Forró drót
Ötmilliárd dolláros büntetést kell fizetnie a Facebooknak
Ötmilliárd dollár (1462,5 milliárd forint) pénzbüntetést kell megfizetnie és felül kell vizsgálnia a felhasználók személyiségi jogaival kapcsolatos szabályozását a Facebook közösségi portálnak - közölte szerdán az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC). Schiffer András: Naiv és megalapozatlan volt az LMP indulása
Az ökopárt egykori társelnöke szerint naivak voltak 2010-ben, amikor azt hitték, ugyanolyanok maradhatnak az LMP parlamentbe kerülése után is. A 24.hu-nak adott interjújában részletesen mesélt a pártot a felbukkanásakor, a szakadáskor és a jelenben nyomasztó bajokról és kétségekről is. Az ellenzék legszínvonalasabb képviselőinek a Gyurcsány–Dobrev házaspárt tartja, és a nyugati politikai elitről sincs jó véleménnyel, mert csak mímelik, politikai termékként adják el a környezetvédelmet, de nem keresik a megoldásokat. Ezek a megoldások pedig Schiffer szerint jóval túlmutatnának a globális felmelegedésen, mert az ökoválság is sokkal összetettebb csupán a klíma állapotánál. Vadászpuskával lőtt volt élettársára egy férfi Kecskeméten
Egy nőt akart kivégezni az a férfi, aki szerdán 16 óra 7 perckor lövést adott le egy kecskeméti áruházban. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol elfogták a feltételezett elkövetőt. Vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást - írja a Police.hu. Németh Szilárd: Gyurcsányék 18 ezer katonát "eresztettek szélnek"
A migráció biztonsági kockázat, és biztonság nélkül Európa és az egyes nemzetek elvesznek - mutatott rá Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán, újságíróknak nyilatkozva Tusnádfürdőn. Szakértő: Skócia érdekében állna a kiválás az Egyesült Királyságból
Miután a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitelét támogató Boris Johnson lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke, a skótok „jól felfogott” érdeke az Egyesült Királyságból való kilépés, hiszen Skóciaként újból beléphetnének az Európai Unióba – vélekedett Frank Tibor külpolitikai elemző szerdán az M1 aktuális csatornán. Boris Johnson az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Boris Johnson az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. A volt brit külügyminisztert, London egykori polgármesterét II. Erzsébet királynő szerda délután bízta meg kormányalakítással.
Hidvéghi: Vissza kell küldeni hazájukba az EU-ban illegálisan tartózkodókat
Az Európai Unióban törvénytelenül tartózkodó bevándorlókat békés és rendezett körülmények között vissza kell küldeni a hazájukba - közölte Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán. Theresa May távozott a Downing Streetről
Utoljára lépett ki miniszterelnökként Theresa May a Downing Street-i kormányfői rezidenciáról szerda délután. Letette hivatali esküjét a német védelmi miniszterré kinevezett Annegret Kramp-Karrenbauer
Letette hivatali esküjét a német védelmi miniszterré kinevezett Annegret Kramp-Karrenbauer a szövetségi parlament alsóháza, a Bundestag szerdai rendkívüli ülésén. Magyar rendőri kontingens indult Szerbiába és Észak-Macedóniába
A határok védelmének megerősítésére magyar rendőri kontingens indult Szerbiába és Észak-Macedóniába - közölte a rendőrség szerdán honlapján. Roháni csere lehetőségére tett utalást: az iráni hajóért visszaadják a britet
Haszan Róháni iráni elnök burkoltan utalást tett arra szerdán, hogy elképzelhetőnek tart egy cserét Londonnal: ha a britek elengedik a Gibraltárnál lefoglalt iráni tartályhajót, akkor visszakapják az iráni Forradalmi Gárda által lefoglalt brit tankert. Barnier: Nem tárgyalható újra a Brexit-egyezség
Michel Barnier európai uniós Brexit-ügyi főtárgyaló szerdán kijelentette, hogy várakozással tekint a Boris Johnson új brit kormányfővel folytatandó közös munka elébe, ugyanakkor ismét leszögezte, hogy nem nyitható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződés.
Mintegy ötezermilliárdot fordít a kormány közúti és vasúti fejlesztésekre
Mintegy ötezermilliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére – mondta szerdán, Mogyoródon az innovációs és technológiai miniszter. Fidesz: Márki-Zay nemzetközi hulladéklerakóvá változtatná Hódmezővásárhelyt
Elfogadhatatlan, hogy Márki-Zay Péter tudtával 6 ezer tonna Olaszországból származó, tovább nem hasznosítható ipari hulladékot és 6 ezer tonna szennyvíziszapot helyeznének el Hódmezővásárhelyen – jelentette ki Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő szerdán. Vádemelés nélkül zárta le a vizsgálatot a román korrupcióellenes ügyészség Sepsiszentgyörgy polgármestere ellen
Csaknem három és fél év vizsgálódás után vádemelés nélkül zárta le a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellen indított bűnvádi eljárást - erről az elöljáró maga számolt be a Facebook-oldalán. Fidelitas: Karácsony mutassa be a zuglói parkolással kapcsolatos új szerződést!
A zuglói parkolással kapcsolatos új szerződés bemutatására szólította fel Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke szerdán Karácsony Gergely (Párbeszéd) kerületi polgármestert. Borbély Ádám a zuglói polgármesteri hivatal előtt újságíróknak azt mondta: Karácsony Gergely a szerződések nyilvánosságát ígérte, azonban "folyton bűvészkedik". Ma újra bebizonyíthatja Robert Mueller, hogy Trump soha nem játszott össze az oroszokkal
Szerdán, magyar idő szerint 14.30-kor, az amerikai kongresszus igazságügyi bizottsága, majd 18 órakor a kongresszus hírszerző bizottsága fogja meghallgani Robert Mueller speciális ügyészt, aki arról készített jelentést, hogy miként avatkoztak be az oroszok 2016-ban az amerikai elnökválasztásba, illetve miként segítették Trumpot győzelemre. Mueller jelentéséből már korábban kiderült, hogy sem Donald Trump, sem kampánycsapatának munkatársai nem játszottak össze oroszokkal. Szijjártó: Magyarországon építi első külföldi gyárát a Bumchun Precision
Magyarországon építi meg 13,3 milliárd forintból az első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón. Prága továbbra is ellenzi a migránsok bármiféle elosztását
Csehország továbbra is ellenzi az Európába érkező migránsok elosztásának bármiféle mechanizmusát - jelentette ki Jan Hamáček cseh belügyminiszter a hétfői párizsi migránskonferencián elhangzottakra reagálva. Mintegy száz kilogrammnyi robbanótest került elő az V. kerületi Erzsébet téren
Mintegy száz kilogrammnyi, különböző típusú második világháborús robbanótest került elő földmunkák során az V. kerületi Erzsébet téren szerda délelőtt - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel. Továbbra is sok a szabálytalanság a fővárosi bulinegyedben
A fővárosi bulinegyedben még mindig gyakori a zárjegy nélküli alkoholtermékek forgalmazása vagy a gyengébb minőségű italok prémium kategóriás üvegbe való áttöltése - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága szerdán az MTI-t. Nem indítottak közigazgatási pereket az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos események miatt
Bákó megye prefektusa nem indította el Dormánfalva polgármesteri hivatala ellen azokat a közigazgatási pereket, amelyeket az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos törvénytelennek vélt intézkedései miatt helyezett kilátásba. Rétvári: Több pénz jut az oktatásra és az egészségügyre
Az ellenzéki híresztelésekkel ellentétben a 2020-as költségvetésben az oktatásra és az egészségügyre is több pénz jut 2010-hez képest - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán. Hat holttestet találtak a Dunában a Hableány áldozatainak keresése közben
A május 29-én történt dunai hajótragédia óta eltelt időszakban a fővárostól délre eső szakaszról hat olyan ember holtteste került elő, aki nem a hajóbalesetben vesztette életét – írja a 168 Óra. A lap szerint a holttestek Budafok térségében, Dunaújvárosnál, Érd térségében, a csepeli révnél, Szigetszentmiklósnál és Dunaharasztinál kerültek elő.