még bérlakáskánaánt ígérgetett. Köztudott: a balliberális oldal rendre azzal érvel a csok és a családi lakástámogatások ellen, hogy azok csak a dolgozó, adót fizető embereknek járnak, ezért a lakásproblémák valódi megoldása a szociális bérlakások tömeges építése. A szélsőbaloldali Mérce.hu is örömmel újságolta elmég a 2019-es önkormányzati választás kampányában, hogy Kiss László polgármesterjelölt és az őt támogató MSZP–Párbeszéd–Momentum–Jobbik–LMP-koalíció kétszáz bérlakást épít majd, ha megnyerik Óbudán a választást. Négy év telt el, és mint látjuk, inkább a lakásállomány leépítése, a bérlők elűzése zajlik. Az egyesült baloldal és a Soros-hálózat egyik akciócsoportja, A Város Mindekié mozgalom is csalódottan írt nyílt levelet Kiss Lászlónak 2021 márciusában, amiért a beígért lakásépítések helyett megkezdték a meglévő szociális bérlakások kiárusítását.

kérlelte a balos akciócsoport a DK-s polgármestert. Úgy tűnik, hiába.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.