fakitermelés
Elindul a hatósági áras tűzifaprogram (Videó)
Elindul a hatósági áras tűzifaprogram, már lehet jelentkezni vásárlási szándékkal az erdőgazdaságoknál. Az igényt személyesen, telefonon és e-mailben is lehet jelezni – jelentette be az Agrárminisztérium vasárnapi közleményében.Alkotmánybíróságra vitte a fakitermelési rendeletet az ellenzék
Ötven ellenzéki képviselő aláírásával az Alkotmánybíróságon támadták meg a kormány fakitermelési rendletét, az ügyet pedig már ki is szignálták az első alkotmánybíróra – írja az Index. A kormány az Alaptörvényben meghatározott jogalkotói hatáskörében, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményei miatt négy hete módosította a tűzifa-kitermelés szabályait. Bár szakpolitikusok és a szakma több képviselője is egyértelművé tette, hogy a rendelet nem jelent többletkivágást és továbbra is érvényben vannak a fenntarthatóságra vonatkozó szigorú szabályozások, az ellenzék a rendelet elfogadása óta veri a palávert. Úgy tűnik, ennyivel meg sem elégedtek.Amit nem mondtak el a tűzifa-rendeletről - Jöhet az erdőirtás? (Videó!)
A kormány az energia-vészhelyzet miatt enyhítette a fakitermelés szabályait. A döntés alapján a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozó korlátozásokat nem feltétlenül kell alkalmazni. Az egyébként igen kevés szavazótáborral rendelkező, alig egyszázalékos támogatottságú LMP azonnal rávetette magát az ügyre és összecsődített egy villámtüntetést, majd a pódiumról féligazságokkal és nettó hazugságokkal hergelték a tüntetőket, több-kevesebb sikerrel.Nagy István: megóvjuk hazánk zöld tőkéjét (Videó)
Megóvjuk hazánk zöld tőkéjét, a magyar erdők teljes biztonságban vannak, fokozottan vigyázunk rájuk még az energia-veszélyhelyzetben is – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán az Agrárminisztérium (AM) vasárnapi közleménye szerint.NAK: a hazai erdészetek ki tudják elégíteni a megnövekedett tűzifaigényt a természet károsítása nélkül
A magyarországi erdőkben óriási potenciál van; legális fakitermeléssel természetkárosítás nélkül kielégíthető a lakosság megnövekedett tűzifaigénye – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Hangsúlyozták, hogy az erdészetek, ahogy eddig, a jövőben is professzionális szakmai, illetve hatósági felügyelet mellett végzik a tevékenységüket. Az erdőkben felhalmozódó fakészletből akár tartósan is ki lehet elégíteni az igényeket, méghozzá úgy, hogy a fenntarthatósági szempontok nem sérülnek.Képmutatás a baloldali politikusok által hergelt „erdőrettegők” tüntetése
A baloldal folyamatos erdőrettegésben tartja magát, illetve az erre fogékony választókat, valódi zöldpolitika helyett azonban csak zöldségeket beszélnek – amit pedig megígérnek, az biztosan nem úgy lesz. Felidézhetnénk a „fanyüvő” V. Naszályi Mártát, vagy az erdők nagy barátját, Baranyi Krisztinát, aki a fakivágás elleni tüntetésről hazaérve egyből saját kerületének esett neki a láncfűrésszel. Most éppen a tűzifa kitermelését elősegítő rendelettől rettegnek a Soros-féle álcivilek iránymutatása alapján, ez azonban ismét csak szemfényvesztés. Fábry Szabolcs a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a zöld álruha mögé bújva valójában minden fronton a környezetpusztítás mellett, a felelős gazdálkodás ellen kampányolnak azok, akik most álságos módon Budapest utcáin tüntetnek a fakitermelés felpörgetése ellen. A nagyvázsonyi polgármester úgy vélekedett: a liberálisok nem értik, hogy az emberi élet a legfontosabb érték, ráadásul az sem igaz, hogy a fakitermeléssel elpusztulnának a magyarországi erdők.A kamuzöld baloldalnak már a követői sem hitték el, hogy a kormány tarra vágatja az erdőket, ezért gyorsan bejelentették, hogy győztek
Az ellenzék igencsak belelovalta magát abba, hogy a Kormány tarra vágatja az erdőket. Több tüntetést is szerveztek, megtévesztettek ezreinek részvételével. De a hazugságlufi végül csak kidurrant, ezért az ellenzék gyorsan bejelentette, hogy győztek, és a kormány hátrált meg, ezért nem lesznek fakivágások.Nem vágják ki az őshonos fákat a védett területeken – A sokadik kamuzöld álhírt cáfolja az Agrárminisztérium
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket – írták.Erdőkért felelős államtitkár: ezután is szabályozott keretek között fog zajlani a fakitermelés
Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig – erről az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Ajánljuk még