Pesti Srácok

Amit nem mondtak el a tűzifa-rendeletről - Jöhet az erdőirtás? (Videó!)

null

A kormány az energia-vészhelyzet miatt enyhítette a fakitermelés szabályait. A döntés alapján a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozó korlátozásokat nem feltétlenül kell alkalmazni. Az egyébként igen kevés szavazótáborral rendelkező, alig egyszázalékos támogatottságú LMP azonnal rávetette magát az ügyre és összecsődített egy villámtüntetést, majd a pódiumról féligazságokkal és nettó hazugságokkal hergelték a tüntetőket, több-kevesebb sikerrel.

Ahogyan már megszokhattuk, ismét előkerültek a hangzatos kulcsszavak, szívszorító beszédek és a jól megszokott hazugságok. A beszédekből arra következtethetünk, hogy megpróbáltak visszaélni az emberek fejében lévő sztereotípiákkal, miszerint az erdész fát vág. Ez viszonylag össze is jött nekik, mivel az aktivisták azóta is erdőirtást vizionálnak tarvágás helyett.

Erdőirtás VS tarvágás

Míg a kormány tarvágásról beszélt, a rendezvényen felszólalók már erdőirtással riogatták az embereket. A két tevékenység közötti különbséget persze nem kívánták részletezni, pedig perdöntő fontosságú. Tarvágás az, amikor kivágnak egy fát, de a gyökere megmarad. Ez védi a talajt az eróziótól és elősegíti az új fa növekedését.

PestiSracok facebook image
Így néz ki a tarvágás

Erdőirtás az, amikor gyökerestől kitépik a fát. Magyarországon ilyen már évtizedek óta nem történt.

"Sivataggá változtatják Magyarországot!"

Megint egy tartalom nélküli hangzatos kulcsszó. Az elmúlt évtizedben drasztikusan csökkent a tűzifára való igény. Ezalatt az erdők folyamatosan szaporodtak. Évente 13 millió köbméter fa terem, de ennek csak a felét használjuk el. Ebből viszonylag egyszerűen következik, hogy túltermelés van.

Mikortól lép érvénybe (az LMP szerint)?

Ismét belebotlottunk egy féligazságba. A tüntetésen felszólalók olyan hatást keltettek, mintha csak ők állnának a gonosz ipari munkagépek és a békésen éldegélő fák között. A valóság ezzel szemben az, hogy ez egy vészhelyzeti rendelet. A háborús és szankciós helyzetnek köszönhetően veszélybe kerülhet Magyarország energiaellátása. Pont úgy, mint amikor az ukránok elzárták a Barátság kőolajvezetéket egy mondvacsinált indok miatt: Ukrajna blokkolta az Oroszországból beérkezett tranzitdíjat, majd bejelentették, hogy nem fizettek, ezért elzárják a Magyarország felé tartó vezetéket. A MOL ekkor vállalta, hogy kifizetik, de ukránok napokig hallgattak. Vélhetőleg ez nem volt bekalkulálva. Ha tényleg csak a pénz volt a gond, akkor miért nem akarták elfogadni a MOL ajánlatát? Félő, ezt sosem tudjuk meg.

Magyarország gazdasága nem állhat le, mert ez veszélyt jelent a lakosságra. Ha ez megtörténik, biztosítani kell ez energiaellátást. A tűzifa-rendelet pont egy ilyen biztosíték.

Én mindössze egy olyan egyszerű kérdést tennék fel az LMP-nek: mégis hol a voltak, amikor bevezették a szankciókat?Akkor milyen alternatív fűtési javaslattal álltak elő? Mit csináljanak azok, akik télen például... fáznak? Ha pedig nem jó a gáz, nem jó az atom, nem jó a tűzifa, akkor szerintük mi a megoldás..?

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.