Pesti Srácok

Romániában is bebizonyosodott, hogy csak az oltás jelent védelmet a vírus ellen

Romániában is bebizonyosodott, hogy csak az oltás jelent védelmet a vírus ellen

Közzétették a román közegészségügyi intézet felmérését, amelyből kiderül, hogy a kétszer beoltott személyek esetében a megbetegedés és az elhalálozás esélye is drasztikus mértékben lecsökken az oltatlanokhoz képest – írja a foter.ro.

A portál felidézi, hogy megannyi szakember hangsúlyozta már a koronavírus elleni oltások fontosságát, de ezeknél is beszédesebb talán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) frissen közzétett statisztikája, amelyből többek közt megtudhatjuk, hogy

  • 140 470-en lettek koronavírus-fertőzöttek azok k­özül, akik mindkét oltást megkapták, ez viszont csupán 2 százalékát teszi ki azoknak, akik túl vannak mindkét dózison;
  • közülük 1264-en elhunytak – ez viszont a fentebb említett kategóriának csupán a 0,02 százaléka;
  • tavaly december óta 1 107 099 beoltott személyt teszteltek, de alig 16 százalékuk eredménye lett pozitív;
  • a harmadik oltás után 4559-en fertőződtek meg, 21-en elhunytak – ennek a kategóriának a 0,5 százaléka;
  • senki nem hunyt el kizárólag az oltások miatt Romániában.

Forrás: foter.ro; Fotó: MTI/Balázs Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.