Pesti Srácok

Horror Indiában - Többezer covidos holttest úszik a Gangeszban

Horror Indiában - Többezer covidos holttest úszik a Gangeszban

A hatóságoknak körülbelül kétezer hullát kellett kiemelni a Gangeszből Uttar Pradesben és Bihárban, miután a helyiek oda dobálták a holttesteket, amiket nem tudtak elhamvasztani. A 24.hu a brit Metrora hivatkozva azt írja, India egyes részein olyan súlyos állapotok uralkodnak, hogy a koronavírusban elhunytakat egyszerűen csak beledobálják a Gangeszba.

A portálon azt írják: hindu szertartás szerint a halottakat elhamvasztják, hamvaikat pedig szétszórják valamely vallási helyszínen. A koronavírus miatt azonban sok helyen annyi a halott, hogy a helyiek inkább vallásuk szent folyójába teszik szeretteik holttestét. Félő, hogy ez a gyakorlat hozzájárul a koronavírus további terjedéséhez, és egyéb egészségügyi kockázatokat jelent. A két tartományban összesen háromszázmillió ember él. Uttar Pradesh kormányának szóvivője a The Asian Age-nek túlzónak nevezte a médiában megjelent számokat, de azt elismerte, hogy a folyó partjait rendőrök ellenőrzik. Cáfolta azt is, hogy az emberek kétségbeesésükben cselekednének így, szerinte a falusiak bizonyos időszakokban egyébként sem hamvasztják az elhunytakat.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.