Pesti Srácok

Süveg Anna a PS-nek: az LMP vonta le egyedül a sikertelen választások következtetéseit (Videó)

Nemrég Gyurcsány Ferenc egy kecskeméti fórumon a Telexnek arról beszélt, hogy Magyar Péter színrelépésével a kormánypárt, illetve a DK is veszíthet támogatókat. Viszont hozzátette, hogy egy újonnan megjelent erő mindenkitől vehet el szavazatokat, "de Magyar Péter az ellenzéknek árt a legtöbbet". Gyurcsány azt is megjegyezte: az ellenzék kisebb pártjai élet-halál küzdelmet folytatnak. Erre reagált lapunknak Süveg Anna, aki nem ért egyet a DK-elnök kijelentésével, szerinte "ugyanis lehet, hogy az LMP fogja adni Budapest következő főpolgármesterét". A párt szóvivője nem aggódik amiatt sem, hogy a Medián legutóbbi kutatása szerint Szentkirályi Alexandra támogatottságban megelőzte Vitézy Dávidot. Csütörtökön Kocsis Máté a Robert Fico merényletével kapcsolatban kialakult gyűlölködésről is beszélt az Inforádiónak adott interjúban. A Fidesz frakcióvezetője szerint jogilag is át kellene gondolni, hogyan lehetne megfékezni az indulatokat a kommentmezőkben. Süveg Anna ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: ha valakinek politikai alapon más a nézete, mint mondjuk Orbán Viktornak, az ellen semmiképpen sem fizikai erőszakkal kell fellépni. Részletek a videóban.

Fotó: Képernyőkép

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.