Forró drót
Meghalt Vekerdy Tamás
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás – közölte szerdán a pszichológus, író családja. Bácskai Balázs: A kispesti szocialisták zsákmányként tekintenek az önkormányzatra (Videó!)
Gajda Péter kispesti polgármester vagy tökelütött hülye, aki nem ismeri fel a saját emberét, akivel együtt járnak síelni, focizni, vagy pedig Gajda Péter hazudik, és úgy tűnik, ez utóbbi a valószínű, ami a választók lenézése is – így reagált Bácskai Balázs, a Magyar Nemzet újságírója a Hír TV kedd esti műsorában arra, hogy a kispesti korrupciós botrány érintettjei az önmagukért beszélő kép- és hangfelvételek ellenére manipulációról és hamisításról beszélnek. Legfőbb Ügyészség: Alaptalanul vádaskodik Czeglédy Csaba
Az első- és a másodfokú bíróság is kimondta, hogy a Czeglédy Csaba Adrián letartóztatásának meghosszabbítását 2018 augusztusában indítványozó ügyész nem követett el bűncselekményt, hivatali kötelességét nem szegte meg, munkája során törvényesen járt el – olvasható a Legfőbb Ügyészség szerdán kiadott közleményében. Czeglédy tavaly szeptemberben hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a kényszerintézkedésének meghosszabbítását indítványozó ügyész ellen arra való hivatkozással, hogy a vádhatóság képviselője az írásban, majd szóban előterjesztett indítványában szelektált a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok között, amely magatartásával hivatali kötelességét megszegte, hivatali helyzetével visszaélt. Magyarország előrébb lépett a World Economic Forum versenyképességi rangsorában
Magyarország egy hellyel előrébb lépett a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) globális versenyképességi listáján, amelyet az idén is Szingapúr vezet az Egyesült Államok és Hongkong előtt – derült ki a jelentés készítésében közreműködő Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet az MTI-hez eljuttatott összefoglalójából. Szijjártó: Magyarország minden eddiginél szorosabb kapcsolatot szeretne Brazíliával
Magyarország minden eddiginél szorosabb kapcsolatot szeretne kiépíteni Brazíliával, mivel a két ország vezetői nagyon hasonlóan közelítik meg a világpolitika kérdéseit; ezt a kivételes politikai egyetértést kölcsönös gazdasági előnyökre kell váltaniuk – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, brazil hivatali kollégájával, Ernesto Araújóval közös, brazíliavárosi sajtótájékoztatóján. Mesés külföldi ingatlanokban állnak a szocik által ellopott kispesti közpénzek?
Somogyi László vállalkozónak az Egyesült Államokban, Kránitz Krisztiánnak a Földközi-tenger partján, Spanyolországban van ingatlana – derült ki a Magyar Nemzet által megszerzett, a kispesti szocialista városvezetés anyagi gyarapodását megmutató hangfelvételekből és egyéb dokumentumokból. Gajda Péter polgármester a beszélgetések szerint a XIX. kerületben vásárolt be. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről a kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.
Önkormányzati választás – Ma délután lejár az átjelentkezés határideje
Ma délután négyig lehet átjelentkezési kérelmet benyújtani a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választásra. Eddig csaknem huszonegyezren jelezték, hogy a lakóhelyüktől távol, bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni. Illegális bevándorlás – Három tagállam jelezte csatlakozási szándékát a máltai egyezséghez
Három tagállam jelezte csatlakozási szándékát a Földközi-tengeren kimentett bevándorlók elosztására vonatkozó máltai megállapodáshoz az európai uniós belügyminiszterek keddi, luxemburgi tanácsülésén. A találkozón informális napirendi pontként volt szó a Franciaország, Málta, Németország és Olaszország által egyelőre csak hat hónapra aláírt egyezmény esetleges kiterjesztéséről, és azt egyelőre egyedül Írország, Luxemburg és Portugália biztosította egyértelműen támogatásáról. Hubay György: Veres Pál bukott MSZP-s és DK-s politikusok foglya lett
Hubay György miskolci fideszes országgyűlési képviselő szerint szétesett Veres Pál ellenzéki polgármester-jelölt csapata. A politikus kedden a borsodi megyeszékhelyen sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy Veres Pál pedig vállalhatatlanná vált, mert bukott MSZP-s és DK-s politikusok foglya lett. Szijjártó Péter szerint Magyarország és Brazília gazdasági együttműködése nagy lehetőség előtt áll
Magyarország és Brazília gazdasági együttműködésének fejlesztése nagy lehetőség előtt áll – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Sao Paulóban tartott brazil-magyar üzleti fórumon kedden. A tárcavezető kiemelte, hogy a brazil és a magyar kormány azonos módon közelíti meg a világpolitika legjelentősebb dilemmáit, így semmilyen nyitott kérdés nem terheli a kétoldalú kapcsolatokat. Hollik István: Kiszállítási kvóta lehet, de kötelező betelepítési kvóta nem
A migránskvóta újra napirenden van, fenyegeti a tagállamokat és az európai városokat – mondta a kormányszóvivő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Hollik István kijelentette, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan: kiszállítási kvóta lehet, de kötelező betelepítési kvóta nem. A CEU-ra tart Jávor Benedek, aki médiakurzust indít az I.G.A.Z.I Ú.J.S.Á.G.Í.R.Á.S.R.Ó.L
Örömmel jelentem, hogy a CEU Bibó István Szabadegyetem keretén belül Bajomi-Lázár Péterrel és Stumpf Andrással közösen kurzust indítunk a médiaszabadság helyzetéről Közép-Kelet-Európában! – jelentette be kedden az örömhírt Jávor Benedek.
„Erősödő” összefogás, lelépő jelöltek – Felfüggesztette az LMP a miskolci szivárványkoalíciót otthagyó tagjának párttagságát
Az LMP kiáll a miskolci összefogás mellett, egyúttal felfüggeszti az önkormányzati képviselő-jelöltségtől visszalépő miskolci tagja, Csontos Róbert párttagságát – közölte kedden az ellenzéki párt. Osztrák választások – Kurz a szocdemek, majd a szabadságpárt listavezetőjével egyeztetett
Megbeszélést folytatott a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) listavezetője, Sebastian Kurz a második helyezett Szociáldemokrata Párt (SPÖ) listavezetőjével, Pamela Rendi-Wagnerrel, majd a harmadik Szabadságpárt (FPÖ) listavezetőjével, Norbert Hoferrel kedden. Pintér Sándor: A migrációs válság nem oldódik meg a bevándorlók szétosztásával
A migrációs válság nem oldódik meg a bevándorlók szétosztásával, az csak részprobléma – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az M1 aktuális csatorna híradójának Luxemburgban. A tárcavezető közölte: a valódi probléma az, hogy Európa meg tudja-e védeni határait. Ezt Magyarország megtette, és aki menekült, azt befogadta, aki nem az, annak viszont semmi keresnivalója nincs az unióban – jelentette ki. Németország után Ausztria is meghosszabbítja a határellenőrzéseket a szlovén és magyar határszakaszokon májusig – közölte Wolfgang Peschorn ügyvezető osztrák belügyminiszter kedden az uniós belügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán. A bejelentés előzménye, hogy Németország szeptemberben közölte: november 11-től újabb hat hónapra meghosszabbítja a migrációs válság miatt négy esztendeje ideiglenesen visszaállított ellenőrzést Ausztriával közös határszakaszán. Közlekedési múzeum lesz a kelenföldi vasútállomás régi épületéből
Közlekedési múzeum lesz a kelenföldi vasútállomás régi, százharminc éves épületéből – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, Budapesten, a pályaudvar előtt tartott sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely az eseményen azt mondta: Újbuda Budapest legnagyobb lélekszámú kerülete, amely Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) vezetése alatt sokat fejlődött. Vannak még viszont épületek, amelyek további fejlesztésre várnak; ezek közé tartozik a vasútállomás épülete is – tette hozzá. Lerakták az új miskolci sportcsarnok alapkövét
Ünnepélyes keretek között lerakták kedden az új miskolci multifunkciós sportcsarnok alapkövét. A létesítmény a tervek szerint jövő év végéig készül el. A csaknem háromezerötszáz ember befogadására alkalmas csarnok a sikeres közbeszerzés alapján ötmilliárd forintból épül meg. A beruházást a DVTK Kosárlabda Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) által biztosított tao-forrásból valósítja meg. A sportcsarnok a DVTK Edzőközpont mellett, a tavaly átadott DVTK Stadion déli oldalán áll majd. Fidelitas: Gyurcsány szerint sincs esélye a győzelemre Karácsony Gergelynek (Videó!)
A Fidelitas tájékoztató kampányt indít, mert szeretné, ha minden budapesti megtudná, hogy Karácsony Gergelyt szövetségesei és más ellenzéki szereplők is alkalmatlannak találják a főpolgármesteri posztra – közölte Böröcz László, a Fidelitas elnöke fővárosi sajtótájékoztatóján. A Fidelitas kedden bejelentett videójában emlékeztet rá, hogy még Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök szerint sincs esélye az ellenzék alkalmatlan főpolgármester-jelöltjének, Karácsony Gergelynek arra, hogy Budapest vezetője legyen – írta az Origo. Borkaizott egy jóízűt a politikai fekete lyuk felé száguldó Jobbik
Feljelentést tesz az ügyészségnél a Borkai Zsolt győri polgármester ügyeivel foglalkozó blogon megfogalmazott állítások miatt Szilágyi György. A jobbikos országgyűlési képviselő, pártszóvivő keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy beadványa már elkészült, postázásra vár. Szilágyi azt, hogy pártja négy, közös ellenzéki jelöltként indított győri képviselőjelöltje visszalép az önkormányzati választástól, árulásnak nevezte, hangsúlyozva, hogy az árulás a körülményektől függetlenül árulás, majd hozzátette: felszólítják a négy helyi politikust, hogy listás helyükről is mondjanak le. Sajtóklub: Legyen nemzeti minimum, hogy magyar ember Gyurcsányékra nem szavaz! (videó)
Miért nem ismeri fel a kispesti, szocialista polgármester közvetlen munkatársait, és vajon főnök-e, akit főnöknek hívnak? Az Informátor leleplező hangfelvételeket közölt a Kispesten zajló, szocialista cselszövésekről, visszaosztásokról, mutyikról, a Sajtóklub szereplői pedig megvitatják, hogyan és mi történhetett a kerületben. Huth Gergely és vendégei a Sajtóklubban átbeszélték azt is, melyek a Győrben kirobbant botrány tanulságai. A műsor második részében a műsorvezető felidézte a hétvégi székelyföldi, oklándi templomszentelőn szerzett élményeit és a szertartás alatt felötlött gondolatait, ami után a vendégek parázs vitába bocsátkoztak arról: miért nem nemzeti minimum, hogy magyar ember Gyurcsányékra nem szavaz, és miért nem veti ki sorai közül az ellenzék a hazaárulókat, idegen érdeket szolgálókat? Orbán: Miskolc maradjon a nyerő oldalon!
Ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket, akkor működjünk együtt, és Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a borsodi megyeszékhelyen, a helyi televízió Miskolci Napló című műsorában, kedden. Kispesti baloldali gigamutyi – Krinyó távozása sokak kényelmes megélhetését veszélyezteti
Somogyi Lászlóné kispesti önkormányzati képviselő férje az egyik olyan üzletember, aki sűrűn felbukkan a kispesti önkormányzat környékén. Kránitz Krisztián, a kerületi vagyonkezelő vezetőjének bukásával azonban Somogyi László élete is nehezebbé vált: a vállalkozó kétségbe esett a hírtől, hogy a Krinyóként emlegetett Kránitz már nem lesz ott a következő testületben. Somogyi a közelmúltban számos fenyegetést kapott. Egy, a Magyar Nemzethez is eljuttatott feljelentésből pedig további információk derültek ki arról, hogyan tűnnek el a pénzek az önkormányzati beruházások környékén. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről a kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. Az univerzum evolúcióját kutató tudósok kapták a fizikai Nobel-díjat
A csillagászati kutatások terén elért úttörő eredményeiért egy kanadai-amerikai és két svájci tudós, James Peebles kozmológus, Michel Mayor asztrofizikus és Didier Queloz csillagász kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi, stockholmi bejelentése szerint – írja az origo.hu. A Mecsek erdői után a Pilis fáit is veszélyezteti a baloldal által erőltetett biomassza-projekt
A Mecsekhez hasonló pusztítást tervez a fővárosi, Péterffy Attila vezette cég, ezért másodszorra rendelt el változtatási tilalmat Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a kaszásdűlői erőmű felhúzása ellen – mondta Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere Pécsett, Kővári Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az Összefogás Pécsért Egyesület vezetője elmondta: Budapesten Péterffy nem korszerű, nem hatékony és nem környezetbarát erőművet akar létrehozni.