Pesti Srácok

Forró drót

Potápi Árpád: a sportnak köszönhetően erős magyar közösségek jönnek létre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
A magyar nemzetpolitika egyik kiemelt területe a sport, hiszen a sportnak is köszönhetően erős magyar közösségek jönnek létre – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az MTI-nek csütörtökön, azt követően, hogy Tóthfaluban időkapszulát bocsátottak az épülő tornaterem alapjába. Az államtitkár kiemelte, hogy a település egy 2019-es kormánydöntéssel kapta meg a sportberuházás lehetőségét. A háromszázötvenmillió forintból a tornaterem megépítése mellett egy buszt is tudtak vásárolni a közösség számára.

Fekete-Győr szerint nem ő az ellenzéki előválasztás legerősebb láncszeme

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
A Momentum elnöke érthetetlennek tartja, hogy az MSZP mellett Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja Zuglóban. Hadházy Ákos után Fekete-Győr András is nemtetszésének adott hangot Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy Zuglóban az MSZP, Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja a baloldali előválasztáson – számolt be a Mandiner.

Négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Macront felpofozó férfit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
A francia igazságszolgáltatás csütörtökön tizennyolc hónap börtönbüntetésre ítélte az Emmanuel Macron francia elnököt felpofozó férfit, de ebből csak négyet kell leülnie a tizennégy hónapos felfüggesztés miatt. A huszonnyolc éves Damien Tarel, aki a középkori harcművészet rajongója, beismerte, hogy megütötte az államfőt annak Tain-l'Hermitage-ban tett látogatása során.

Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszus elnökével tárgyalt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a Karmelita kolostorban fogadta Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökét, miután vendége részt vett a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga megnyitóján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A nemzetközi jelentőségű műemlék ICOMOS-díjjal elismert rekonstrukciója 3,2 milliárd forintból, kormányzati támogatással valósult meg.

Az ukrajnai magyarok őshonosként való elismerését kéri az ukrán elnöktől a KMKSZ

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
Brenzovics László elnök a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nevében levélben kérte csütörtökön az ukrán államfőt, hogy az Ukrajnában élő magyarokat sorolják az őshonos népek közé. A levél szerzője rámutat, hogy az ENSZ dokumentumai szerint az őshonos népek független országokban élő népek, mivel ők azok leszármazottai, akik abban az országban vagy földrajzi területen éltek, amely a jelenlegi ország részét képezi, az országrész meghódításakor vagy gyarmatosításakor, illetve a meglévő államhatárok megállapításakor, jogi státuszuktól függetlenül megőrizték társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai intézményeik egy részét vagy egészét.

Orbán Viktor: a magyar ember a Jóisten előtt térdel le, a hazája előtt térdel le, és ha megkéri a szerelmének a kezét (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
Orbán Viktor közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyben a csütörtöki Kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a Magyarország–Írország futballmérkőzésen az írekkel ellentétben a magyar válogatott tagjai nem térdeltek le a BLM mozgalom tiszteletére. A miniszterelnök szerint a magyar kulturális összefüggésben a letérdelés három esetben engedett meg.

Átadták a fővárosban a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
Átadták Budapesten a teljeskörűen felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát csütörtök délután. Az 1872-ben felavatott, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter köszöntőjében arról beszélt: nemes feladat megmenteni egy épületet az enyészettől, de a kormány nemcsak ezért támogatta a felújítást; ennél fontosabb, hogy azt remélik, élet költözik e falak közé.

A terrorizmus vádjával elítélt székelyek szabadon bocsátásáról döntött a brassói bíróság

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátásáról döntött a brassói bíróság. A szerdán, illetve csütörtökön kimondott elsőfokú ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. Az ítéletek nem jogerősek, a hivatalos közlés utáni három napban az ügyészség fellebbezést nyújthat be ellenük.

Semjén: mára bátorítást és lehetőséget kapott a határon túli magyarság Trianon sebe után

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 10.
Trianon sebe után végre bátorítást, lehetőséget, támogatást kapott a határon túli magyarság erkölcsileg, érzelmileg, intézményesen és anyagilag – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Tihanyban, a nemzeti összetartozás konferenciáján. Semjén Zsolt hangsúlyozta: a kormány felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, ennek jegyében kaphatták meg az állampolgárságot, és ezt bizonyítja a magyar érdekek érvényesítését célzó különböző programok elindítása is.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.