Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Hisztériázik Brüsszel: Trump bevonná Kínát a békefolyamatokba
Úgy tűnik, hogy Donald Trump a Fehér Házban tartott megbeszélésen felvetette, hogy Kína is kapjon szerepet békefenntartó erők biztosításában. A tervek szerint kínai katonai egységek ellenőriznék egy, az orosz–ukrán frontvonal teljes hosszában létrehozandó, körülbelül 1300 kilométeres demilitarizált övezet működését.Trump megszűnteti Kamala Harris titkosszolgálati védelmét
Szeptembertől megszűnik a volt amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt titkosszolgálati védelme Donald Trump elnök döntésére - erősítette meg a demokrata politikus szóvivője. Kamala Harris szóvivője szerint a védelem megszüntetését az adminisztráció nem indokolta.Komoly ellenfeleket kapott a Ferencváros az Európa Ligában
Lezajlott a sorsolás, komoly ellenfelekkel kerül majd szembe a Ferencváros az Európa Liga főtábláján.Ukrajna, amelynek már az iskolák sem szentek: az ukránok gyerekek előtt folytatják brutális toborzásukat
Az ukrán hadsereg utánpótlási problémái miatt egyre több toborzó alkalmaz brutális módszereket, most egy iskola közelében rendeztek jelenetet.Szijjártó Péter: az EU-t ma egy frusztrált, háborúpárti és szélsőségesen liberális politikai elit uralja
Az Európai Unió mélyrepülésének legfőbb oka, hogy a közösséget most egy háborúpárti, szélsőségesen liberális és a sikertelensége miatt frusztrált politikai elit uralja - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a tihanyi Tranzit fesztiválon.Hasonló a hasonlóhoz: a korábbi "messiás" Márki-Zay piócaként tapad a jelenlegi "messiás" Magyar Péterre
Márki-Zay Péter nem bírt a fenekén maradni, és látogatást az általa mélyen tisztelt Magyar Péter hódmezővásárhelyi rendezvényén.A holland Szabadságpárt áll az élen a pártok között
A holland Szabadságpárt vezet a közvélemény-kutatások szerint.Baj van a toronyban a portugál elnöknél, aki szerint Trump szovjet vagy orosz ügynök
Ha valakinek még nem lettek volna elegendőek azok az "éleslátásról" tanúskodó megnyilvánulások, amelyeket az Európai Unió politikusai és vezetői hangoztatnak évek óta, akkor most itt van még egy gyöngyszem, méghozzá a portugál elnöktől.Donald Trump az ukrán támadásokat is látja, nem csak az orosz bombázásokat
Az amerikai elnök "nem örült", de "nem lepődött meg" az Ukrajna, elsősorban Kijev ellen végrehajtott legutóbbi orosz dróntámadáson - reagált a Fehér Ház szóvivője csütörtökön a háború legfrissebb fejleményeire. Donald Trump tökéletesen tisztában van az ukrán machinációkkal is.Szijjártó Péter alaposan elmagyarázta a pattogó ukrán külügyminiszternek a valóságot
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter este válaszolt Andrij Szibiha ukrán külügyminiszternek az X-en közzétett bejegyzésére.Irán megijedt a szankciók bevezetésétől, már kész lenne tárgyalni, Kaja Kallas reagált
Irán készen áll arra, hogy felújítsák a tárgyalásokat az atomprogramjáról a nyugati országokkal, ha tárgyalópartnerei jószándékot mutatnak - közölte az iráni külügyminiszter.Gyurcsány embere volt, most Magyar Péternek írja az adóemelési tervezeteket
Nagyon alacsony idehaza a személyi jövedelemadó, amit perverz módon csökkentettek le, az egyszámjegyű szja pedig egyenesen katasztrófa lenne – ez a véleménye Katona Tamásnak, aki bár Gyurcsányék egyik leghűbb embere volt, az elmúlt időszakban a Tisza Párt körül tűnt fel. Adóemelés!Véget értek a csodálatos Rába-parti esték, az ETO elbúcsúzott a nemzetközi porondtól – Konferencia Liga-selejtező: Rapid Wien–ETO FC Győr 2–0 (1–0)
Küzdelmes mérkőzésen 2-0-ra kikapott a Győr Bécsben a Rapid otthonában, ezzel elbúcsúzott az Európai Konferencia Ligától.A testével védte osztálytársát az egyik fiú a templomi lövöldözéskor
A túlélők közül többen megrázó beszámolókat adtak. Egy tízéves fiú, Weston Halsne elképesztő történetet mesélt el osztálytársáról.Robert Brovdi, ukrán parancsnok reagálása a Magyarországról való kitiltására: „Dugjátok fel a seggetekbe a szankcióitokat”
A Barátság kőolajvezeték elleni legutóbbi súlyos légicsapás támadás volt Magyarország szuverenitása ellen, „ezért a kormány kitiltja az azt végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát hazánkból és egyben a schengeni övezetből”.Orbán Viktor a Tisza-adó veszélyére figyelmezteti a középosztályt
„Most kell észnél lennie a magyar középosztálynak!” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint "ha nem vigyáznak, jön a Tisza-adó.A választás után mindent lehet! Bizonyíték került elő a Tisza adóemelési terveire (VIDEÓ)
A Tisza-gyűlés 80 százaléka megszavazta a Tisza-adót, Tarr Zoltán bólogat, de szerinte most nem lehet róla beszélni. „Választást kell nyerni, és utána mindent lehet” – mondta. Amire bizonyíték a felvétel.Szijjártó Péter: hat konzul segíti a győri ETO szurkolóit Bécsben és a határon
A győri ETO ma az SK Rapid Wien ellen küzd meg a Konferencia-liga alapszakaszába kerülésért Bécsben.Nem csak az szja került célkeresztbe, a családtámogatás és a rezsicsökkentés is, írja az Origó
Nem csak az szja került célkeresztbe, a családtámogatás és a rezsicsökkentés is, írja az OrigóBóka János: a Tisza Párt nem önálló politikai képződmény, hanem eszköz
Magyar Péter pártja utasításokat hajt végre annak érdekében, hogy a jelenlegi nemzeti szuverén kormányt "el lehessen takarítani az útból és utána egy bábkormánya legyen MagyarországnakLeszerelhet Pálinkás rohamlövész százados, csak előtte teljesítenie kell kötelességét
Pálinkás Szilveszter a honvédség toborzó arca, és nem ért egyet a vezetéssel, zeért közös megyezéssel le akar szerelni.Súlyos rakétatámadás érte Kijevet
Továbbra se áll le az orosz és ukrán fél egymás hátországainak támadásával.Szijjártó Péter bejelentette: kitiltják Magyarországról a Barátság kőolajvezeték elleni támadást végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát
A Barátság kőolajvezeték elleni legutóbbi súlyos légicsapás támadás volt Magyarország szuverenitása ellen, ezért a kormány kitiltja az azt végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát hazánkból, s egyben a schengeni övezetből - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A Barátság kőolajvezeték Magyarország számára kiemelten fontos.Szijjártó: három konzul lesz jelen a Ferencváros-Qarabag futballmérkőzés helyszínén
Három magyar konzul lesz jelen a Ferencváros-Qarabag futballmérkőzés helyszínén szerdán Bakuban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak. Ezt Szijjártó Péter jelentette be szerdán a meccs reggelén a Facebookon.Ajánljuk még

































