Pesti Srácok

Meghosszabbították Gyömrő adócsalással vádolt ellenzéki polgármesterének letartóztatását

null

Március közepéig hosszabbította meg az adócsalási botrányban érintett Gyenes Levente letartóztatását a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet. Az adóhatóság szeptember közepén vette őrizetbe – több társával együtt – a gyömrői polgármestert, aki azóta letartóztatásban van. Gyenest költségvetési csalással gyanúsítják.

A Magyar Nemzet információi szerint három hónappal meghosszabbította Gyömrő ellenzéki polgármesterének letartóztatását – nem végleges végzéssel – a Szombathelyi Járásbíróság. Gyenest még szeptemberben vették őrizetbe, majd öt társával együtt le is tartóztatta őt a bíróság. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával nyomoz, az eljárásnak pedig már huszonegy gyanúsítottja van. A lap úgy tudja, az érintettek között vannak a bűnszervezet strómanjai is.

A NAV több helyszínre – köztük a polgármester luxusvillájához – is kiszállt, a gyanúsítottaknál pedig nagy mennyiségű készpénzt, értékes karórákat és aranytömböket is lefoglaltak. A látványos akcióról a NAV „Alvilági alvállalkozók” címmel még videót is közölt. Bár az adóhatóság nevet nem írt, ugyanakkor egyértelműen beazonosítható, hogy a Gyenesék ügyében történt rajtaütés látható a felvételen. Gyenest mindezek mellett egy másik büntetőeljárás is „karcolgatja”, hiszen egy magánszemély feljelentése után a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a polgármestersége idején állami finanszírozással telepített, ám a mai napig nem jól működő napelemparkok ügyében.

Gyenes Levente azután vált országosan ismert politikussá, hogy pikáns képek jelentek meg róla, ahogy egy meztelen nőről fehér port szív fel. A gyömrői polgármestert évekkel ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla mondta ki bűnösnek folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért kilenc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. Az úgynevezett számlagyáras perben Gyenes hetedrendű vádlott volt. A hatályos jogszabályok szerint a képviselő-testületnek méltatlansági eljárást kellett volna indítania polgármestere ellen; ezt nem megvárva Gyenes benyújtotta lemondását, de 2019-ben végül újraválasztották.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.