Forró drót
Újabb, állatról emberre terjedő vírus jelent meg Kínában
Kínában megjelent az állatokról emberre terjedő Langya henipavírus (LayV), amely már 35 embert fertőzött meg – közölte a tajvani Járványügyi Központ (CDC). A vírus okozta halálozási arány magasabb, mint a Covid–19 esetében – amiről pedig már Russia Posts English nevű hírportál számolt be. Tóth Gabi szerint egy hangos, szűk réteg gyűlölködik, akik liberálisnak mondják magukat
Erdélyben turnézott Tóth Gabi a nyár közepén, amelyről koncertfilm is készült, amit már láthatott a közönség a televízióban. Az énekesnő az Origónak adott interjújában elmondta: régi vágya volt, hogy visszaadja azt a tengernyi szeretetet az erdélyi magyaroknak, amit tőlük kapott, amikor támadások érték a hite, értékrendje miatt. „Tudtam, ez csak egy szűk réteg, viszont nagyon hangosak. Azt gondolom, hogy ők gyűlölködnek az interneten. A hétköznapokban egészen mást tapasztaltam: rengetegen jöttek oda hozzám, megöleltek és azt mondták, büszkék rám, hihetetlen szeretetet kaptam tőlük". Olyan dolog történt Donald Trumppal, ami korábban egyetlen elnökkel sem: feltúrták a rezidenciáját
Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján, amit feltúrtak, majd egy rakás irattal távoztak. A volt elnök megerősítette a hírt és megjegyezte, hogy korábban egy elnökkel sem történt ilyen incidens, ügyészségi túlkapásnak titulálta az esetet. Navracsics a Guardiannek: intézményes változásokat hajt a kormány végre, beleértve a közbeszerzési szabályok megváltoztatását
A területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztert a brit lap, a The Guardian kérdezte annak kapcsán, hogy Magyarország és az Európai Bizottság között megszületik-e az egyezség annak érdekében, hogy megkapjuk az uniós forrásokat. Navracsics Tibor megerősítette, amit már korábban is hangoztatott, miszerint bízik benne, hogy dűlőre jutnak Brüsszellel hozzátéve, hogy Magyarország „intézményi változtatásokat” hajt végre, beleértve a közbeszerzési szabályok megváltoztatását. Egy magas rangú uniós biztosnak viszont kétségei vannak, szerinte ugyanis egy kérdést sem sikerült eddig száz százalékosan megoldani Magyarországgal. A határidő viszont közeleg, augusztus 22-ig kell választ adnunk. Elhunyt Olivia Newton-John, a Grease sztárja
Gerhard Schröder a jövőbe lát – Barátsága Putyinnal marad, talán egyszer még hasznos is lehet
A kancellársága után orosz céges tisztségeket elvállaló volt német szociáldemokrata kancellár szerint jogosak Oroszország „bekerítési félelmei”; az amerikaiak pedig nagyon el vannak bizonytalanodva abban, hogy ők-e még az egyetlen világhatalom. Az orosz-ukrán háborúra adott német válaszok kapcsán a Sternnek beszélt arról is, ha valaki nem akarja használni az Északi Áramlat 2-es gázvezetéket - ahogy most Olaf Scholz kancellár ez kizárja -, akkor annak viselnie kell a következményeket.
Igazi békeharc: a Világbank 4,5 milliárd dollárral, a Pentagon újabb 1 milliárd dollárral dobta meg Ukrajnát
A Világbank hétfőn bejelentette, hogy további 4,5 milliárd dollárnyi segélyt nyújt Ukrajnának az Egyesült Államok által biztosított pénzalapoknak köszönhetően a kijevi kormány támogatására "a háború okozta sürgős szükségletek kielégítésére". Két és fél éves kislány fulladt a Balatonba
Belefulladt egy két és féléves kislány a Balatonba, a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást az ügyben - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére. Magyar vezető rabbi: a nyugati országokban támadnak zsidókra, nem Magyarországon
Köves Slomó a The Jerusalem Post hasábjain szállt vitába egy Ira Forman tollából korábban megjelent véleménycikkel, amely megkérdőjelezte az Európai Zsidó Szövetség egyik tanulmányát, ami szerint Magyarország az egyik legbiztonságosabb hely a zsidó közösség számára, illetve rejtett antiszemitizmussal vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányát. Kiszivárgott: Karácsony Gergely őszinte híve az Európát romba döntő, hazánkat veszélyeztető szankcióknak! (Videó)
Megdöbbentő felvétel szivárgott ki Karácsony Gergely főpolgármesterről, amelyben Budapest első embere hitet tesz Brüsszel esztelen szankciós politikája mellett és kimondja, hogy örül annak, hogy Magyarország nem tudta megakadályozni az európai gazdaságot romba döntő intézkedések elfogadását. Kocsis Máté úgy osztotta ki Gyurcsányt, hogy a fal adta a másikat! - Most aztán készülhet...
Ha esetleg nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még Gyurcsány is “készül”. Megint kormányozni szeretne. Úgy érzi, most pont rá van szükség. A műsorát azonban már láttuk, nem felejtjük - fogalmazott közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A német szocik egyelőre mégsem válnak meg a Putyin-barát egykori kancellártól
Egyelőre nem zárják ki a Német Szociáldemokrata Pártból (SPD) Gerhard Schröder volt kancellárt a Kremlhez fűződő viszonya miatt - döntött hétfőn a volt kancellár párttagságának ügyében első fokon eljáró testület.
Semjén Zsolt 60 – A miniszterelnök-helyettes verse Harsányi Gábor előadásában
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke ma ünnepli hatvanadik születésnapját. A kormánypárti politikust barátai lepték meg saját, 1981-ben írt versével, amit a különleges alkalomból Harsányi Gábor adott elő. Visszatértek a lengyelek: nem kötnek több kompromisszumot Brüsszellel
Úgy látszik, hogy a lengyelek is visszatértek. Jaroslaw Kaczynski egy interjúban úgy fogalmazott, hogy Németország világhatalomra tör, aminek eléréshez Donald Tuskot használja fel hazájában és a lengyeleket az uniós források ürügyén folytonosan zsarolják Brüsszelből. Ezt azonban Varsó megelégelte és a kormányzó párt vezetője közölte, hogy nem kötnek több kompromisszumot. Ujhelyi mégsem nyújtja be az uniós tagságról szóló népszavazási kérdését
Mégsem nyújtja be népszavazási kérdését az európai uniós tagság megerősítéséről Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője. A politikus az MTI-nek hétfőn küldött közleményében azt írta, az ellenzék megosztottsága miatt "a fiókban hagyja" népszavazási kérdését. Teljes elmebaj: kizárta a német kormány az Északi Áramlat–2 gázvezeték üzembe helyezésének engedélyezését
Olaf Scholz német kancellár nem tart az Oroszország elleni szankciók támogatottságának gyengülésétől még az energiaszámlák további emelkedése esetén sem - mondta a kormányszóvivő hétfőn, Berlinben. Varju áfacsökkentéssel szállna szembe a háborús inflációval, amellyel eddig mindig a kereskedők jártak jól, az árakra minimális hatása volt
Brutális év végi infláció vár ránk a "rezsiemelés" miatt - fogalmazott hétfői, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke. Interfax: "normális üzemmódban" működik a zaporizzsjai atomerőmű
"Normális üzemmódban" működik a múlt hét végén tűz alá került zaporizzsjai atomerőmű - közölte hétfőn Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja megye oroszbarát közigazgatásának vezetője az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint. Hétfői szabadvers – Gyurcsány Ferenc: Megszűnt a rend. Ti tettétek – Ja, és készülnek
Hétfőn újabb szabadverssel jelentkezett a DK elnöke. Íme az opusz: Erre mi értelme elmenni? – A kormány szerint hiteltelen az ellenzék rendkívüli üléssel kapcsolatos kezdeményezése
Hiteltelen az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti üléssel kapcsolatos kezdeményezése, ezért a kormány képviselői nem vesznek részt rajta – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn. Varga Judit: tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt háromszázmilliót fizet a Ryanair
Fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Ryanair légitársaságra a hatóság, amely nagy hisztéria közepette igyekezett áthárítani az utasokra az extraprofit adót – tájékoztatta a közvéleményt Varga Judit igazságügyminiszter hétfői Facebook-posztjában. Ingoványos talajra lépett Gyöngyösi, a Jobbik már majdnem elnöke – Gyakorlatilag az uniós tagságról szavaztatná a magyarokat
Elfogadhatatlan számunkra az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár – ez a Jobbik alapító okiratában máig szereplő mondatocska azért érdekes, mert Gyöngyösi Márton Ujhelyi doktorral versengve népszavaztatná meg a magyarokat, hogy nehogy a kormány kivezesse az országot az EU-ból. Gyöngyösi a kezdeményezést technikai okokból magánszemélyként nyújtotta be, mert még nem jegyezte be a bíróság pártelnökké választását, a Jobbik elnöksége azonban támogatja a lépést. Money, phone! – Önkéntes határvédőknek hazudták magukat, valójában a migránsokat rabolták ki
Két férfi "önkéntes határvédőként" járőrözött gépkocsival a román-magyar határtérségben csütörtök este, amikor észrevettek több határsértőt. A két férfi odament a négy sértetthez, és egy gázriasztófegyverrel, valamint egy gázsprayvel, "money, phone!" felszólításokkal értékeik átadására kényszerítették őket. Azért, hogy fenyegetésüknek nyomatékot adjanak, a sértetteket a gázsprayvel le is fújták. Még egy hülye hétfőre – Nem engedték részegen buszra szállni, bombariadóval fenyegette a BKV-t
A részeg embert nem engedték buszra szállni a XIII. kerületben, ezért fenyegette meg a közlekedési vállalatot – írja a police.hu, hozzátéve, a hülye ötlet miatt kezdeményezték a férfi bíróság elé állítását.