Forró drót
Szigorú óvintézkedések mellett vizsgázhatnak majd a szakképzésben tanulók
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók. A gyakorlati vizsgákat a járványhelyzetre tekintettel szigorú óvintézkedések mellett szervezik meg. Halmosi Zsolt a Frontex igazgatótanácsában segíti az illegális migráció elleni küzdelmet
A Frontex Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség igazgatóságában változások történtek: két új, olyan tagot neveztek ki, akik határozottan az illegális bevándorlás megállítása mellett állnak. Egyikük Zoran Niceno, a horvát határrendészet igazgatója, aki annak idején engedélyt adott az olasz Demokrata Párt néhány képviselőjének letartóztatására, akik a horvát-bosnyák határon segítették volna a migránsokat. A horvát szakember mellett Halmosi Zsolt magyar rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes is helyet kapott az igazgatótanácsban. Halmosi – Nicenóhoz hasonlóan – a migránsokkal szembeni minél határozottabb fellépést szorgalmazza. Rettegésben tartják az olasz kisváros lakóit a bevándorlók és az anarchisták
Az észak-olasz kisváros, Oulx Franciaország határában, a világ egyik legnagyobb síterületén hatalmas migránsáradattal néz szembe, amelyet egyre nehezebb kezelni. A hagyományosan vendéglátásból élő városba több ezer anarchista aktivista is érkezett a migránsok támogatására. Április 8-án, csütörtökön összefirkálták az önkormányzat épületét, mert március 23-án a prefektúra úgy döntött, hogy kitakarít egy üresen álló házat, amelyet anarchisták és bevándorlók foglaltak el, és amelyben több kór mellett a koronavírus is felütötte a fejét. Tragikus hajóbaleset történt a Duna egyik mellékágán
Hajóbalesetben meghalt egy férfi a Ráckevei-Soroksári Duna-ág 28-as folyamkilométerénél – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon. Illegális gyógyszerraktárt számoltak fel Újbudán (videó)
Mintegy háromszázmillió forint értékben foglaltak le tisztázatlan eredetű gyógyszerkészítményeket újbudai nyomozók, egy férfit elfogtak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon. A raktárban és a férfi lakásán Magyarországon nem engedélyezett potencianövelőket, teljesítményfokozókat, illetve vényköteles nyugtatókat. Tanulj parkolni Gyurcsány Ferenctől!
Gyurcsány Ferenc Berki Krisztián-díjas parkolásáról tett ki két képet a helyi Fidesz. Ez a két kép lehetne egyszerűen az internetes „tahó parkolás” sorozat kiemelkedő darabja – írja a Fidesz II. kerületi szervezete a közösségi oldalán. A Facebookra feltöltött fotók tanúsága szerint a bukott miniszterelnök luxusjárgányával elfoglalta a járdát, kiszorítva onnan a gyalogosokat, a kerekesszékkel és babakocsival közlekedőket. Mondjuk az is lehet, hogy Gyurcsány tudja, az emberek úgyis átmennek a túloldalra a házuk előtt. Ilyenkor meg át is kell menniük.
KDNP: József Attila nemzetünk egyik legnagyobb irodalmi alakja
Nemzetünk meghatározó költeményei történelmünk, sorsunk lenyomatai – írta a KDNP frakcióvezetője vasárnap, a költészet napján az MTI-hez eljuttatott közleményében. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője kiemelte: József Attila nemzetünk egyik legnagyobb irodalmi alakja, nem véletlen forrt egybe születésnapja a költészet ünneplésével. Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb oxigénpalack-töltő üzeme épül Dunaújvárosban
A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is gördülékeny legyen az együttműködés az egészségügyi intézmények és a számukra eszközöket, felszereléseket szállító cégek között – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Közel hárommillió embert már beoltottak Magyarországon
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt 206, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 23 417 főre emelkedett. 6296 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 720 164 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 426 394 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 270 353 főre emelkedett. 10 484 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1290-en vannak lélegeztetőgépen. A szakemberek szerint a járványt leginkább a védőoltással lehet megfékezni, ezért folyamatosan zajlik az oltás; a beoltottak száma 2 835 894 fő, közülük 1 197 685 fő már a második oltását is megkapta. Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. Meghibásodás történt az egyik iráni urándúsítóban
Üzemzavar volt vasárnap Iránban az ország középső részén, Natanz városánál működő atomipari létesítménynél – jelentette az iráni állami tévé. Behruz Kamalvandi, az iráni atomenergiai hivatal szóvivője közölte, hogy az urándúsítót árammal ellátó hálózat hibásodott meg, de sem sérülés, sem szennyezés nem történt. Greta Thunberg kiborult a vakcinanacionalizmus miatt és kihagyja az ENSZ klímakonferenciáját
A klímaceleb kijelentette, hogy nem megy el az ENSZ klímakonferenciájára, amelyet novemberben Skóciában tartanak, mert aggodalommal tölti el, hogy a COVID-19-vakcinákhoz való hozzáférés egyenlőtlensége miatt sok ország nem tud részt venni a rendezvényen. Szerinte nem demokratikus, hogy egyes országok azért nem tudnak majd megjelenni az ENSZ rendezvényén, mert nem jut elég vakcina számukra. A baloldalt csak a pozícióharc, az osztozkodás és a hatalom érdekli Rétvári Bence szerint
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára úgy látja, hogy a baloldalt a koronavírus-járvány harmadik hullámában is csak a pozícióharc, a hatalom és az osztozkodás érdekli; szerinte ezért versenyeznek egymással trágárságban és mondanak egyre durvábbakat a kormányról.
Luxusotthont vásárolt Kalifornia egyik legfehérebb negyedében a BLM–alapító
A Black Lives Matter mozgalom társalapítója, a 37 éves Patrisse Cullors tágas, 1,4 millió dolláros ingatlant vásárolt magának a Los Angeles közelében lévő Topanga-kanyonban. A névleg a fekete életek fontosságáért harcoló szervezet alapító tagjának háza egy fehérek lakta övezetben áll. Sok kritika éri miatta „saját” köreiből is, úgy tartják, hogy a hivalkodó ház ellentmond a társadalmi igazságosság missziójának, amelyet a BLM elméletileg képvisel. Koronavírus – Közel nyolcvanmillióan már meggyógyultak világszerte
A világon 135 200 019 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 926 949, a gyógyultaké 76 800 538 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 134 545 099 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 915 400 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. Öngyilkos merénylő robbantott egy szomáliai kávézóban, a terrortámadásnak több halálos áldozata van
Az al-Shabaab terrorszervezet dzsihadistája a fővárostól, Mogadishutól kétszázötven kilométerre északnyugatra fekvő Baidoa egyik kávézójában robbantott. Az öngyilkos merénylet következtében legalább hat civil életét vesztette és heten sebesültek meg a terrorcselekményben a rendőrség közlése szerint. Ökológiai lázadás tört ki Belgrádban
A helyi sajtó beszámolója szerint több ezren vettek részt a Szerbia fővárosában, Belgrádban "ökológiai lázadás" jelszóval tartott környezetvédelmi tüntetésen szombaton. A megmozduláson felszólaló szónokok mindenekelőtt a szerb nagyvárosok légszennyezettségét bírálták és építési moratóriumot követeltek az ország folyói mellé tervezett erőművek számára. Erdoğan aggodalmát fejezte ki a kelet-ukrajnai fejlemények miatt
Recep Tayyip Erdoğan török elnök aggodalmát fejezte ki a kelet-ukrajnai fejlemények miatt szombaton az ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel közös isztambuli sajtótájékoztatóján. Közös bűnüldöző szervet hoznak létre a Duna régió országai
A Duna régió tizenegy országának határán átnyúló szervezett és súlyos bűncselekmények elleni küzdelem érdekében az EU Bizottsága létrehozta az EU Stratégiát a Duna Régióért, röviden az EUSTR-t. Egység a bajban – Az egész város összefogott a háztűzben megözvegyült apáért és gyerekeiért
Március 16-án kora este égett le egy érdi család háza, a bent lévő 40 éves anya már nem tudott kimenekülni. Amikor megtalálták, eszméletlen volt, és bár a mentők újraélesztették, néhány órával később meghalt a kórházban. A háztűzben megözvegyült apának és négy gyerekének gyűjtést indítottak a városban. Medgyessy Péter szerint a DK hibát követett el, amikor a keleti vakcinák ellen kampányolt
A baloldali egység újabb útelágazódáshoz ért, egyre több ellenzéki politikus ismeri be ugyanis, hogy elhibázott volt a keleti vakcinák ellen folytatott kampányuk. Legújabban Medgyessy Péter bírálta a DK oltásellenes megnyilvánulásait. Covid-osztályokon forgatott az M1 stábja
Az elmúlt hónapok folyamán az M1 több riportban is beszámolt a magyar kórházakban folytatott egészségügyi ellátásról. A csatorna által készített kórházi riportok rámutatnak: az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek, hogy megmentsék a fertőzésen áteső betegek életét. Halálos autóbaleset történt Csengernél
Halálos autóbaleset történt a 49-es főúton Csengernél szombaton – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Sorra hívják vissza jelöltjeiket Gyurcsányék javára a baloldali pártok
Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke is bejelentette, hogy pártjuk nem indít az összes körzetben jelöltet a baloldali előválasztáson. Jelenlegi állás szerint egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai indulnak el mindenhol, ami ismét csak azt jelzi, hogy a baloldalon egyértelműen Gyurcsány Ferenc a főnök. Pénzmosás és okirat-hamisítás miatt bíróság elé állítják a volt portugál kormányfőt
Pénzmosás és okirathamisítás miatt pert indítanak José Sócrates korábbi portugál kormányfő ellen – számolt be róla szombaton a portugál média. A pénzmosás kettőtől tizenkét évig, az okirathamisítás három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.