erdőgazdálkodás
Nagy István: megóvjuk hazánk zöld tőkéjét (Videó)
Megóvjuk hazánk zöld tőkéjét, a magyar erdők teljes biztonságban vannak, fokozottan vigyázunk rájuk még az energia-veszélyhelyzetben is – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán az Agrárminisztérium (AM) vasárnapi közleménye szerint.NAK: a hazai erdészetek ki tudják elégíteni a megnövekedett tűzifaigényt a természet károsítása nélkül
A magyarországi erdőkben óriási potenciál van; legális fakitermeléssel természetkárosítás nélkül kielégíthető a lakosság megnövekedett tűzifaigénye – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Hangsúlyozták, hogy az erdészetek, ahogy eddig, a jövőben is professzionális szakmai, illetve hatósági felügyelet mellett végzik a tevékenységüket. Az erdőkben felhalmozódó fakészletből akár tartósan is ki lehet elégíteni az igényeket, méghozzá úgy, hogy a fenntarthatósági szempontok nem sérülnek.Képmutatás a baloldali politikusok által hergelt „erdőrettegők” tüntetése
A baloldal folyamatos erdőrettegésben tartja magát, illetve az erre fogékony választókat, valódi zöldpolitika helyett azonban csak zöldségeket beszélnek – amit pedig megígérnek, az biztosan nem úgy lesz. Felidézhetnénk a „fanyüvő” V. Naszályi Mártát, vagy az erdők nagy barátját, Baranyi Krisztinát, aki a fakivágás elleni tüntetésről hazaérve egyből saját kerületének esett neki a láncfűrésszel. Most éppen a tűzifa kitermelését elősegítő rendelettől rettegnek a Soros-féle álcivilek iránymutatása alapján, ez azonban ismét csak szemfényvesztés. Fábry Szabolcs a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a zöld álruha mögé bújva valójában minden fronton a környezetpusztítás mellett, a felelős gazdálkodás ellen kampányolnak azok, akik most álságos módon Budapest utcáin tüntetnek a fakitermelés felpörgetése ellen. A nagyvázsonyi polgármester úgy vélekedett: a liberálisok nem értik, hogy az emberi élet a legfontosabb érték, ráadásul az sem igaz, hogy a fakitermeléssel elpusztulnának a magyarországi erdők.Szó sincs arról, hogy tarra lesznek vágva az erdők – A hazai erdőállomány továbbra is gyarapodni fog, a valóság ismét arcul csapta a hisztériakeltő kamuzöldeket
Óriási hisztit csapott egy saját maga által generált kamuhírből a kamuzöld baloldal, amely látványosan és szándékosan nem nézett utána, milyen valós törvényi háttere is van annak a döntésnek, hogy az energia-veszélyhelyzetre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékű fakitermelést tesz lehetővé. A valóság természetesen teljesen más képet mutat, és eleve botrányos az a gyanusítás, hogy a hazai erdőállomány gyarapításán évek óta dolgozó kormány és szaktárca tarra vágatná az erdőket. Mégis, most ezt próbálja meg beetetni követőivel az erdőgazdálkodáshoz IS értő ellenzék. Portálunknak a témában nyilatkozó Nagy István agrárminiszter is kiemelte: a kormány döntése arról szól, hogy a faállomány természetes gyarapodásából szabadítottak fel egy bizonyos arányt, tehát „csak” a faállomány gyarapodásának mértéke csökken, de a faállomány még így is növekszik. Ráadásul a többlet fakivágást is „államilag ellenőrzött körülmények között, elhivatott erdészek hajtják végre, a természetvédelmi hatóság engedélyével”. Aki bedőlt a baloldal állításának, hogy „tűzifára aprítják a magyar erdőket”, annak érdemes lesz elolvasni ezt a cikket...Egererdő: a fakitermelésről szóló rendelet nem veszélyezteti az erdőket
A fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet nem veszélyezteti a magyar erdőállományt – jelentette ki a Mátrában, a Bükkben és a Borsodi-dombságban gazdálkodó Egererdő Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.Évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek
Az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a gyengébbek kedvéért szemléltető módon elmagyarázta, mit tartalmaz a napokban elfogadott veszélyhelyzeti tüzifa rendelet. Miközben balliberális politikusok és zöldek egymással versenyezve aggódnak napok óta az erdeinkért, a valóságban évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk Magyarországon, mint amennyit az erdők teremnek. Ráadásul szó nincs arról, hogy ezután több fát vágnának ki - mutatott rá Zambó Péter. Mint mondta, a rendelet azt teszi lehetővé, hogy kizárólag veszélyhelyzet esetén olyan erdész szakmai intézkedéseket tegyenek, amelyek elősegítik a faanyag minél gyorsabb piacra jutását. Semmiben sem változnak az erdő- és a természetvédelmi törvény rendelkezései, a meglévő jogi kereteket a rendelet alapként kezeli. Vagyis a fenntarthatósági kereteket a veszélyhelyzti tüzifa rendelet esetén sem lehet túllépni.Vásárhelyi Mária megfejtése: Orbán akarja, hogy ne jöjjön az olaj
Bizonyára önök is észrevették már, hogy a társadalmi haladás néven futó projekt, a liberális progresszió, már a marxizmus óta egy rendes kis összeesküvés-elmélet. De a legsúlyosabb fajtából. Csak annyi új van benne, hogy a többi "racionális" összeesküvés-elmélettel szemben nagyon komoly súlyt fektet minden más összeesküvés-elmélet diszkreditálására.Civilnek álcázott tüntetéssel retteg az erdőkért a baloldal
Napok óta a tarvágástól retteg a teljes baloldal, miután a kormány lazított a fakitermelés szabályain. A felzúdulásra úgy reagált az Agrárminisztérium, hogy fenntartható módon zajlik a fakitermelés, mégis már javában zajlik a toborzás a pénteki, tarvágás elleni baloldali tüntetésre. Az LMP azonban a saját nevében sem bízik a jelek szerint, mert csak napok múltán vállalta fel, hogy ő áll az addig civilnek álcázott tüntetés mögött. A törpepárt csak akkor vette nevére a dolgot, amikor már szép számú érdeklődő gyűlt össze az esemény Facebook-oldalán. Azzal sem foglalkoznak, hogy a szakminisztérium évek óta komoly fásítási programot hajt végre, és óriási támogatásban részesíti az erdőgazdálkodókat. Úgy tűnik, mindennél fontosabb, hogy a baloldal számára sokkoló április 3-i földbeállás után tovább zakatoljon az O1G-kampány.Ajánljuk még
















