Pesti Srácok

Forró drót

Peking tiszteletben tartja Szerbia területi egységét, Belgrád pedig az „egy Kína” elvet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
Infrastruktúra-fejlesztési projektekről és a kétoldalú stratégiai együttműködésről tárgyalt Aleksandar Vucic szerb államfő hétfőn Csen Bóval, Kína belgrádi nagykövetével. Az elnök méltatta a szerb–kínai együttműködést, amely szerinte a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapul, illetve a hosszú távú helyi és regionális projekteket. Kiemelte: fontos, hogy Peking tiszteletben tartja Szerbia területi egységét, Belgrád pedig az „egy Kína” elvet. Kína Szerbia harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, az országban egyre nő a kínai beruházások volumene.

Politikatörténeti mérföldkő: felelősséget vállalt a Momentum

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
Újbuda pályázati aloldalán nemrég húsz eladó ingatlan jelent meg, amelyeknél a pályázati letétösszeg sok tíz-, olykor százmillió forintra is rúg. Az ingatlanok között szerepel a korábban fogyatékkal élő fiatalkorúak számára nappali ellátást biztosító, majd kulturális célra pályáztatott villaépület a Gellért-hegy oldalában, a Ménesi úton, egy jókora ősfás zöldterület az Ulászló utcában, ahol a környező lakók régóta szeretnének egy kis parkot létesíteni, valamint a Bocskai úti általános iskola lényegében egyetlen nagyobb zöldfelülete. A kerület zöldítésével kampányoló Momentum viszont valószínűleg megérezhette, hogy a kialakult helyzet igencsak kínos rájuk nézve, ezért Orosz Anna, a kerület momentumos alpolgármestere egy Facebook-bejegyzésében azt írta: hibáztak abban, hogy a telek jelenlegi építési engedéllyel történő pályáztatását megszavazták.

Már a külföldön élő és a külhoni magyarok is regisztrálhatnak az oltásra

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
A kormany.hu oldalon megjelent közlemény szerint az oltási program előrehaladásával és a járvány megfékezése érdekében keddtől már a Magyarországon élő külföldiek és a taj-számmal nem rendelkező, külföldön élő és külhoni magyar állampolgárok is tudnak regisztrálni az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. Erről kormányrendelet jelenik meg a Magyar Közlönyben hétfőn.

Jelentősen csökkent a mélyszegénységben élők száma az Orbán-kormányok alatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
A koronavírus-járvány, valamint az általa okozott gazdasági válság Európa-szerte komoly kihívás elé állította a nemzetállamok szociális ellátórendszereit. Az Alapjogokért Központ a 2006 és 2019 közötti időszakban vizsgálta a társadalom ellenálló képességének egy akut válsággal szembeni erősödését. A kutatás eredménye az, hogy a magyar társadalom szociális biztonságát leíró statisztikai adatok 2012 óta folyamatosan javulnak: jelentősen, huszonhétről nyolc százalékra csökkent a mélyszegénységben élők aránya, 2010 óta pedig Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben a gyermekszegénység az Európai Unióban.

Orbán Viktor készül az esti kupadöntőre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
A zárt kapus mérkőzésekre vonatkozó rendelkezést szombaton oldották fel, miután az átoltottság elérte a négymilliós határt pénteken, így már a helyszínen szurkolhatnak azok, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Az ATV információi szerint a magyar miniszterelnök ma este ott lesz a Magyar Kupa fináléján a Puskás Arénában, ahol az Újpest FC és a Mol Fehérvár FC lép pályára.

Tarlós István a folyton reflektorfénybe vágyó Lázár János orrára koppintott

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
Portálunk már beszámolt róla, hogy a Telex amazonja, Biró Marianna vette a fáradságot és egészen Hódmezővásárhelyig utazott annak érdekében, hogy a sokak szerint sértődött korábbi kancelláriaminisztert, Lázár Jánost faggassa a múltról, a jelenről és a jövőről. A politikus, aki imádja a reflektorfényt, örömmel tett eleget a felkérésnek. Lázár újra felhúzhatta a gumicsizmáját, kimehetett a mezőre a lovak közé, és elmondhatta, hogy ő mindent is tud, mindenhez is ért, de most nem osztottak neki lapot. Az interjúban belerúgott Tarlós Istvánba, a baloldalba, de még saját magába is. Tarlós István az ATV kérdéseire reagálva azonban visszaszúrt a méltatlanul vagdalkozó volt kancelláriaminiszternek.

Az SZFE vezetése egyeztet minden olyan hallgatói fórummal, amely nyitott a párbeszédre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése üdvözli a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) válaszait, amelyeket az új szenátus megválasztásával kapcsolatban küldött. Örömmel fogadtuk, hogy a HÖK hajlandó a párbeszédre és javaslatokat fogalmazott meg a szenátusválasztással kapcsolatban. Bízunk benne, hogy a jövőben is közösen folytathatjuk a százötvenhat éves múlttal rendelkező SZFE megújítását – olvasható az intézmény vezetősége által kiadott közleményben.

Békés Márton: az internacionalisták közöttünk vannak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
A Biden-adminisztráció nemzetközi feszültségkeltése, ennek nyomán a közvetlen lekötelezettjének számító Ukrajna háborús készülődése, valamint az unió globalista erőinek támadásba lendülése fellelkesítették, vagy egyenesen feladattal látták el a hazai ellenzéket. Washington és Brüsszel offenzívájának árnyékában helyi klienseik szintén mozgolódnak, amelyre számos alkalmuk kínálkozik: a keleti vakcinák ellenzésétől kezdve az infrastrukturális, energetikai és felsőoktatási beruházások elutasításáig. Céljuk a geopolitikai konfliktusok Magyarországra importálása, ezzel pedig a zavarkeltés és a kormány cselekvőképességének akadályozása. A régi leninista stratégiát alkalmazzák, mely szerint minél rosszabb, annál jobb – olvasható Békés Márton a XXI. Század Intézet honlapján megjelent elemzésében.

A magyar ET-elnökség prioritásai jövőorientáltak és pragmatikusak Varga Judit szerint

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
Fontos erősíteni az Európa Tanács (ET) szerepét, és nem lehet hagyni, hogy a sokkal erősebb anyagi és politikai eszközökkel rendelkező Európai Unió elhalványítsa annak mandátumát – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén annak kapcsán, hogy Magyarország tölti be május és november között az ET miniszteri bizottságának elnöki tisztségét.

Kiverte a biztosítékot a józsefvárosiak körében Pikó diktatórikus stílusa

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
Józsefvárosban már nem divat a demokrácia – ezt tükrözi Pikó András városvezetői stílusa, aki mostanában egyszemélyben dönt lényeges kérdésekben. Arról is egymaga döntött, hogy a Teleki László tér 7. szám alatt drogambulancia nyílhat. A kampányában részvételiséget ígérő polgármester erről a helyi lakosokat sem kérdezte meg. Sőt, néhány hete ő maga törölte el azt a rendeletet, ami kötelezte a lakosokkal és civilekkel történő egyeztetésre – derült ki a hirnyolc.hu cikkéből. A jogsértés miatt a kormányhivatal törvényességi eljárást indított. A lakosok felháborodásukban aláírásgyűjtésbe kezdtek, követelve, hogy a városvezetés vonja vissza a döntést.

Bevezetik az iszlám vallás oktatását a spanyol általános iskolákban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
A muzulmán vallású diákok magas arányára való tekintettel a tervek szerint a következő tanévtől iszlám vallás tárgyú órákat tarthatnak a spanyolországi általános iskolákban. Katalóniában kísérleti jelleggel már be is vezették az iszlámórákat. A kormány álláspontja szerint a muszlimok és a más vallásúak között kialakult feszültséget az iszlám vallás teljesebb megismerésével lehet feloldani, ezért indokolt a tantárgy bevezetése.

Virágzó fákat metsz/tesz tönkre Szekszárdon Hadházy, aki napszámosként dolgozza le a közmunka-büntetését (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
A bíróság így gondolta, én másként. De a diktatúrába vezető úton mindig eljön egy pont, amikor már olyan törvényeket hoznak, amelyeket muszáj megszegni – írta közösségi oldalán Hadházy Ákos, aki megkezdte a dudálásért kapott közmunkát egy szekszárdi kertészetben. Bár a nemzet lódoktoraként Hadházy először egy egészségügyi intézményben akarta ledolgozni segédápolóként a tüntetések szabálytalan megszervezéséért kiszabott büntetését, mégis inkább kapálni küldték. Hadházy Ákos így hétfőn a szekszárdi Kolping Iskola kertészetében, napszámos beosztásban kezdte meg a munkát. A Vadhajtások helyszíni tudósítása szerint a képviselő virágzó (!) almafákat kezdett metszeni, holott korábban büszkén tette közhírré, hogy fiatalabb korában sokat dolgozott szülei gazdaságában, és ott komoly tapasztalatokra tett szert.

Menczer Tamás: másfél hónapot vesztettünk volna a keleti vakcinák nélkül (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
Sok-sok életet és másfél hónapot nyertünk az orosz és kínai vakcinának köszönhetően – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfői videójában. Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött videóban arról beszélt, hogy a keleti vakcinák nélkül a négymillió beoltottat nem múlt pénteken értük volna el, hanem június közepén érnénk el, vagyis másfél hónappal később.

Apa és fia ölték meg a feleség új párját Dunavarsányban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
Megöltek egy férfit Dunavarsányban; a két feltételezett támadót elfogták. A rendőrség közleménye szerint a Szigetsor utcai családi ház udvarán szúrták le a férfit, ezután a támadók elmenekültek onnan. A rendőrök rövid idő alatt lezárták a települést, ami után az egyik támadó feladta magát a helyi rendőrőrsön, a társa pedig pár kilométerrel arrébb került rendőrkézre. A helyszínelés, az előállítás és a két férfi elszámoltatása folyamatban van.

A német külügyminiszter szerint mindenki rosszul járna a határok módosításával a Balkánon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 3.
Mindenkinek rossz lenne a határok módosítása a Balkánon – jelentette ki a német külügyminiszter hétfőn, Berlinben, hangsúlyozva, hogy hazájának semmi köze a volt Jugoszlávia térségének újrarendezéséről szóló, ismeretlen szerzőjű informális diplomáciai feljegyzéshez, amely a napokban bukkant fel a nemzetközi sajtóban. Heiko Maas az észak-macedóniai külügyminiszterrel, Bujar Oszmanival folytatott megbeszélése után közösen tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva kijelentette, hogy tárgyalni sem szabad a csupán üres szavakat tartalmazó dokumentumról.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.