Pesti Srácok

Nagy István: megóvjuk hazánk zöld tőkéjét (Videó)

Megóvjuk hazánk zöld tőkéjét, a magyar erdők teljes biztonságban vannak, fokozottan vigyázunk rájuk még az energia-veszélyhelyzetben is – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán az Agrárminisztérium (AM) vasárnapi közleménye szerint.

– mondta, és hozzátette: az elhúzódó orosz–ukrán háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Nagy István a közlemény szerint kiemelte: a baloldali álhírekkel szemben az állami erdőkben továbbra is tilos természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos erdők tarvágása.

– fűzte hozzá a tárcavezető. A miniszter kitért arra is, hogy a magyar erdőgazdálkodás száz év alatt 11 százalékról 22 százalékra növelte az ország erdővel borított területeinek arányát.

– hangsúlyozta.

Emellett az élőfakészlet minden évben nő, 2010 óta 45 millió köbméterrel gyarapodott, ezért mára meghaladja a 400 millió köbmétert. Az elmúlt időszakban 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtak támogatást, amelyből 27 ezer hektár már megvalósult. A Vidékfejlesztési programban több mint 160 milliárd forintot kitevő erdészeti támogatás hagyott jóvá az agrártárca, és ugyancsak ennek a kezdeményezésnek a keretein belül, mintegy 60 milliárd forintot fordítanak a meglévő erdők minőségének javítására. Továbbá a Településfásítási programnak köszönhetően 1350 településen összesen 36 000 darab sorfát ültettek el a helyi közösségek – sorolta az eredményeket az agrártárca vezetője az AM közleménye szerint.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.