Szijjártó Péter: óriási sikerek előtt áll ismételten a magyar autóipar Forró drót szeptember 12. Óriási sikerek előtt áll ismételten a magyar autóipar - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter.
Szijjártó Péter az amerikai külügyminiszterrel a béke esélyeiről egyeztetett Forró drót szeptember 12. Az egyeztetés az ukrajnai háború lezárását célzó folyamatról, valamint energiabiztonsági kérdésekről szólt.
Orbán Viktor: A Magyarországon elérhető vakcinák mindegyik, eddig megismert mutációval szemben megvédenekSSSzalai Szilárd Forró drót 2021 március 14. Két dolgot kell figyelnünk: a folyamatosan emelkedő esetszámokat, és a vakcinákat – jelentette ki rendhagyó módon vasárnap délelőtt adott interjújában a kormányfő. Orbán Viktor elmondta: a legnehezebb hét következhet a járványban, azonban az egészségügyi kapacitások így is bírni fogják. A kormányfő kifejtette: az orosz és kínai időben, míg az unió által szétosztott vakcinák nem érkeznek, vagy lassan jönnek. A miniszterelnök jelezte: az operatív törzs döntése értelmében a késlekedve regisztráló időseket előre veszik a sorban. Orbán Viktor kifejtette: amelyik ország nem rendelt keleti vakcinát, az nem tud mit csinálni. Elmondta: igaza van az osztrák kancellárnak, mert valami nem stimmel, hozzátéve, hogy nem lakosságarányosan osztják el a vakcinákat. A kormányfő elmondta, most két vita van Brüsszelben: mit rontottak el a bürokraták, akiknek a szerződésekkel kellene bizonyítaniuk, hogy jól tárgyaltak. A másik vitában pedig a pénzről van szó, Orbán Viktor ugyanakkor aláhúzta: ha többet kértek volna a nyugati vakcinákért, akkor azt is kifizettük volna. Az erdőkertesi botrányról azt mondta a kormányfő, egyszerre kell küzdeni a baloldallal és a járvánnyal. Amikor emberek élete forog kockán, akkor morálisan vállalhatatlan mélypont, hogy egyesek politikát csinálnak a járványból – hangsúlyozta a kormányfő. A miniszterelnök ismételten kitért arra, hogy az oltásellenes kampányt be kell fejezni, és az eszement orvosoknak is abba kell hagynia az oltásellenes kampányt, hozzátéve: a Magyarországon elérhető ötféle vakcina minden eddig megismert mutációval szemben megvéd.
Karambol a 4-es úton Nyírturánál, a szakaszt lezártákPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 14. Összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó a 4-es úton, Nyírtura és Nyírbogdány között. A személyautó kigyulladt és teljes terjedelmében égett – tájékoztatta a katasztrófavédelem vasárnap reggel az MTI-t.
Egy sebészeti ollóval arcon és mellkason szúrt egy másik beteget egy Covid-osztályon ápolt kínai férfiPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 14. Életveszélyesen megsebesítette betegtársát egy férfi egy budapesti kórházban: egy VI. kerületi kórházban egy sebészeti ollóval többször arcon és mellkason szúrt egy másik beteget egy Covid-osztályon ápolt férfi – írja a police.hu.
Álrendőrt fújtak le dezodorral, aki négyezer forintot kért el egy vásárlótól szabálytalan maszkhasználat miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 14. Dezodorral fújt le egy eladó egy magát rendőrnek kiadó férfit Hajdúsámsonban, miután az négyezer forintra büntette egy vásárlóját szabálytalan maszkhasználat miatt – írja az atv.hu.
Hóvihar miatt kétezer repülőjáratot kellett törölni DenverbenPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 14. Közel kétezer repülőjáratot kellett törölni Denverben az erős hóvihar miatt – adta hírül a denveri nemzetközi repülőtér.
Negyedmillió adózónak kell majd kiegészítenie a NAV szja-tervezetétPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 14. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített, várhatóan március 15-én elérhetővé váló személyi jövedelemadó (szja-) bevallási tervezeteket mintegy 250 ezer magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek az adóhatóság nyilvántartásában – hívja fel a figyelmet a Moore Hungary adótanácsadó.
Tartományi választást tartanak a németországi Baden-Württembergben és Rajna-vidék-PfalzbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 14. Tartományi törvényhozási (Landtag-) választást tartanak ma a németországi Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban. Mindkét délnyugati tartomány igen fejlett és jómódú, és várhatóan mindkettőben a kormánykoalíció nagyobbik, illetve legnagyobb pártja kapja a legtöbb szavazatot. Közös elem még, hogy a szövetségi szinten legerősebb párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge eredményre számíthat. Az is előfordulhat, hogy története legrosszabb helyi választási eredményét éri el. A járvány miatt mindkét tartományban rekordmagas lesz a levélben leadott szavazatok aránya. Ez meghosszabbíthatja a szavazatszámlálást, és előfordulhat, hogy csak hétfőn hirdetik ki az hivatalos előzetes végeredményt.
Londonban a járványügyi szabályokat megszegve, több százan tüntettek egy múlt héten meggyilkolt nő miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 14. Rendőrökkel tűzött össze Londonban szombaton a nőkkel szembeni erőszak és a járvány miatti megszorítások ellen tiltakozó több száz nő – adta hírül az AP amerikai hírügynökség.
Újabb oltási rekord: egyetlen nap alatt 4,5 millió embert oltottak be az Egyesült ÁllamokbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 14. Újabb oltási rekordot döntött meg az Egyesült Államok: egyetlen nap alatt – péntekről szombatra – több, mint 4,5 millió embert oltottak be koronavírus ellen – adta hírül az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).
Olaszországban új oltási program készült, amellyel őszre érhetik el a lakosság átoltottságátPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Nyár helyett őszre tervezik csak beoltani az olasz lakosság nyolcvan százalékát a római kormány új vakcinázási terve szerint, amelyet a rendkívüli járványbiztos, Francesco Paolo Figliuolo tábornok szombat este hozott nyilvánosságra.
Menczer Tamás: álhír, hogy probléma lenne a kínai vakcinávalPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. A kínai vakcina ellen indított baloldali és nemzetközi politikai támadás újabb állomása az az álhír, hogy az Egyesült Arab Emírségekben "probléma adódott" a Sinopharm vakcinájával – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán, szombaton.
Ellenállást hirdetett Mianmarban a polgári árnyékkormányPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Első ízben fordult a nyilvánossághoz szombaton az elűzött parlamenti képviselők által megválasztott mianmari polgári árnyékkormány ideiglenes vezetője, aki ígéretet tett a junta elleni "forradalom" folytatására.
Több százmilliárd forintos forrásokból fejlődhetnek az állattartó telepek MagyarországonPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Több százmilliárd forintos források révén fejlődhetnek az állattartó telepek a következő években – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton, a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Tíz éve tették le az első állampolgársági esküt az egyszerűsített honosítási eljárás keretébenPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Pénteken volt tíz esztendeje annak, hogy 2011. március 12-én, az egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően, először a Kárpát-medencében, a horvátországi magyarság akkori vezetői Mohácson, Szekó József polgármester előtt le tudták tenni az állampolgársági esküt – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton, a kelet-szlavóniai Harasztiban, ahol újraavatták a nemrég megrongált Petőfi-szobrot.
A kormány elkötelezett a klímaváltozás elleni fellépés mellettPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. A kormány elkötelezett a klímaváltozás elleni hatékony fellépés mellett és kitűzött célja a környezet megóvása a következő generációnak is – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Steiner Attilával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárával közös videoüzenetében.
Meghosszabbítják a gyes-, gyed- és gyet-jogosultságokat (videóval)PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Automatikusan meghosszabbítják a lejáró gyes-, gyed- és gyet-jogosultságokat – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi oldalán, szombaton.
Tanzánia járványtagadó elnöke hetek óta nem mutatkozik, valószínűleg elkapta a koronavírustPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Tanzánia elnöke, John Magufuli jól van – közölte pénteken az ország miniszterelnöke azokra a feltételezésekre reagálva, miszerint a sokáig vírustagadó és a járvány ellen országos imádkozásra szólító államfő súlyos beteg lenne koronavírus-fertőzés miatt.
Saját vakcinájával akarja ellensúlyozni Kínát Ázsiában az Egyesült ÁllamokPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Egy pénteki megállapodás szerint amerikai és japán segítséggel szeretnék felpörgetni az indiai vakcinagyártást, hogy alternatívát nyújthassanak a kínai oltásoknak az indiai és csendes-óceáni térségben.
Százmilliárdokat költene az USA atomfegyverekrePPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Az Egyesült Államot százmilliárd dolláros atomfegyverprogramot indítana be, azonban az Amerikai Tudósok Szövetsége (FAS) szerint az úgynevezett GBSD-projekt keretében olyan fegyvereket gyártanának le az amerikaiak, amelyek „hibás és korszerűtlen” technológiákon alapulnak.
Kásler Miklós: ahogy 1848-ban, úgy most is szükségünk van a nemzeti egységre (Videó!)Balogh Borsa Forró drót 2021 március 13. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere volt az Életközelben című műsor vendége szombaton. A minisztérium hivatalos Facebook-oldalán közzétett beszélgetésben a professzor beszélt az elmúlt egy év tapasztalatairól, az ezek alapján bevezetett kormányzati intézkedésekről, és az országot a járványhelyzet kezdete óta minden eddiginél nagyobb kihívások elé állító harmadik hullámról. A közelgő ünneppel kapcsolatban megjegyezte: akkor is voltak, akik kimaradtak a nemzeti összefogásból, az úgynevezett aulikusok azonban a szabadságharc leverését követően mégis amnesztiát kértek a forradalmárokra, amellyel bizonyították, hogy nem hiányzott belőlük az emberség. A beszélgetés végén a professzor hasonlót kívánt a jelenkor magyar aulikusainak is.
Egy román férfi bocsánatot kért, amiért megrongált egy magyar zászlót – Gesztus március 15. előttPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Egy nem túl gyakori esetről számolt be pénteken a Főtér hírportálja. Abban sajnos semmi meglepő nincs, ha Romániában atrocitás éri a magyar kisebbséget, esetleg nemzeti jelképeket, zászlókat rongálnak meg, azonban nehéz visszaemlékezni olyan esetre, amikor az elkövető később nyilvánosan is bocsánatot kért tettéért. A napokban azonban ez valóban megtörtént, ugyanis a Nagyváradon élő harminc éves Vlad Bodea nyilvánosan is megkövette a magyar kisebbséget, amiért két évvel ezelőtt leszedett egy magyar zászlót és eltörte annak rúdját. Sőt, a román férfi a közeledő nemzeti ünnepünkre való tekintettel még egy vadonatúj magyar zászlót is ajándékozott a helyi RMDSZ-nek.
Embercsempészek képzik a migránsokat a határsértésrePPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Kitörölt telefonok, kiürített zsebek jellemzik a magyar-román határon elfogott migránsokat. A rendőrök kérdéseire adott válaszaikban nem is akarnak tudni Romániáról, állítják, nem is tudták, hol vannak. Ennek azért van jelentősége, mert Szerbiában fizettek az embercsempésznek, így nem minden esetben, de sokszor onnan kell, hogy elinduljanak a következő határsértési kísérlethez.
Egy baloldali "háziorvos" hippokratészi esküjét megszegve megtagadja betegeitől az oltástPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Hippokratészi esküjét megszegve megtagadja betegeitől az oltást Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos, az LMP korábbi országgyűlési képviselőjelöltje, aki egészségügyi dolgozóként még magának sem adatta be a vakcinát. Sőt, páciensei kérésére sem tesz eleget kötelezettségének, egyik oltóanyaggal sem hajlandó dolgozni.
EU-csúcsot hívna össze öt tagállam a vakcinaelosztás miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 13. Európai uniós csúcstalálkozó sürgős összehívását kérte öt EU-tagállam kormányfője egy szombaton nyilvánosságra hozott közös levélben, mert szerintük aránytalan a koronavírus elleni vakcina elosztása az uniós tagállamok között.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.