Pesti Srácok

Vízirendőrök mentették ki az Erzsébet hídról a Dunába esett egyetemista fiút (Videó!)

Két hőstettet is végrehajtottak a budapesti vízirendőrök a héten. Az egyik mentés során egy otthonról elszökött tizenhat éves fiút találtak meg és helyeztek biztonságba, míg egy másik mentésnél egy Dunába esett egyetemistát húztak ki a vízből – számolt be a budapestkornyeke.hu.

A portálon azt írják: egy kétségbeesett édesanya hívta fel a rendőrséget május 12-én, hogy tizenhat éves speciális nevelést igénylő fia elszökött otthonról. Az anyuka azt mondta a rendőröknek, hogy összeveszett a fiával, aki ezután fogta magát és elindult egy rollerrel a Duna part felé. A bejelentést követően a budapesti vízirendőrök azonnal a fiú keresésére indultak, és elkezdték átfésülni a Duna-partot. Szerencsére fél óra sem telt el, mire megtalálták a tinédzsert. A rendőrök gyorsan partra szálltak és biztonságba helyezték a fiatalt, amíg édesanyja és a mentők kiértek a helyszínre.

Egyetemista fiút is mentettek

Május 15-én, késő este érkezett az újabb riasztás, miszerint egy fiatal eddig ismeretlen körülmények között a Dunába esett. A vízirendőrök perceken belül megtalálták a vízben sodródó egyetemista fiút, akit a hajóba emeltek, majd a partra vittek. Ezt követően a fiút mentők szállították kórházba.

PestiSracok facebook image

Forás: budapestkornyeke.hu, Fotó: Facebook (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.