Pesti Srácok

Benkő Tibor: a Magyar Honvédség költségvetése jövőre átlépi az ezermilliárd forintot

Benkő Tibor: a Magyar Honvédség költségvetése jövőre átlépi az ezermilliárd forintot

Jövőre átlépi a Magyar Honvédség költségvetése az ezermilliárd forintot, egészen pontosan 1003 milliárd forint lesz – közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön, Veszprémben, a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok részére tartott tájékoztatóján.

A fórumon Benkő Tibor kiemelte, hogy 2016-ban még csak 299,1 milliárd forint volt az éves költségvetés, idén már 778 milliárd forint. A miniszter megemlítette, hogy minden évben több pénzből gazdálkodnak, mint a költségvetés összege, mert évről évre plusztámogatásokat kapnak az államtól, mint 2020-ban, amikor egy év alatt 246,6 milliárd forintot kaptak. A tárcavezető szerint Magyarország a keleti és a déli fenyegetettségek metszéspontjában van, ezért kell a Magyar Honvédségnek a térség meghatározó katonai erejévé válnia, és képesnek kell lennie az ország és a régió megvédésére. Ennek érdekében a honvédelmi célokra fordítandó költségvetési pénzek 2024-ben GDP-arányosan elérik a két százalékot, és ennek legalább húsz százalékát beszerzésre fogják fordítani.

Forás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.