Forró drót
Timosenkonál razziáztak, aki Zelenszkijjel együtt számolta volna fel a korrupcióellenes hatóságokat
Julia Timosenko pártjánál tartottak házkutatást a korrupcióellenes hatóságok, legalábbis ez derült ki a sajtóhírekből. Zelenszkij politikai ellenfelének neve azzal az újabb ukrán korrupció botránnyal összefüggésben került elő, amely szerint képviselők szavazatát vásárolta meg pénzért egy maffiaszerű hálózat.Von der Leyen: jövőre Európában 30 milliárd köbméternyi gázhiánnyal kell számolni, maradnak a magas energiaárak
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az ukrajnai háború súlyos hatást gyakorolt az európai gazdaságokra, a negatív időszak jövőre is folytatódni fog. Felhívta a figyelmet, hogy jövőre Európában 30 milliárd köbméternyi gázhiánnyal lehet számolni, amit lehet ugyan pótolni, de várhatóan magasan maradnak az energiaárak. Az európai uniós tagállamok vezetői brüsszeli csúcstalálkozójukon emellett üdvözölték, hogy Horvátország január elsejétől a schengeni övezet teljes jogú tagjává válik, valamint hangsúlyozták: Bulgáriának és a Romániának a jövő év folyamán szintén biztosítani kell a csatlakozást a belső határellenőrzés nélküli övezethez – közölte az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, csütörtök este.Láng Zsolt: arra kérjük a főpolgármestert, tartsa be a kormánnyal kötött megállapodást
Láng Zsolt a Világgazdaságnak adott interjújában szólította fel Karácsony Gergelyt, hogy tartsa be azokat a megállapodásokat, amelyeket a kormánnyal kötött. Mint a cikkben emlékeztettek, a főváros olyan feltételekkel nyitja meg pénteken a Lánchidat, amelyekkel nem teljesíti a kormánnyal kötött megállapodást. Az autósok nem térhetnek vissza a Lánchídra, annak ellenére sem, hogy szó szerint ez a kormányzati támogatás feltétele: a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónapot. Karácsony Gergely úgy döntött, inkább tovább bünteti a budapesti autósokat, a hatmilliárdos támogatás sem érdekli.Orbán Balázs: Magyarország tartja a szavát a Brüsszellel kötött megállapodások tekintetében
Magyarország tartja a szavát úgy a helyreállítási alap, mint az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos kérdésekről szóló megállapodás tekintetében – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben, csütörtökön.Köznevelési konzultációra kerül sor pénteken
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére 2022. december 16-án köznevelési konzultációra kerül sor Budapesten.Tévedtek az elemzők – A várakozásokkal ellentétben erősödött a rubel és csak kismértékben csökkent az orosz GDP
A várakozásokkal ellentétben nagyjából 2,5 százalékkal csökken 2022 végére az orosz bruttó hazai termék (GDP) – mindezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be a Stratégiai Fejlesztések és Nemzeti Projektek Tanácsának csütörtöki telekonferenciáján. Az elemzői várakozások korábban 20 százalékos csökkenést jeleztek.Orbán Viktor került csütörtökön a cseh belpolitika középpontjába
Magyarország mégsem annyira jelentéktelen, mint azt a baloldali média hinni szeretné. Erről tanúskodik az is, hogy mint azt Jakub Janda, a kormányon lévő cseh Polgári Demokrata Párt képviselője közösségi oldalán kijelentette, a cseh elnökválasztási verseny ma Orbán Viktorról szólt, hiszen a két legesélyesebb jelölt is hazánkba érkezett.Megbukott a szlovák kormány a parlamenti bizalmi szavazáson
Megbukott az Eduard Heger vezette szlovák kormány az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott parlamenti szavazáson csütörtökön. A szeptembertől parlamenti kisebbségben kormányzó Heger-kabinettől, a szavazás többszöri halasztása után szűk többséggel, 78 vokssal 20 ellenében vonta meg a bizalmat a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek 102 képviselője vett részt a szavazáson. A kormánypárti képviselők egy része a voksolás előtt kivonult az ülésteremből.Az Európai Ügyészség felfüggesztené két EP-képviselő mentelmi jogát is
Az Európai Ügyészség főügyésze két görög európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista Eva Kaili és a néppárti Maria Szpiraki mentelmi jogának felfüggesztését kérte – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű ügyészsége csütörtökön.Jöhetnek az uniós pénzek, a lengyelek visszavonták a vétót
Lengyelország engedett a nyomásnak, hogy visszavonja azon csomaggal szembeni vétóját, amelynek része többek között a nagy multinacionális vállalatok számára kötelező minimális társasági adókulcs, valamint az Ukrajnának nyújtott újabb 18 milliárd eurós segély − írta meg diplomáciai forrásokra hivatkozva a Politico nyomán az Index.Orbán Viktor: Ideje, hogy lecsapoljuk a mocsarat Brüsszelben!
Brüsszelből, az Európai Unió csúcstalálkozójáról jelentkezett a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban arról beszél, hogy a mostani uniós csúcsra rányomta a bélyegét, hogy letartóztatták az Európai Parlament egyik alelnökét. A kormányfő szerint ideje, hogy lecsapoljuk a mocsarat.Meghosszabbították Gyömrő adócsalással vádolt ellenzéki polgármesterének letartóztatását
Március közepéig hosszabbította meg az adócsalási botrányban érintett Gyenes Levente letartóztatását a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet. Az adóhatóság szeptember közepén vette őrizetbe – több társával együtt – a gyömrői polgármestert, aki azóta letartóztatásban van. Gyenest költségvetési csalással gyanúsítják.Deutsch Tamás: Példa nélküli cenzúrát tolt az EP
Durván letorkollták a beszédet tartó Gál Kingát az EP nemzeti vétóvitájában, majd az egészet kivágták a hivatalos videóközvetítésből. Később aztán visszakerült.Ukrajnából származó ajándéktárgy robbant fel egy varsói rendőrkapitányságon
Felrobbant egy ajándéktárgy a varsói rendőrkapitányságon, amelyet egy lengyel rendőrparancsnok nemrégiben tett ukrajnai látogatása során kapott. A parancsnok és egy civil alkalmazott könnyebb sérüléseket szenvedett – közölte csütörtökön a lengyel belügyminisztérium az AP beszámolója szerint.2023-ban 232 ezer forint lesz a minimálbér
Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); 2023. január 1-jétől 232 ezer forint lesz a minimálbér és 296 400 forint lesz a garantált bérminimum havi bruttó összege – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.Nesze semmi, fogd meg jól – Új köntösben az ukrán kisebbségi törvény, de a lényeg változatlan
Hangzatos szavak, lényegtelen változás. A jelek szerint nem számíthatunk sok jóra a nemzeti kisebbségekre vonatkozó, Kijev által módosított törvénytervezettől. Bár az új rendelkezés névleg visszaadja a nemzetiségek korábban megvont jogait, lényegében nem változott a tartalom, így a kárpátaljai magyarok változatlanul a prés alatt maradnak.Novák Katalin: amikor a magyar–szerb határt védjük, Európát is védjük
Az államfő szerint ahhoz, hogy Európa hosszú távon is a béke szigete maradhasson, különbséget kell tenni illegális bevándorló és menekült között. Amikor a magyar–szerb határt védjük, Európát is védjük, közösen – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön, Kelebián, a déli határzárnál.Csütörtök éjfélig lehet kitölteni a nemzeti konzultációt
A brüsszeli szankciókról szóló, csütörtök éjfélkor záruló nemzeti konzultáció kitöltésére buzdított mindenkit Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán.Szijjártó Péter: már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord Magyarországon
Ahogyan 2014 óta minden évben, úgy már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord Magyarországon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország bátor, innovatív és high-tech hadsereget épít
Magyarország bátor, innovatív és high-tech hadsereget épít – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön, a várpalotai lőszergyár alapkőletételén, ahol hangsúlyozta, hogy a magyar honvédségnek képesnek kell lennie önmagát kiszolgálni, független rendszerként működni, ehhez pedig elengedhetetlenek az olyan beruházások, mint a lőszergyár.Pákh Tiborra emlékeznek a Mindenkor Segítő Szűz Mária lengyel-templomban
Gyászmisét tartanak Pákh Imre emlékére a Mindenkor Segítő Szűz Mária lengyel-templomban december 22-én tizennégy órától. A megemlékezés főcelebránsa Ladocsi Gáspár budapest-esztergomi segédpüspök lesz, de felszólal Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja is.Manfred Weber és a párhuzamos valóság: Brüsszelben most már úgy gondolják, Orbán engedte be a migránsokat
A fizika törvényei szerint végtelen számú párhuzamos dimenzió létezhet, amelyekben minden és mindennek az ellentéte is megtörténik. Bár ezt az elméletet még nem sikerült bizonyítani, a jelek szerint bizonyos nyugati politikusok rálátnak ezekre a párhuzamos valóságokra, sőt, ezekből is szerzik információikat. Manfred Weber például egy olyan dimenzióból érkezett, ahol a magyar kormány bevándorláspárti, és a politikus hangot is adott ennek a fantasztikus elméletének. Hidvéghi Balázs azonban – mivel sokkal inkább tisztábban van a mi dimenziónkkal, mint a német politikus – rávilágított Weber fejtegetéseinek szürrealitására.Eva Kaili élettársa mindent bevallott, van egy csomó új érintett
Belga és olasz sajtóértesülések szerint a politikus élettársa, Francesco Giorgi beismerő vallomást tett a belga nyomozó hatóság előtt – erről ír a Le Soir és a La Repubblica is. Ez a két portál jutott hozzá azokhoz a hivatalos dokumentumokhoz, amelyekben Francesco Giorgi vallomása található.Kiderült, ekkor nyit meg hazánkban is a világ legismertebb múzeuma, a Madame Tussauds-viaszmúzeum
Giorgia Melonival egyeztet Orbán Viktor
Egyeztetés Giorgia Melonival – írta a miniszterelnök a Facebookon Brüsszelből. Korábban a miniszterelnök az EU–ASEAN csúcs kapcsán azt írta: szankciók helyett gazdasági együttműködésre van szükség, mert csak így törhetjük le a szankciós inflációt és a szankciós energiaárakat.Ajánljuk még

































