A magyar erdőtörvény Európában az egyik legszigorúbb, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a betartásával nem lehet az erdőket kizsákmányolni, mivel a törvény a fenntartható erdőkezelésre kötelez – fogalmazott portálunknak adott interjújában Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, akit az erdészet jövőjéről és múltjáról szóló szakmai konferencia kapcsán kérdeztünk. Mint kiemelte, a magyar erdőgazdálkodási szakmai kultúra Trianon óta – ahol elvesztettük hazánk erdővagyonának java részét – az erdők gyarapítását, fenntartható kezelését tanítja és írja számunkra elő, ezért is növelhettük meg Magyarország erdőterületeit száz év alatt a kétszeresére.
Szakmai vitát tartottak nemrégiben az erdőgazdálkodási szabályozásról az egyetemek, az erdészeti szakma és az Agrárminisztérium képviselői a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézete, az NKE Eötvös József Kutatóközpontja együttműködésével, az Országos Erdészeti Egyesület támogatásával az “Erdőgazdálkodás Magyarországon Múlt – Jelen – Jövő” című konferencián Budapesten. Az Országos Erdőállomány Adattárában erdőként nyilvántartott területek 56 százaléka van állami kézben, ami európai szinten kimagasló arány. A fakészlet esetében több mint 225 millió köbméter élő faanyag található az állami erdőkben, amiből kicsit több mint 4 millió köbmétert termelnek ki évente – emelték ki a konferencián. A rendezvény paneljeiben szó volt továbbá az erdőgazdálkodás történetéről és folytonosságairól Közép-Európában, az erdők társadalmi szerepéről, az erdőgazdálkodás jövőjéről, szabályozási és oktatási reformokról, valamint az erdőgazdálkodás nagy kérdéseiről. Az esemény kapcsán Ripszám Istvánt, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük a gyakorlati kihívásokról.
A tavalyi év rendkívüli szárazsága élesen rámutatott, milyen új kihívásokkal kell megküzdenie az erdőgazdálkodásnak, a klímaváltozás folyamatos alkalmazkodást követel a szakmától…
Kétségtelen, hogy a klímaváltozás negatívan hat mind az emberekre, mind a környezetünkre, és utóbbi is visszahat ránk. Miközben a rovarok, emlősállatok, madarak tekintetében látjuk, hogy a helyváltoztatással nagyon jól tolerálják a megváltozott környezeti hatásokat, a fafajok olyan élőlények, amelyek nem tudtak helyet változtatni. Egyértelműen látszik a trend, hogy az izotermák északi irányba mozdulnak el. Ennek következtében a páratartalom, a hőségnapok számának növekedése, a maximális hőmérséklet változik, de ennek emellett van egy hullámzása is. Ugyanakkor, ha van is olyan extrém év, mint a tavalyi, az nem törvényszerű, hogy minden évünk ilyen lesz. Idén például a sok eső miatt azért kongathatnánk a vészharangot, mert megfulladnak a csemeték. De, ha visszaemlékszünk, a ’60-as években éppen nem erre a szcenárióra készült az európai tudósvilág, hanem inkább arra, hogy újabb jégkorszak következik. Ettől függetlenül a klímaváltozás hatásainak ellensúlyozásával sem tavaly kezdtünk el foglalkozni, hanem már évtizedek óta, és keressük azokat az alternatívákat, hogyan találjuk meg a módot arra, hogy minden körülmények között zöldellhessenek az erdők.
Bár folyamatos az alkalmazkodás kényszere, egy erdőmérnök 100–150 évre tervez, ami óriási időtartam, több, mint egy emberöltő. Ez azt is jelenti, hogy a gyorsan változó folyamatokat is előre kell tervezni, ami komoly kihívásnak tűnik…
Pontosan. Ennek a munkának az alapja egyfajta jelen idejű ismeret, támaszkodás a múltra, mert azért trendek voltak régen is, és valamilyen okból kifolyólag kialakult az a növényborítás, az a növényfedettség, az a fajta erdőtársulás-mozaik, ami most Magyarországon van. Ezek egymásra épülő tudások, amelyek ide vezettek, és ezekre épülve kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan fogjuk tudni segíteni az erdő azon adaptációs képességét, ami a korábban megszokottnál nagyobb mértékű változásokra reagál. Bárhová megyünk is az országban, találhatunk nagyon idős fákat, például a legelők közepén látható óriási matuzsálemek. Közülük van 300 éves tölgyfa is, amely elég sok mindent túlélt a kis jégkorszaktól kezdve a felmelegedésekig bezárólag. Az ilyen egyedek önmagukban is képesek voltak arra, hogy nagymértékű változásokat, nagymértékű környezeti hatásokat toleráljanak.
Akkor ezeket az alanyokat érdemes szaporítani?
Az erdőgazdálkodás szintjén foglalkoznunk kell azzal, hogy melyek azok a fafajok, melyek azok a fafajon belüli típusok, amelyek leginkább alkalmasak lesznek arra, hogy ezt a rugalmasságot biztosítsák az erdőnek. Ez nyilván nem úgy fog működni, hogy az ilyen nagy túlélő alanyok klónjait kell elterjesztenünk, mert a kérdés nemcsak az, hogy a meleget és a hideget, a szárazságot vagy a nagy vizet jól tűrjék a fajták, mivel egy dinamikusan változó, soktényezős adaptációban kell gondolkodnunk, amelynek kulcsa a diverzitás, a sokféleség. Kellően nagy sokféleséget kell reprezentálni az erdőnek úgy általában, tehát sok fafajjal kell dolgoznunk, nem lehet klisékben gondolkodni, hanem azt a rugalmasságot kell megadni, hogy a kiválasztódás természetes úton megtörténjen. Ennek pedig az az alfája és omegája, hogy minél nagyobb merítésünk legyen a természetes, helyben képződő és fejlődő génállományokból. Hiába cserélnénk le a bükköt tölgyre, ha 40 év múlva már olyan folyamatok lesznek épp, amik ismét a bükknek kedveznek.
Tehát az a lényeg, hogy valahogy meg kell bíznunk az őshonos fákban, hogy ők maguktól is képesek az alkalmazkodásra, hiszen ezt már bizonyították a háromszáz éves példányok?
A telepített monokultúrák a leginkább sérülékenyek. Hogyha van egy olyan bükkösöm, ami mondjuk 60 százalékban bükk, de van benne ezüst hárs, gyertyán, juharok, és tölgy, akkor lehet, hogy a környezeti hatások miatt ritkulni fog az erdő, de nem fog az összes bükk eltűnni belőle, hanem a többi faj fog teret nyerni ugyanabban a társulásban. Tehát csak az arányok fognak megváltozni az adott területen. Ezért kell a monokultúrától elszakadni, különösen a természetes erdők vonatkozásában. Egyébként a perifériákon megvan annak a kockázata – különösen ott, ahol az erdőhatár környékén gazdálkodnak kollégák, például az Alföld peremén, hegylábakon, dombvidéki peremvidékeken –, hogy az inváziós növények elszaporodnak. Ezért is kell résen lenni, hogy legalább az erdőkben ne menjen végbe a természetes erdőtársulás lecserélődése.
Az erdőket az ország tüdejeként szokták jellemezni, azt is tudjuk már, milyen jótékony hatásuk van a klímaváltozásra, de funkciójuk modern korunkban újabbakkal is bővült. Ilyen például a rekreáció, vagy olyan oktatási helyszín, ahol a gyerekek kézzelfogható közelségbe kerülhetnek a természettel. Hogyan tud az új igényekhez felzárkózni egy erdőgazdaság?
Majdnem minden erdőgazdaságnál van legalább egy erdei iskola. A mi esetünkben volt olyan év, hogy tizenháromezer gyerek fordult meg nálunk. Három bázispontunk is van: Árpádtetőn, Sás-völgyben és Almamellék–Sasréten, közülük kettő bentlakásos. Érdemes belegondolni, hogy Baranya megyében az általános iskolások száma harmincezer, ami azt jelenti, hogy egyes években minden harmadik gyerek eljutott az erdei iskolába, ami hatalmas szám, hatalmas dolog. És akkor még nem is említettem az Erdészeti Egyesület vándortáborait, amelyeket hét éve tartunk egyre bővülő útvonalakkal. Körülbelül tíz perc az az időkapu, ami alatt lehet jelentkezni, mert megtelik pár pillanat alatt. Azok a gyerekek, akik egy hetet eltöltenek az erdeinkben, nem az Internetről tanulják meg, hogyan fütyül a feketerigó, hanem testközelből. A tudást tapasztalás útján is meg lehet szerezni, és ebben van szerintem az erdészeti erdei iskoláknak és a vándortáboroknak hatalmas feladata.
A Mecsek Discovery Center (MDC) élmény- és látogatóközpont MecseXplorer elnevezésű interaktív kiállítása. Fotó: MTI
Ki kell térnem a hatósági áras tűzifa kérdésére, hiszen egyes zöld véleményformálók óriási támadást indítottak az erdészetekkel szemben, hogy tarra vágják az erdőket. Véletlenül sem szeretném Önt összeveszejteni a zöld szervezetekkel, inkább csak általánosságban jegyezném meg, hogy egyes esetekben mintha megkérdőjeleznék az erdészeti szakemberek természetszeretetét, természetvédelmi elkötelezettségét, hitelességét…
Valóban, előfordul, hogy megkérdőjelezik mindezeket. Minden fórumon, minden interjúban és minden magánbeszélgetés során elmondom, és elmondják erdész kollégáim is ezzel kapcsolatban a következőket: egyrészt a magyar erdőtörvény Európában az egyik legszigorúbb, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a betartásával nem lehet az erdőket kizsákmányolni, mivel a törvény a fenntartható erdőkezelésre kötelez. A törvény betartását pedig az garantálja, hogy minden erdőgazdálkodási munkát az Erdészeti Hatóság, szükség esetén pedig a Természetvédelmi Hatóság hagy jóvá és ellenőriz. Tehát Magyarországon az erdőtörvény betartásával nem lehet erdőkárosítást elkövetni. Másrészt a magyar erdőgazdálkodási szakmai kultúra Trianon óta – ahol elvesztettük hazánk erdővagyonának java részét – az erdők gyarapítását, fenntartható kezelését tanítja és írja számunkra elő, ezért is növelhettük meg Magyarország erdőterületeit száz év alatt a kétszeresére.
Azért furcsa a számomra azt hallani, hogy évről évre nő hazánk erdőborítottsága, különösen az erdősítési programoknak köszönhetően, a közélet mégis folyamatosan attól retteg, hogy eltűnnek az erdők.
Erre két számot is mondok. Az éves növedékünk, tehát az a fatömeg, amit az erdők egy évben megtermelnek, körülbelül 13 millió köbméter. Ebből az összes szektor – akár magán, akár állami – összesen 6,5–7 millió köbmétert vág le. Ha a természetes pusztulást is figyelembe vesszük, akkor is 40 százaléknyi a képződő többlet fatömeg.
Végezetül szeretnék rákérdezni: a Mecsekerdő mivel várja idén a látogatókat?
Nemrégiben újítottuk fel az almamelléki állami erdei kisvasutat, erről már csak kedvcsinálóként is érdemes megnézni pár videót az Interneten. Emellett kiemelném a Mecsek Discovery Centerben található MecseXplorer kiállítást Árpádtetőn. Az új interaktív látogatótér a XXI. századi elvárásoknak megfelelően mutatja be a Mecsek kulturális és természeti értékeit. Továbbá nem feledkezhetünk meg a Mecsextrém Parkról sem, amely az ország egyik legnagyobb erdei kalandparkja.
Vezetőkép: MTI/Sóki Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS