Nagy Ervin az esélytelenek nyugalmával ígér vitát

Megfigyelhettük már, hogy ha egy ellenzéki valamit nem akar, de a megfutamodás túl ciki lenne, akkor feltételhez szabja, hogy mi az ára a bevállalásának. Ezt teszi most Nagy Ervin is, aki egy oroszlán bátorságával ígéri, hogy vitázni fog Vidnyánszky Attilával, de csak ha Orbán is kiáll Magyar ellen.
A megálmodott Tisza-kormányban Magyar Péter hű táskavivője, Nagy Ervin azt az ígéretet kapta főnökétől, hogy kulturális miniszter lesz. Erről az a mondás jut eszembe, hogy „sosem voltam még olyan szegény, hogy ne ígérjek meg bármit”. Na de vissza a kócos színészre, akit manapság többet foglalkoztat a politika, mint a szakmája. Persze azt is tudjuk, hogy Magyarországon a focihoz és a politikához mindenki ért, főleg egy bizonyos kor felett, ezért aztán nézzük el neki is hogy polihisztorként tündököl.

A lényeg azonban mégis csak az, hogy Nagy Ervin vasárnap este klaviatúrát ragadott és Attilázni kezdett. Bejegyzését azzal kezdte, hogy:
Levél egy kulturális oligarchának
Hallom Attila, kiállnál vitázni?!
Nofene!
A mi kis színházi Darth Vaderünk demokrácia napot tart?
Micsoda megtáltosodás a választások előtt!
Micsoda lenyűgöző stílus, mintha maga a főnökúr mondta volna tollba. Azért érdemes megjegyezni, hogy a Tisza Párt politikusai nem túl erősek a vitában. Emlékezzünk Kulja doktorra, aki sikeresebb volt, amikor a TikTokon avatta be követőit, hogy mi a büdös puki ellenszere mint amikor az egészségyügyi államtitkárral vitázott. Azóta nem igazán szerepel, inkább csak a hólapátolásra fogták be.
Bár Nagy Ervin a főpolgármesterhez hasonlóan „nagyvadnak” számít, ennek nem szellemi kapacitása az oka, hanem ismertsége. A bejegyzésében persze megint előkerül az a paranoid vád, hogy nem is Vidnyánszky Attila akar vitázni, hanem Rogán Antal parancsolt rá. Őszintén irigylem Rogán Antalt, akinek van ideje miniszternek lenni, újságíróknak tollba mondani, propagandagépezetet irányítani, Facebookot blokkolni, lehallgatni, rendőröket uszítani másokra, de még vitára is felszólítani a közélet szereplőit. A végén még az is kiderül, hogy zebrapörkölt receptet is előhúzott a farzsebéből, hogy eltüntesse a Hadházy-zebrákat Hatvanpusztáról.
Visszatérve Nagy Ervin írására, érdekes gondolatokat olvashatunk. Nem meglepő senki számára, hogy a színházi világ, de úgy összességében a kulturális világ egy liberális fellegvár, amihez több mint tíz év kormányzás után nyúlt hozzá a kormány. Ennek több oka is lehetett, én az egyiket mindenképp annak tudom be, hogy vannak olyan emberek e társaságon belül, akik állami pénzből rendeznek, szerepelnek, majd első adandó alkalommal köpnek is hátra. Csak, hogy egyet említsek Enyedi Ildikó ilyen, de a tévés szakma is tele van velük. A liberális nézetek kiirtásáról azonban szó sincs, csupán a egy kis konzervatív szemlélet bevezetéséről. Az elfogadók viszont egyeduralmat szerettek volna és megsértődtek azon, hogy kedvenceiknek át kellett adni a bársonyszéket és kicsit meg lett reformálva a színházi világ is.
Nagy gondolata arról, hogy miért nem ült le Vidnyánszky Attila az SZFE hallgatókkal diskurálni, érthetetlen. A tanulóknak milyen beleszólásuk van egy iskola működésébe? Lehet, hogy én vagyok naiv, de engem nem kérdeztek meg annak idején, hogy kitől és hogyan szeretnék makroökonómiát tanulni. Vagy, hogy kit látnék szívesen a főiskola élén. Ezért ez a felvetés kissé érthetetlen számomra. Ahogyan a következő is, amiről Nagy ír:
Mennyi csodás lehetőség nyílhatott volna a diskurzusra, ha valódi szakemberekkel vetted volna körbe magad, nem pedig a bólogatók B kategóriás siserehadával!
Bár tudnánk, kire is gondolt a költő, de nem írta le.
Nagy Ervin akkor vitázik, ha Orbán Viktor is
A színész persze nem engedheti meg magának ebben az árnyékkormányban (vagy minek hívják ezt a Tiszában), hogy megfutamodjon, ezért az ellenzék szokásához híven egy olyan kéréshez köti, ami nem fog megvalósulni.
Elfogadom a vitát természetesen, de előtte Orbán Viktornak kell kiállnia Magyar Péterrel.
Húúúú, micsoda újítás ez a baloldali kommunikációban. Majd akkor, ha a miniszterelnök vitázik, de a miniszterelnök megmondta, hogy nem vitázik külföldről irányított emberekkel, csak a főnökeikkel. Valójában azonban teljesen mindegy, hogy mit ír Nagy művész úr ugyanis Hadházy Ákosnak is voltak kikötései a nyilatkozattétellel kapcsolatban: azt mondta, ha élő adásban teheti. Lehetett, több újságíró is liveban kérdezte, de nem mondott semmit. Aki pedig nem kreatív, az csak annyit mond, hogy: propagandistáknak nem nyilatkozom. Vicces egyébként, hogy Nagy Ervin is utal erre, hiszen így folytatja:
Ha ez megtörtént, már másnap mehetünk a stúdióba.
Nem Kárászhoz, mert propagandistához nem megyek, de Rónai Egonhoz szívesen!
Nagy Ervint viszont hiába is bújna Rónai Egon tájékozottsága mögé, a műsorvezetőnek nem dolga neki segíteni. Mindenki a maga feladatát végzi egy ilyen szituációban. Maradjon tehát inkább abban, hogy Magyar Péter is jobban jár, ha nem ül le vele Orbán Viktor vitázni és Nagy Ervin is képzeletbeli kulturális miniszter lehet addig, amíg le nem égeti magát egy Vidnyánszkyval folytatott vitában.







