Pesti Srácok

Hszi Csin-ping: Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem adja fel a katonai lehetőséget

null

Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő külpolitikai, pártpolitikai és gazdasági kérdésekről is beszélt a Kínai Kommunista Párt (KKP) vasárnap nyílt 20. kongresszusán. Hszi Csin-ping a Hongkonggal kapcsolatos helyzetet úgy jellemezte, hogy az fontos fordulóponthoz érkezett, áttért a káoszból az irányításba.

– fogalmazott. Kitért arra is: Kína eltökélt, hogy ellenálljon a Tajvan függetlenségét célzó szeparatista akcióknak.

PestiSracok facebook image

– mondta. Megjegyezte, hogy Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem adja fel a katonai lehetőséget a probléma megoldására. Leszögezte:

A főtitkár azzal folytatta, hogy Kína soha nem fog betölteni hegemón szerepet és nem akar terjeszkedni, szilárdan ragaszkodik független és békés külpolitikájához. Hszi Csin-ping szólt arról is, hogy a gyakorlatba kell átültetni a pártnak azt az elképzelését, hogy a mostani új korszakban meg kell erősíteni a hadsereget, korszerűsíteni kell a fegyvereket és felszereléseket, javítani kell a hadsereg stratégiai képességein a nemzetbiztonság és a szuverenitás védelme érdekében. Elmondta: teljesül az a cél, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg alapításának 100. évfordulójára, 2027-re világszínvonalú hadserege legyen az országnak.

– tette hozzá. A pártvezető a párton belüli korrupciót rákbetegséghez hasonlította.

– mondta, hozzátéve:

Társadalmi kérdésekről szólva elmondta, hogy Kína növelni kívánja a középosztályhoz tartozó állampolgárok arányát. Megfogalmazása szerint "előmozdítjuk az esélyegyenlőséget, növeljük az alacsony jövedelműek jövedelmét és bővítjük az átlagos jövedelműek, azaz a középosztályba tartozók arányát".

– tette hozzá. Hszi Csin-ping beszélt arról is, hogy Kína az elmúlt években számos kulcsfontosságú technológia terén ért el áttörést, beleértve az űrkutatást és a nukleáris projekteket is.

– sorolta. A kínai vezető megemlítette továbbá a szuperkapacitású számítógépek létrehozását, a mélyóceáni kutatást és a gyógyszeriparban használt biológiai technológiákat. A pártfőtitkár szerint a cél az, hogy Kínát erős technológiai és ipari hatalommá alakítsák, de nem kevésbé nagy figyelmet fordítanak az agrárrégiók átfogó fejlesztésére is. Hszi Csin-ping szerint Peking arra törekszik, hogy "megbízható alapot teremtsen az élelmezésbiztonsághoz". Cél az is, hogy tovább erősítsék Kína vezető kereskedelmi hatalmi pozícióját.

Ismertette 2035-ig szóló általános fejlesztési céljait a Kínai Kommunista Párt

Eszerint jelentősen növelni a gazdaság erejét, a tudományos és technológiai képességeket, erőteljesen bővíteni, egy közepesen fejlett ország szintjére emelni az egy főre jutó GDP-t, csatlakozni a leginnovatívabb országok köréhez "nagy önállósággal, a tudomány és a technológia erejével". A fejlesztési célok között szerepel a modernizált gazdaság kiépítése, új fejlődési minta kialakítása, új iparosítás, informatizálás és mezőgazdasági modernizáció megvalósítása, a kormányzati rendszer korszerűsítése, valamint a népi demokrácia rendszere egészének javítása, "törvényen alapuló ország, kormány és társadalom építése". Ugyancsak célként jelölték meg, hogy Kína vezető országgá váljon az oktatás, a tudomány és a technológia, a tehetség, a kultúra, a sport és az egészségügy terén. Biztosítani kell emellett, hogy az emberek jobb és boldogabb életet éljenek; új szintre kell emelni az egy főre jutó jövedelmet; a teljes népességen belül jelentősen növeli kell a közepes jövedelmű csoport arányát; egyenlő hozzáférést biztosítani az alapvető közszolgáltatásokhoz; modern életszínvonalat biztosítani vidéken, elérni a hosszú távú társadalmi stabilitást. Az ismertetett célok között szerepel mindezek mellett a környezetbarát munka- és életfeltételek széles körű kialakítása, a csúcs elérése után a szén-dioxid-kibocsátás folyamatos csökkentése, a környezet alapvető javítása, valamint a nemzetbiztonsági rendszer és a nemzetbiztonsági képesség átfogó megerősítése, a honvédelem és a fegyveres erők korszerűsítése.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Hszinhua

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.