Forró drót
Rákosi Mátyástól kölcsönzött szlogennel tüntetnek Jámborék az egyik budapesti kaszinó előtt
„Fizessetek, gazdagok” felkiálltással tüntet a kommunista elveket nyíltan valló Szikra Mozgalom a budapesti Vigadó utcában lévő Las Vegas Casino Tropicana előtt, élén a nemrég a parlamentbe bekerülő, a felszólalásait bizonytalanul a laptopjáról felolvasó, olykor nyárfalevélként remegő Jámbor Andrással. A bejáratot eltorlaszoló maroknyi ember azt követeli, hogy államosítsák a kaszinókat és a kormány ne a kisemberekkel fizettesse meg a válságot, hanem azokkal, akiknek óriási a vagyonuk, mégsem adnak a közösbe.Hiba hiba hátán a német védelmi minisztériumban – Mennie kell Lambrechtnek?
Már a zöldpárti és szociáldemokrata politikusoknak is eldurrant az agya, mivel a német honvédelmi miniszter asszony a kelleténél eggyel többet hibázott. Most éppen az új F–35 típusú vadászgépek bevezetése a Bundeswehrbe ütközik elég komoly nehézségekbe. A miniszter asszony ezzel egy újabb lépéssel került közelebb a lemondáshoz."Absztrakt biztonsági zavar" miatt ürítették ki a karácsonyi vásárokat Düsseldorf belvárosában
Biztonsági fenyegetés miatt kiürítették hétfőn a karácsonyi vásárokat a németországi Düsseldorf belvárosában. A fenyegetés jellegéről, forrásáról nem közölt részleteket, de a Bild úgy tudja, hogy telefonon fenyegetőzött valaki azzal, hogy teherautóval a tömegbe hajt.Tüntetők törtek be a mongóliai kormányzat épületébe
Tüntetők törtek be hétfőn a mongóliai kormányzat épületébe és felgyújtották az ulánbátori főtéren álló fenyőt. Az akció résztvevői a főtérre vezető utakat is megkísérelték eltorlaszolni. Az akció résztvevői egy vámellenőrzés megkerülésével lefolytatott kínai szénexporttal kapcsolatos ügyben indított nyomozás menetével elégedetlenek.Várhelyi Olivér szerint a Nyugat-Balkán lehet Európa új energiabejárata
A Nyugat-Balkán lehet Európa új energiabejárata: az a térség, ahonnan Európa más útvonalakon, más szállítóktól sokkal megbízhatóbb módon tud energiához jutni – mondta újságíróknak az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja, miután részt vett az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén.Gyerekeket sebesített meg egy menekültszállásról érkező késes támadó Németországban, az egyik áldozat belehalt a sérüléseibe (Frissítve)
Két, iskolába tartó tinédzser lányt sebesített meg egy késes támadó a Németország délnyugati részén fekvő Illerkirchbergben, az egyik áldozat belehalt a sérüléseibe – közölte hétfőn a német rendőrség. A férfi az egyik közelben lévő menekültszállásról jöhetett ki és azóta az is kiderült, hogy bevándorló, ahogyan az a német lány is, akit megölt.Csárdi Antal szerint, ha Karácsony Gergely így folytatja, nem ő lesz az LMP főpolgármester-jelöltje
Bár úgy tűnik Karácsony Gergely készpénznek veszi, hogy az ellenzéki pártok őt fogják támogatni a 2024-es önkormányzati választáson, ha tevékenységét úgy folytatja, ahogy, akkor ez egyáltalán nem biztos. Most éppen az LMP szólalt fel a főpolgármester ellen, Csárdi Antal szerint ugyanis nem képviseli megfelelően Karácsony a zöld politikát, már a dugódíj bevezetését sem támogatja. Ezért nem fogják őt automatikusan támogatni, ahogyan azt a főpolgármester gondolja.Rakétákat lőnek Ukrajnára, az elsők már be is csapódtak
Több száz rakétát lőnek az oroszok Ukrajnára, ahol már szinte mindenhol légiriadó van. A legtöbb rakéta a fekete-tengeri flottáról kilőtt Kalibr lehet. Néhány rakétát az ukrán légvédelem már le tudott lőni, négyet, Harkivban, egyet Dnyipróban és egy másikat Poltavában. Kijevben az emberek a metróba menekültek.A gazdaságpolitikát ostorozta Matolcsy György a parlamentben – Varga Mihály szerint ez nem feladata a jegybankelnöknek
Ma délelőtt tartották a parlamentben a Gazdasági Bizottság alakuló ülését, ahol Matolcsy György azt mondta, szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van. A jegybankelnök kinyilatkoztatására Varga Mihály pénzügyminiszter és Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára is reagált, hangsúlyozva, hogy ez a válság egész Európát sújtja.Szijjártó Péter: mindkét fél sokat profitál Magyarország és Szlovákia együttműködéséből
Mindkét fél sokat profitál Magyarország és Szlovákia együttműködéséből, ez a megbízható kapcsolat ráadásul segít a jelenlegi nehéz helyzet kezelésében is – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Pozsonyban.A Belügyminisztérium előtt kiabálták a tanárok Pintér Sándornak, hogy mondjon le
A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai és diákjai vonultak ma reggel a Belügyminisztérium épülete elé, mert egy levelet akartak Pintér Sándor belügyminiszternek és Maruzsa Zoltán oktatási államtitkárnak átadni, amiben a többi között az állt, hogy karácsony előtt látogassanak el az iskolájukba. A levelet végül más vette át, de a tüntetők összefutottak Pintér Sándorral, akinek azt kiabálták, hogy mondjon le.Arató: a DK nem támogatja a német és holland parlamentet elítélő politikai nyilatkozatot
A Demokratikus Koalíció (DK) nem támogatja a német és a holland parlamentet elítélő politikai nyilatkozatot – mondta hétfői, online sajtótájékoztatóján a DK frakcióvezető-helyettese.Svédországban megöltek egy ismert csecsen ellenzéki bloggert
Megölték Svédországban Tumszo Abdurahmanov csecsen YouTube-bloggert, Ramzan Kadirov csecsen elnök kritikusát, aki 2015-ben hagyta el Oroszországot, és Svédországban kapott menedékjogot – jelentette hétfőn a Szabad Európa Rádió és Szabadság Rádió (RFE/RL) hírportálja.Horn Gyuláról sétányt? Furfangos csellel derült ki, hogy törvényt sérthetett a főváros a névadó döntéssel
Reméljük, hogy Horn Gyula mint közterület-névadó végleg lekerül a napirendről – írta a Magyar Nemzet. Mint kiderült, egy alapítvány kellett ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állást foglaljon arról, hogy Horn Gyula részt vett, sőt, vezető szerepet vitt a kommunista önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában.Scholz: nem szabad a világot ismét hidegháborús tömbökre osztani
Olaf Scholz német kancellár a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat honlapján hétfőn megjelent véleménycikkében óva intett attól, hogy a világ ismét különböző tömbökre tagolódjon és új hidegháború alakuljon ki. A Nyugatnak ki kell állnia a demokratikus értékek mellett és meg kell védenie a nyílt társadalmakat, de "annak a kísértésnek is ellen kell állnia, hogy a világot megint tömbökre ossza fel. Ennek érdekében pedig mindent meg kell tennie azért, hogy pragmatikusan, ideológiai korlátok nélkül új partnerségeket tudjon kiépíteni" – fogalmazott Scholz.Volodimir Zelenszkijt választotta az év emberévé a Financial Times
Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt választotta az év emberévé a Financial Times – jelentette be a lap szerkesztősége hétfőn. A londoni üzleti napilap online kiadásában megjelent indoklás szerint Zelenszkij az ukrán nép által az orosz agresszió elleni harcban tanúsított bátorság és ellenállás megtestesítőjévé, az önkényuralom elleni szélesebb, globális küzdelemben – amely meghatározhatja az egész XXI. század irányvonalát – a liberális demokrácia zászlóvivőjévé vált.Zelenszkij arra kéri az ukránokat, hogy legyenek türelmesek és erősek
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap éjszakai videoüzenetében arra kérte az ukránokat, hogy legyenek türelmesek és erősek a tél megpróbáltatásaival szemben, miközben az ukrán hatóságokat igyekeznek helyreállítani az orosz légicsapások miatt akadozó közszolgáltatásokat.Idén kevesebbet költünk karácsonyi ajándékokra
A magyarok 53 százaléka az idén kevesebbet költ majd ajándékokra karácsony előtt, mint szeretne – derül ki a MediaMarkt megbízásából készült reprezentatív felmérésből. Eszerint a megkérdezettek csaknem 80 százaléka vesz ajándékot idén, és az áremelkedés miatt a harmaduk még többet is költhet, mint tavaly. A válaszadók 67 százaléka ugyanakkor 30 ezer forintnál kevesebbet fog kiadni az ünnepi időszakban.Egyből, az indulást követően már 44 ezernél tart az oktatási kérdésekről indított szülői konzultáció válaszadóinak száma
Bár még csak most indult, máris 44 ezernél jár a szülők által elektronikusan kitöltött válaszok száma. Eddig 344 ezer szülőnek ment ki értesítés a kérdőív kitöltésének lehetőségéről, így a magas válaszadói szám alapján különösen sikeresnek mondható az indulás. A szülők több nap alatt, folyamatosan kapják az értesítéseket, előbb a tankerületi iskolákban, majd az egyházi és magánintézményekben. Várhatóan a hét közepéig kapja meg minden szülő az értesítést a KRÉTA rendszerben.Több száz dzsihadistát tartanak nyilván Belgiumban – Folytatódik a brüsszeli terrortámadások pere
Több mint 600, Belgiumban élő dzsihadista és szélsőséges csoportok számos tagja szerepel a terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) adatbázisában – jelentette hétfőn a La Libre Belgique című belga napilap, amely beszámolt arról is, hogy hétfőn folytatódik a 2016-os brüsszeli terrortámadások vádlottjainak pere.Mentegetik magukat a német focisták: állítólag ők nem is akarták a szájbefogást
Német lapok úgy tudják, a játékosok többsége nem akart politikai performanszokat a katari vébén, csak két játékos, Neuer és Goretzka erőltette azokat. Felelősséget vállalni viszont senki sem akar. Ismeretes: a tavalyra halasztott Európa-bajnoksághoz hasonlóan a németek az idei világbajnokságon is az „értékközvetítéssel”, tehát ideológiai, propagandisztikus jellegű üzenetek terjesztésével foglalkoztak, a focira pedig valamivel kevesebb energia jutott.Hidvéghi Balázs: 18 éves a baloldal legnagyobb bűne
Tizennyolc évvel ezelőtt, 2004-ben december 5-én volt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. Gyurcsányék akkor a határon túli magyarok ellen uszítottak. Azóta sem kértek bocsánatot.Esküt tesz ma az új energiaügyi miniszter
Esküt tesz Lantos Csaba új energiaügyi miniszter hétfőn, az Országgyűlés e heti háromnapos ülésének első napján. A tervek szerint az idei utolsó parlamenti ülés 13 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Szót kap Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló is. Ezután leteszi az esküt Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Az új minisztert Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára december elsejei hatállyal nevezte ki Novák Katalin köztársasági elnök.Migránstaxikat fogtak a Vajdaságban
Az M1 híradója szerint Nagykikindánál tartóztattak le négy vajdasági taxisofőrt, akik a gyanú szerint 16 migránsnak segítettek eljutni Szabadkára, a magyar határ közelébe. A közmédia úgy tudja, a szerb rendőrség még az autóikat is lefoglalta a migránsokat fuvarozó taxisoknak.Ajánljuk még

































