Pesti Srácok

Őcsény lovasa nyerte a 15. Nemzeti Vágtát (Galéria)

Őcsény lovasa nyerte a 15. Nemzeti Vágtát (Galéria)

Németh János, Őcsény lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 15. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a budapesti Hősök terén. Az immár háromszoros bajnok Németh János Temerin, Farkaslaka, Kunadacs és Szilvásvárad lovasát győzte le a Hősök terén kialakított különleges versenypályán.

A 2022 leggyorsabb lovasa címet elnyerő tolna megyei versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Galaxy nevű lova hátára győzelmi takarót terítettek. A döntőben másodikként befutó Földes Luca, Temerin lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Tamás Csaba, Farkaslaka versenyzője pedig félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős, Kunadacs és Szilvásvárad lovasa 300-300 ezer forintot vihetett haza. A kishuszár vágtán a döntőben Harsányi Viktória, Békéscsaba lovasa aratott győzelmet Kassim nevű lován Békés, Vác és Szilvásvárad lovasa előtt. A Kincsem plusz fogatvágta döntőjében négyen álltak rajthoz, az első helyezést Tieger Endre és ifjabb Tieger Endre párosa ért el a Dombóvár Sütvényi ménes színeiben.

Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, amelynek győztese Szerbia lovasa, a vajdasági Ördög Alen lett. Másodikként Szlovénia, harmadikként Magyarország lovasa, Farkas Dorottya ért célba. A negyedik helyen Ausztria, míg ötödik helyen az Egyesült Királyság versenyzője végzett. A lovasok a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal álltak rajthoz. A jótékonysági sztárfutamon ebben az évben Széchenyi Krisztián, Krajnik-Balogh Gábor, Bács Péter, Sipos Imre és Barabás Kiss Zoltán szállt versenybe, a győztes Sipos Imre színész lett.

A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 60 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokban. A jubileumi eseményt hagyományos történelmi lovasfelvonulás, 1848-as csatajelenet és a Győri Ördöglovasok jubileumi bemutatója is színesítette. Az évforduló alkalmából a Nemzeti Vágta idei programjai a 15-ös szám köré szerveződtek: az esemény egyik leglátványosabb eleme volt 150 gyerek lovas felvonulása. Az idei verseny három rendkívül bátor gyermeknek állított emléket: Tóth Imre András kishuszár, századtrombitásnak, Simig Rezső tüzér hadnagynak, a szabadságharc legfiatalabb tisztjének, valamint Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobosnak. A 15 éves hősök az 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről.

PestiSracok facebook image

mti kovács anikó nemzeti vágta győztes sipos imre
Németh János Őcsény lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 15 Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a budapesti Hősök terén mti kovács anikó
nemzeti vágta 2 mti kovács anikó
nemzeti vágta 3 mti kovács anikó
nemzeti vágta 4 mti kovács anikó
nemzeti vágta 5 mti kovács anikó
nemzeti vágta 6mti kovács anikó
nemzeti vágta 7 mti kovács anikó
nemzeti vágta 8 mti kovács anikó
nemzeti vágta mti kovács anikó

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.