Több, mint 77 ezer szavazatot adtak le a román választópolgárok a voksolás első napján a külföldi szavazókörökben, ahol már pénteken délben megkezdődött az elnökválasztás első fordulója – közölte szombaton a bukaresti külügyminisztérium.
A romániai elnökválasztáson a voksolásra jogosult csaknem 19 millió nagykorú román állampolgár eldönti, ki legyen az ország elnöke a következő öt évben. Amennyiben a 14 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több, mint felének támogatását, akkor november 24-én második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot szerző jelölt részvételével.
A mintegy négymilliósra tehető román diaszpóra voksolását megkönnyítő, idén nyáron elfogadott törvény értelmében a külföldön tartózkodó román állampolgárok nemcsak a belföldi voksolásra kijelölt vasárnapi napon, hanem az azt megelőző pénteken és szombaton is leadhatják voksukat. A külföldi szavazatok összegyűjtését azzal is könnyíteni próbálták a román törvényhozók, hogy az elnökválasztásra is kiterjesztették a levélvoksolás lehetősét, de viszonylag kevesen, mintegy 41 ezren jelezték, hogy élni akarnak ezzel a lehetőséggel, és közülük is csak 25 ezren küldték vissza a csütörtöki határidőig szavazataikat. A többieket a választási hatóság e-mailben értesítette, hogy szavazatuk nem érkezett meg időben postai úton, így választójogukat már csak személyesen gyakorolhatják valamely hazai vagy külföldi szavazókörben.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS