Pesti Srácok

Átadták a fővárosban a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát

null

Átadták Budapesten a teljeskörűen felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát csütörtök délután. Az 1872-ben felavatott, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter köszöntőjében arról beszélt: nemes feladat megmenteni egy épületet az enyészettől, de a kormány nemcsak ezért támogatta a felújítást; ennél fontosabb, hogy azt remélik, élet költözik e falak közé.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke megköszönte az építők munkáját és a kormány támogatását. Azt mondta: hála nekik, több mint hetven év hányattatást követően olyan multifunkcionális teret hoztak létre, ahol újra felhangozhatnak a közösség imái, ősi dallamai, ahol lehetőséget biztosíthatnak a zsidó közösség fejlődéséhez,és teret adhatnak – ahogy fogalmazott – fantasztikus kulturális, közművelődési és turisztikai eseményeknek. Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azt mondta, hogy a legtöbb állam félt kiállni a zsidó emberek mellett az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatban a közelmúltban.

– hangsúlyozta, hozzátéve: ezért az egész világ zsidó közössége hálás.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Wikipédia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.