Pestiesen szólva van baj keleti szomszédunknál. Egyre több a nemzetközi visszhangot kiváltó balhé, botrány Romániában. Ezek egy része az erdélyi magyarokat is hátrányosan érinti. Románia még 30 évvel a rendszerváltás után is fényévekre van attól, hogy jogállamnak vagy kultúrnemzetnek lehessen nevezni.
A legfrissebb ügy, ami felborzolta a kedélyeket, hogy a román hatóságok tudtával és asszisztálásával egy maffiahálózat fiatalkorú román lányokat kényszerített arra, hogy az országban szolgáló amerikai katonák számára szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak. Egy hónapja pedig egy román diáklányt brutálisan meggyilkoltak, mire az oktatási miniszter azt találta mondani, hogy így jár az, aki olyan felelőtlen, hogy beül idegen férfiak autójába. Egy másik eset a közelmúltból, amely szintén szomorú képes fest a román közállapotokról: megdöbbenést váltott ki Európa-szerte, amikor kiderült, hogy a bukaresti Otopeni repteret olyan bűnbandák tartják markukban, amelyek taxisoknak adják ki magukat, majd pedig gyanútlan utasaikat kirabolják és aztán kilökik az utcára. Egy japán diáklányt egyikük meg is erőszakolt, majd hidegvérrel meggyilkolt. Később kiderült, hogy a tettest jól ismerte a rendőrség, ám eszük ágában sem volt letartóztatni. Az elkövető a gyilkosság után is megfordult az őrszobán, ahol, miután kikérdezték, azt mondták neki, hogy menjen a dolgára.
A román hatóságokra jellemző közöny és nemtörődömség mellett az ország lényegétől elválaszthatatlan, hogy az alvilág és a politika szoros kapcsolatban állnak egymással, hovatovább kéz a kézben járnak, egymást bevédik. Ebben Románia unikumnak számít az Európai Unióban. A bizánci típusú rendszerek sajátossága, hogy nem a szabályok, a törvények betartása a fontos, nem ezek számítanak értéknek, hanem csak és kizárólag az, hogy az ország legfelső vezetőjével, a vajdával, manapság az államelnökkel jó legyen a viszony és kiépüljön egy minden érintett számára kedvező lekötelezetti, kliensi viszony. Ebben a viszonyrendszerben csak az a fontos, hogy a tápláléklánc tetején álló teljhatalmú vezetővel jóban kell lenni. Legalábbis, amíg nincs nála erősebb. Őt tiszteljük, neki engedelmeskedünk, minden más nem fontos, minden egyéb szabályt ki lehet játszani.
Aminek régtől fogva komoly kultúrája van Romániában, az a behódolás, majd a színleg elfogadott szabályok áthágása. Van egy régi román közmondás, miszerint „a lehajtott fejet nem lehet levágni”. Ez még abból az időből való, amikor a kis román fejedelemségek az Oszmán Birodalom rabigája alatt nyögtek. A fejedelmek folyton behódoltak a szultánnak, hogy aztán ezt megtegyék a szultán ellensége előtt is. A ’89 decemberi forradalom után Ion Iliescu államelnök látszólag engedve a nemzetközi és a társadalmi nyomásnak feloszlatta a Szekuritátét. Ma már tudjuk, hogy a szervezet csak új nevet kapott, de a korábbi vezetők megtarthatták pozíciójukat. Később, amikor a korrupció már olyan méreteket öltött az országban, hogy a románkérdés az amerikai kongresszus és az ENSZ elé került, akkor Traian Basescu – az egykori szekus besúgó – államfő létrehozta a korrupcióellenes ügyészséget, a DNA-t. A szervezet lényegében semmit nem csinált, ugyanakkor a politikai vezetés meghajolt a nemzetközi elvárások előtt. Az egyszemélyi hatalmat kiépítő Basescu ugyanakkor arra használta fel a DNA-t, hogy leszámoljon az új trónkövetelővel, Victor Pontával. Ponta korrupciós botránya végül a lemondásához vezetett.
Ponta esete rámutat egy másik fontos, a román társadalomra jellemző vonásra, ez pedig az oktatás és egyáltalán a közművelődés kritikus helyzete. Victor Ponta volt miniszterelnök 2012-ben plágiumbotrányba keveredett. Kénytelen volt bevallani, hogy a doktori disszertációja felét szó szerint átemelte máshonnan. Az eset kapcsán kiderült, hogy a miniszterelnök ügye csak a jéghegy csúcsát jelenti Romániában. Lehullt a lepel és kiderült, hogy nemcsak a király meztelen! Romániában ugyanis az a gyakorlat, hogy a politikusok kevés kivételtől eltekintve mással íratják meg a doktorijukat, amelyeket többnyire innen-onnan összeollóznak a megbízottak. Lucian Boia történész híres esszéjében (Miért más Románia?) honfitársairól rántja le a leplet. Boia bevallja, hogy nemcsak a politikában, hanem a tudomány berkeiben is puszira (baráti, ismerősi, bizalmi alapon) osztogatják az egyetemi státuszokat. Így nem is kell nagyon csodálkozni azon, hogy a négy elemit végzett Elena Ceausescu saját magát a fizika és a természettudományok doktorává avatta a Román Tudományos Akadémián. Romániában nem érték a kemény munkával, szorgalommal elért eredmény. Fontos leszögezni, hogy ezek Boia professzor nem éppen hízelgő szavai saját társadalmáról! A civilizációs szint alacsony voltát szemléltetendő álljon itt két nagyon beszédes adat. 1930-ban Románia hétévesnél idősebb lakosainak mindössze 57 százaléka tudott írni-olvasni. Napjainkban az ország lakosainak 45 százaléka él falun, ezzel Románia az Európai Unió legkevésbé urbanizált államának számít.
Gigi Becali, a román álom
Kendőzetlenül mutat rá a román valóságra egy nemrég készített felmérés, ahol azt kutatták, hogy kit tartanak a románok leginkább példaképüknek. Az eredmény lesújtó. A románok arra a Gigi Becalira néznek fel leginkább, aki csalás és sikkasztás miatt éveket ült börtönben. A pásztorból lett milliárdos üzletember furcsa fenegyereke a román közéletnek. Palotában él és juhokat terelget, miközben úgy káromkodik, mint egy kocsis. Becali továbbá rasszista és antiszemita nézeteket vall, vagyonát különböző stiklik útján, ügyeskedéssel szerezte. A felmérés szerint ez utóbbi a románok többsége számára követendő példa. Gigi Becali nagyobb példakép keleti szomszédunkban, mint a nagy nemzeti költő, Mihai Eminescu, vagy Mihály király, sőt, megelőzi az ország egyik ikonjának számító tornászt, Nadia Comanecit is. Ez olyan, mintha nálunk többen tartanák példaképnek Stadler Józsefet, mint Hosszú Katinkát.
A kisebbrendűségi komplexus
A problémák másik fő forrása – ez az, ami az erdélyi magyarokat súlyosan érinti – az a kisebbrendűségi komplexus, ami a románokat egész történelmük alatt megterhelte és megterheli mind a mai napig. Románia ma egy széttöredezett nemzet, amely minden más európai nemzethez képest nagyon megkésve, a XIX. század folyamán jött létre, és a mi kárunkra, 1918-ban nyerte el végső formáját. A románok számára azonban manapság a nemzeti összetartozás érzését mindössze a közös nyelv, illetve az adja, hogy olykor – például egy focimeccs alatt – levezethetik a frusztrációjukat a magyarokon. Romániának nincs országbrandje, ráadásul a hagyományos román falu kivételével alig léteznek jellegzetesen román civilizációs elemek. Az ország legszebb városai Erdélyben vannak, és a magyarok, németek és zsidók kezei nyomát viselik.
A Bukarest jelképének tekintett Román Atheneumot francia építész tervezte. Drakula – az idegenforgalom nemzeti hőse! – ír szerző tollából született. Miután kevés dolog van, amire büszkék lehetnek, próbálnak ott is román hősöket keresni, ahol nincsenek. Ezért törtek be olyan vehemenciával az úzvölgyi magyar katonai temetőbe! Az a harsány agresszivitás, ami az Úzvölgyében és a Craiova–Honvéd meccsen megnyilvánult, mind-mind ennek a kisebbrendűségi érzésnek a kompenzálása. Kifejezetten üdvös lenne, ha így, 2019-ben Nagyváradtól Konstancáig a románok önkritikusan szembenéznének a múltjukkal, jelenükkel! Hogy mit tettek le az asztalra eddig és mit kellene másképp csinálni! Hasznos és építő lenne ez mind a románok számára, mind nekünk, magyaroknak. Azonban félő, hogy amíg keleti szomszédunkban a kevés munkával, görbe utakon szerzett vagyon, illetve a dörzsöltség és az agresszivitás számítanak a legfőbb erényeknek, addig erre nagyon kevés az esély.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS