Pesti Srácok

Komoly ellenfeleket kapott a Ferencváros az Európa Ligában

Komoly ellenfeleket kapott a Ferencváros az Európa Ligában

Erősnek mondható ellenfélsort kapott a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa Liga főtáblájának mai sorsolásán. A zöld-fehérek a második kalapban kaptak helyet az erősorrend alapján, ám ennek ezúttal nem sok előnyét látták, mert paradox módon a harmadik és a negyedik kalapból talán még nagyobb játékerejű csapatokat sorsoltak a mieink mellé, mint akiket a legerősebb kalapból kapott.

Amint az szerda este eldőlt, a Ferencváros végül a második számú európai kupasorozat főtábláján lett érdekelt az idei nemzetközi kupaszíntéren, így a mai, Európa Liga-sorsolás alkalmával izgulhattunk azért, hogy minél kedvezőbb ellenfeleket kapjon. Ez végül csak félig-meddig sikerült, mert a BL-ből valamiért lecsúszó, nagy játékerőt képviselő csapatok közül azért több is keresztezi majd a magyar bajnok útját az ősz folyamán.

Az első kalapból a skót Rangers és az osztrák Red Bull Salzburg csapatát kaptuk, a másodikból az angol Nottingham Forest és a bolgár Ludogorec, a harmadikból a cseh Viktoria Plzen és a török Fenerbahce, a negyedikből pedig a görög Panathinaikosz és a belga Genk csapata lett a mieink ellenfele.

A sorsolás érdekességeket is rejt. A Ferencváros – hasonlóan a néhány évvel ezelőtti főtáblás szerepléséhez – ezúttal is ellenfélül kapta azt a Ludogorecet, amelyet a BL-selejtezőben legyőzött. Végül mind a magyar, mind pedig a bolgár gárda az Európa Liga főtáblájának résztvevője lett, ami mindkét csapat számára előny, hiszen egy olyan riválissal mérkőzhet, amellyel közelmúltbeli közvetlen tapasztalata van. A török sztárcsapat, a Fenerbahce egyértelműen csalódott csapatként került az Európa Ligába, hiszen a BL-főtábla volt a kimondott célja az isztambuliaknak. Nem véletlen, hogy ma reggelre kiderült: a csapat megvált José Mourinho vezetőedzőtől, aki belebukott abba, hogy kék-sárgák „csak” az Európa Ligában szerepelhetnek.

A Nottingham Forest együttese az 1970-es, 1980-as évek fordulóján élte legsikeresebb korszakát, két BEK-győzelemmel, azóta komoly mélypontokat jártak meg. Tavaly általános meglepetést keltett Robin Hood városának jó Premier Ligás szereplése, amely nemzetközi szereplést is ért. A felszálló ágban lévő Forest talán a legerősebb csapat ebben a csoportban. A görög klubokat sokan hajlamosak alábecsülni, pedig a hellén klubfutball erejéről mindennél többet mond, hogy az Olympiakosz Pireusz másfél évvel ezelőtt megnyerte a Konferencia Ligát. Így tehát a Panathinaikoszt sem lehet alábecsülni, annál is inkább, mert keretében olyan klasszisok szerepelnek, mint az Európa-bajnok Renato Sanchez, vagy az olasz válogatott Davide Calabria. Összecsap majd még a Fradi a belga Genk együttesével, akik ellen korábban is mérkőzött és akik ellen két döntetlenre futotta a két évvel ezelőtti Konferencia Liga-sorozatban. A cseh Viktoria Plzent szintén nem kell bemutatni, hiszen ők ejtették ki a Ferencvárost az Európa Liga legutóbbi sorozatából.

Látható tehát, hogy igen erős ellenfelekkel került szembe a magyar bajnok. Éppen a múltbeli eredmények mutatják ugyanakkor azt is, hogy senki ellen sem kell majd feltartott kezekkel pályára lépnie Robbie Keane alakulatának. A párharcok végleges időpontja csak később lesz ismert, azt azonban már most lehet tudni, hogy a zöld-fehérek idehaza fogadják a Rangerst, a Ludogorecet, a Plzent és a Panathinaikoszt, és idegenben mérkőznek majd a Salzburg, a Nottingham, a Fenerbahce és a Genk ellen.

Vezető kép: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala 

 

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.