Pesti Srácok

Erdőkért felelős államtitkár: ezután is szabályozott keretek között fog zajlani a fakitermelés

null

Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig – erről az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Zambó Péter azt mondta, minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és vagy engedélyezik az erdőgazdálkodónak a fakitermelést vagy sem.

– fogalmazott. Az államtitkár hangsúlyozta: az éves tervek értelmében az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelését fogják elvégezni az állami erdőgazdálkodók, emellett számítanak magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is. Elmondása szerint jelenleg 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem naturás területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Jelezte, az sem fog gondot okozni, hogy két héttel előrébb hozták a kitermelési idő kezdetét, a folyamatot meg lehet kezdeni most augusztusban is a talaj és a madárvilág károsítása nélkül.

– mondta. Az államtitkár jelezte: a magánerdő-gazdálkodóknál szintén a törvényi előírások szerint zajlanak a fakitermelési folyamatok, őket is ellenőrzi az erdészeti hatóság.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még