Forró drót
Balog Zoltán: a következő tíz év a megmaradásról szól majd
Míg az elmúlt 10-12 év a gyarapodásról szólt, a következő évek várhatóan a megmaradásról fognak szólni – mondta Balog Zoltán református püspök az új református nemzetstratégiáról – amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel is megvitatott – a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjúban. A szemétben landoltak Scholz dokumentumai a G7-vezetőkről
A jelek szerint a nyugati világ biztonsági intézkedései nagyjából megegyeznek egy adócsaló hamburgeres felkészültségével. Legalábbis ez az egyetlen magyarázata annak, hogyan landolhattak a G7-vezetők és feleségeik bizalmas adatait tartalmazó dokumentumok Olaf Scholz kukájában. Folytatódik a politikai megtorlás – Bűnösnek találták Trump volt főtanácsadóját
Nem volt elég a választási győzelem, ezért a félidős választások küszöbén az amerikai demokraták elkeseredetten folytatják a politikai boszorkányüldözést a volt elnök belső köre ellen. Most Steve Bannonra, Donald Trump volt főtanácsadójára csaptak le, akit bűnösnek találtak a Kongresszus "megsértésében". Bannon ügyvédei szerint egyértelműen politikai megtorlásról van szó. Sztrájkolnak a Ryanair dolgozói
A Ryanair hozza a formáját: a botrányairól híres légitársaság annak ellenére, hogy továbbra is nagy nyereségeket könyvelhet el, nem hajlandó fizetni a pilótáinak, ezért a hétvégén Belgiumban újra nagyszabású sztrájkot hirdettek a dolgozók, szinte az összes járatot törölték. A Ryanair egyébként az utasokat is semmibe veszi, akiknek a napokban elegük lett a légitársaság nemtörődömségéből. Hozzánk úgysem ér el – Drag queenek is megjelennek az idei Budapest Pride-on
Nehéz kiigazodni a genderskála különféle identitásai között. Az átlagember számára például nehezen értelmezhető, hogy a transzneműek és a drag queenek nem ugyanazok, mindketten nőnek öltözött férfiak, de valamiért mégis különböznek. Az utóbbiak például arról váltak híressé, hogy az USA-ban őket találták az ideális alanyoknak az LMBTQ-csoportok óvodai bemutatására. Júliusig több migránssal szemben intézkedtek a hatóságok, mint tavaly egész évben
A rendőrség összesített adatokat közölt az illegális bevándorlás kapcsán. A hatóságok közleménye szerint szombaton meghaladta a migránsokkal, illetve az őket segítő embercsempészekkel szemben folytatott rendőri intézkedések száma a tavalyi, egész éves adatokat.
Kocsis Máté a rezsicsökkentésről: A baloldali politikusok indulati vitát folytatnak és valótlanságokat állítanak
A politikus aláhúzta: a rezsicsökkentés nem szűnik meg, az továbbra is jár mindenkinek az átlagfogyasztás szintjéig. A baloldal nyilatkozói szerint kellett volna eltörölni évekkel ezelőtt. Bulikocsival, fesztiválhangulatban "tüntetnek" a kutyapártosok a katatörvény ellen
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt szervezésében péntek délután újabb "tüntetés" szerveződött a katatörvény ellen, ezúttal az Erzsébet-hídnál. A demonstráció ezúttal is fesztiválhangulatúra sikeredett, komolyan venni, tehát most sem igazán lehet. Győrfi Pál nem javasolja, hogy most napra menjünk
A hőség a mentők munkájában is érzékelhető. Egyrészt az ő munkájuk is nehezebb ilyenkor, mert ugyan a mentőautók klimatizáltak, de a mentés nem mindig a mentőautókban zajlik, gyakran a tűző napon kell újraélesztést végezni. Másrészt a riasztások száma is sokkal magasabb a hőségben – mondta el az Indexnek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Menczer Tamás arra kérte a budakörnyékieket, hogy csak a legszükségesebb esetben használjanak vizet
Együttműködésre kérte a budakörnyékieket a vízfelhasználásban Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a vízhiányos, illetve tartósan vízhiányos állapot a térségben. A lengyelek zöld utat adtak Svédország és Finnország NATO-csatlakozásához
Aláírta pénteken Andrzej Duda lengyel elnök azt a törvényt, amely lehetővé teszi Lengyelország részéről a Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv ratifikálását. Szijjártó: az ukrajnai béke mellett az Európát körülvevő térségek stabilitása is kiemelten fontos
Az ukrajnai béke mellett az Európát körülvevő térségek stabilitásának megőrzése is kiemelten fontos Magyarország számára - erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írt Facebook-oldalán pénteken, miután ismételten megbeszélést folytatott Hossein Amir Abdollahiannal, Irán külügyminiszterével.
Varga Judit: a recessziós hangulat a valós problémák felé irányíthatja az EU jövőjéről szóló vitát
Varga Judit szerint az ukrajnai háború és az energiaválság által kialakuló recessziós hangulat lehetővé teszi, hogy az Európai Unió jövőjéről szóló vita a valós problémák felé kanyarodjon. Joe Biden üzeni jól van, miután bejelentette, hogy rákos, majd kiderült, hogy csak koronavírusos
Joe Biden amerikai elnök jól van, és továbbra is csak enyhe tünetei vannak, miután csütörtökön pozitív lett a koronavírustesztje, és azonnal önkéntes karanténba vonult – jelentette be a Fehér Ház orvosa pénteken. 444 euró büntetés is kiszabható a légkondi álló autóban való használata miatt Olaszországban
Az ok a környezetszennyezés, azt akarják csökkenteni az emelt bírsággal. Lényegében tehát tilos a motort járatni a közlekedési körülményektől független megállások alkalmával. A rendőrök pedig közömbösek maradhatnak az Olaszországon végigsöprő hőhullámmal szemben – írja az autoszektor.hu. Betiltja a Google-t a Donyecki Népköztársaság
A Google az amerikai kormány álláspontját hirdeti, emiatt a Donyecki Népköztársaságban betiltják – írta meg a The Guardian. Csák János: kötődésre, biztonságra és gondoskodásra épül a magyar jövő
A kötődésre, biztonságra és a gondoskodás képességére épül a magyar jövő, ezekhez kell az államnak a megfelelő környezetet megteremtenie - hangoztatta Csák János kulturális és innovációs miniszter pénteken Tusnádfürdőn, a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Magyar jövő 2030 címmel megrendezett pódiumbeszélgetésén. Szijjártó keményen bírálta a balliberális médiát az osztrák-magyar megállapodásról szóló sajtótájékoztatón
Hans Peter Doskozil és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közös fejlesztési megállapodást írt alá Budapesten. Az arról szóló sajtótájékoztatón a balliberális média képviselője, Csuhaj Ildikó kérdésére válaszolva Szijjártó Péter kifejtette: igencsak elege van az elmúlt időszakban tapasztalható állandó fakenews-gyártásból, ami "ebben az időszakban különösen káros", hiszen dezinformációkkal hergelik a lakosságot. Újra magyar Gripenek indulnak a Baltikumba
Hatalmas megtiszteltetés és felelősség a baltikumi légtérrendészeti feladatban való részvétel – jelentette ki Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Magyarország segít az Ukrajnában rekedt gabona szállításában
Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona, elsősorban a búza, a kukorica, illetve a napraforgó eljusson a világ különböző részére - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Ukrajnából érkező vasúti gabonaszállítmányok határon való zökkenőmentes, folyamatos és gyors áthaladásáról tartott sajtótájékoztatón, Eperjeske átrakó helyen. Öt országot vett fel a "barátságtalan" államok listájára az orosz kormány
Görögország, Dánia, Szlovénia, Horvátország és Szlovákia is felkerült pénteken az orosz kormány által "barátságtalannak" minősített külföldi államok listájára. Továbbra is hazudozik Tordai Bence az engedély nélküli építkezésről
A Metropol munkatársainak sikerült beszédre bírniuk Tordai Bencét, aki napok óta bujkált a nyilvánosság elől és azt próbálja hazudni, hogy nem építkezik engedély nélkül, és szerinte minden rendben van a luxusvilla körül, amire nem kapott építési engedélyt, ezért inkább azt hazudta, hogy csak felújítja az eredeti házat, miközben lebontotta azt és egy újat húzott fel a helyére. A MÁV arra kéri az utasokat, hogy a hétvégén csak a legszükségesebb esetben üljenek vonatra
Fennakadást okozhat a rendkívüli hőség a vasúti közlekedésben, akár nagyobb késések is lehetnek - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel. A MÁV arra hivatkozik,, hogy a kánikula miatti hőtágulás hatására a vágányokban, felsővezetékekben "káros anyagfeszültség" keletkezhet, sőt, egyes térségekben és vonalakon akadozhat a forgalom, akár nagyobb késések is kialakulhatnak, amikor a csatlakozásokat sem tudják tartani. Aki gyakran jár vonattal ehhez a mindennapokban egyébként hozzászokhatott. Különleges földgázkészletet hoz létre a kormány
Különleges földgázkészletet hoz létre a kormány - derül ki a csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlönyből. A kormányrendelet értelmében a különleges földgázkészlet az energiapolitikáért felelős miniszter (Palkovics László technológiai és ipari miniszter) által meghatározott földgázmennyiség, amelyet a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség hoz létre, tároltat és értékesít.