Pesti Srácok

Román ünnep lehet Trianon évfordulója

Román ünnep lehet Trianon évfordulója

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt és a bukaresti jobbközép kormányt támogató, jobboldali Népi Mozgalom Pártja szavazataival megkapta a román képviselőház közigazgatási bizottságának ajánlását kedden az a törvénytervezet, amely a trianoni szerződés napjává nyilvánítaná június 4-ét Romániában.

Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője, a szakbizottság tagja szerint a tervezet sértő a romániai magyarság számára, és szembemegy minden olyan törekvéssel, amely a többség és a magyar közösség békés együttélését szolgálja, korlátozva a közös jövő tervezését is. Leszögezte: az RMDSZ határozottan ellenzi a kezdeményezést, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a tervezetet mielőbb leszavazza a parlament – írja az MTI. Korodi elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia egy volt külügyminisztere a román–magyar békés együttélés kárára szeretne politikai tőkét kovácsolni magának.

Amennyiben a képviselőház plénuma is elfogadja a törvénytervezetet, Románia minden évben meg fogja ünnepelni a trianoni szerződést. A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell majd arról, hogy június 4-én, az első világháborút lezáró, Magyarország határait kijelölő békediktátum évfordulóján kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A jogszabály felhatalmazza az állami és helyi hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

Néhány héttel azelőtt, hogy a képviselőházban célegyenesbe fordult volna a Trianon-évfordulót Romániában ünneppé nyilvánító törvénytervezet, Románia jelenlegi külügyminisztere, Bogdan Aurescu a közelgő Trianon-centenáriumtól féltette a román–magyar kapcsolatokat.

PestiSracok facebook image

– fogalmazta meg aggodalmát parlamenti meghallgatása alkalmával a román diplomácia vezetésére kijelölt, azóta hivatalába beiktatott Bogdan Aurescu.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Komka Péter
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.