Pesti Srácok

Peking tiszteletben tartja Szerbia területi egységét, Belgrád pedig az „egy Kína” elvet

Peking tiszteletben tartja Szerbia területi egységét, Belgrád pedig az „egy Kína” elvet

Infrastruktúra-fejlesztési projektekről és a kétoldalú stratégiai együttműködésről tárgyalt Aleksandar Vucic szerb államfő hétfőn Csen Bóval, Kína belgrádi nagykövetével. Az elnök méltatta a szerb–kínai együttműködést, amely szerinte a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapul, illetve a hosszú távú helyi és regionális projekteket. Kiemelte: fontos, hogy Peking tiszteletben tartja Szerbia területi egységét, Belgrád pedig az „egy Kína” elvet. Kína Szerbia harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, az országban egyre nő a kínai beruházások volumene.

A felek már folyamatban lévő, valamint új infrastruktúra-fejlesztésekről is tárgyaltak, például a Pozega és Boljare közötti, mintegy 107 kilométeres autópálya-szakaszról, amely a tervek szerint 97 hidat és sok alagutat foglal majd magában. Vucic reményét fejezte ki, hogy számos sikeres projektet követően újabb beruházások valósulnak majd meg Szerbiában. Csen leszögezte, hogy több projekt és kezdeményezés révén tovább fogják erősíteni a kínai–szerb együttműködést, illetve a két ország számára továbbra is fontos lesz a koronavírus-járvány elleni küzdelem.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Damir Sagolj

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.