Forró drót
KDNP: a kormány minden lehetséges módon segíteni akarja az édesanyákat
A kormány társadalompolitikai intézkedésekkel minden lehetséges módon segíteni akarja az édesanyákat – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője vasárnap. Simicskó István anyák napjára emlékező közleményében hangsúlyozta, az anyává válás, a gyermeknevelés rendkívül sok felelősséggel és áldozatvállalással jár, "aminek a terheit a mi társadalmunkban a nőknek nem kell egyedül hordoznia". Orbán Viktor: Isten éltesse az édesanyákat!
Orbán Viktor közösségi oldalán köszöntötte fel az édesanyákat. A miniszterelnök az ünnep alkalmából saját anyáknapi köszöntőjéről készült képet osztott meg Facebook-oldalán. Kína után Katarba is rendszeresen repül az állami tulajdonú szállítógép
Két évvel ezelőtt vásárolta meg a kormány az Airbus A330-200F típusú szállítógépet, melyet az elmúlt hónapokban Budapest és a kínai Csengtu közötti útvonalon állították kereskedelmi forgalomba, s mely mostantól Budapest és Doha között is rendszeresen repül majd. A brazil elnök idiótának nevezte a választásba beleszóló "híres színészt"
Nem csak a magyar politikáról hiszik azt a "híres színészek", hogy jobban ismerik, mint a választók. Hollywoodban divat lett, hogy megmondóembereik megpróbálják befolyásolni azoknak az országoknak a választását, ahol nemzeti kormányok vannak hatalmon, akik nem felelnek meg a globális elitnek. Így tett Leonardo DiCaprio is, aki arra szólította fel a brazilokat, hogy szavazzanak Bolsonaro ellen. A brazil elnök azonban stílusosan tette helyre a fontoskodó színészt. Gulyás: az orosz-ukrán háború miatt Európa ne önmagát büntesse
Gulyás Gergely a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt a nyugdíjak előrehozott, júliusi emeléséről, ahol kijelentette, hogy nem méltányos, hogy az állam tartozzon a nyugdíjasoknak. A miniszter szerint egyetlen kormánynak sem lenne szabad megengednie, hogy az orosz-ukrán háború következményeit saját népére hárítsa. Videón az amerikai várost letaroló tornádó
Az utóbbi hetekben újra tornádók sorozata sújtotta az Egyesült Államokat. A Kansas államban található Andover városát teljesen letarolta a tomboló erejű szél. Az elsődleges információk szerint többen megsérültek, de halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Drogériát akart kirabolni, lefejelte az ajtót egy nő Budapesten (Videó)
Bár a rendőrség portáljától általában akciófilmekbe illő jeleneteket kapunk, néha a vígjátékok műfaját is felfedezhetjük a videók között. A legutóbbi felvételhez az a nő szolgáltatta az alapanyagot, aki egy VII. kerületi drogériát akart kirabolni, de a menekülés már nem jött össze. A botcsinálta tolvaj futás közben lefejelte a fotocellás ajtót, majd szó szerint belezuhant a biztonsági őrök karjába. Az Aldi botrányos kisfilmje: Theo és Ida Marie vegán tofut főz, közben arról beszélnek, a gyerekvállalás nagy szívás -A cég szégyenében eltávolította a videót
Az Aldi üzletlánc egy olyan kisfilmet készített, amelyben arról beszélnek, hogy miért nem szabad gyereket vállalni. Az Aldi karácsonykor még teljesen más ideológiai úton járt, ez pedig a reklámjaiban is megmutatkozott. Több százmillióból építtet magának modernkori kastélyt Ujhelyi
A baloldali politikus Horn Gyula örökségét vinné tovább, mégis luxusvillát építtet magának az ország egyik leggazdagabb településén. Ujhelyiék nem aprózták el a dolgot: az elmúlt hónapokban egy gigantikus méretű, többemeletes, a modern kor igényeit kielégítő épületkomplexum alapjai nőttek ki a földből. Így nehezen fog megújulni a szocialista párt – olvasható a Kontra cikkében. Felháborodva bírálták a skót szülészhallgatók a férfiak vajúdásáról szóló tananyagot
Az egyik skóciai egyetemen a szülészhallgatóknak azt tanították, hogy miként kell kezelniük azokat a vajúdó embereket, akiknek még mindig lehetnek férfi-nemiszerveik. A diákok egy része élesen bírálta a tananyagot, mert szerintük semmibe veszi a biológiát – hívta fel rá a figyelmet a V4 Agency. Oroszbarát és ukránpárti tüntetés is volt szombaton Budapesten
Szombaton kora délután egyszerre két tüntetést is tartottak Budapest belvárosában: egy oroszbarát és Ukrajna melletti szolidaritást kifejezőt. A Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület és az Egység Ukrán Egyesület délután egy órakor érkezett a Deák térre, egy órával később, délután kettőkor pedig megkezdődött az Oroszország melletti szimpátiatüntetés is a Szabadság téren - idézte fel a 24.hu. Helyenként 45 fok fölötti forróság van Indiában
Szokatlanul korán beköszöntött hőhullám sújtja Indiát, helyenként 45 Celsius-fokot meghaladó forróságtól szenvednek az emberek, és áprilisi átlaghőmérsékleti rekordok dőlnek meg. Északnyugat- és Közép-Indiában nagyobb a hőség, mint bármikor ilyenkor az időjárási feljegyzések 122 évvel ezelőtti kezdete óta. Pénteken több mint tucatnyi helyen mértek 45 fok fölötti hőmérsékletet, a legmagasabbat - 47,4 fokot - az észak-indiai Banda városban. Áprilisban a napi legmagasabb hőmérséklet átlaga északnyugaton elérte 35,9, Közép-Indiában pedig a 37,78 Celsius-fokot, ami a legmagasabb a mérések kezdete óta.
Mindenkit kirúgnak a 168 Óra szerkesztőségéből
A hetilap a tömeges elbocsátás után is megjelenik majd, az újságot ezután külsős szerzőktől vásárolt tartalmakkal töltik meg. A 168 Óra szerkesztőségének elbocsátását Milkovics Pál, a Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt. vezérigazgatója üzleti okokkal és költségoptimalizálással magyarázta. A 168 Óránál történő elbocsátások mintegy 15 főt érintenek, akikkel ezt a jövő héten tervezik közölni - hívta fel rá a figyelmet az a Media1-re hivatkozva az Index. Rovarokkal, férgekkel és műhússal etetnék az embereket az európai műzöldek
Újabb őrült ötlettel álltak elő az európai zöldek: az állattenyésztés támogatásának eltörlését kérik az Európai Bizottságtól. Egyelőre csak egy polgári kezdeményezésről van szó, amelyet Brüsszel a minap fogadott be, egy ilyen döntésnek beláthatatlan következményei lennének. Az állattenyésztők mellett a fogyasztók is rosszul járnának, az állati termékek többsége, így a hús, a tojás és a tej eltűnne a boltok polcairól, vagy megfizethetetlen magasságba emelkedne az áruk. Az elmúlt időszakban az állati fehérje pótlására számtalan elmebeteg ötlet került nyilvánosságra ilyen a rovaralapú fehérje, a vegán húspótlók, a különféle algákból kialakított fehérjepótlók és a laboratóriumi körülmények között létrehozott műhúsok is. Két kézzel szórják a pénzt Karácsonyék, miközben csőd miatt visítoznak
Karácsony Gergely rendszeresen pénzhiányra panaszkodik, de a fővárosban mégis „szórják a pénzt két kézzel”, közben pedig a kormányra mutogatnak, hogy segítsen nekik – világított rá a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. KINCS: Az édesanyák tartják össze a családokat a magyarok szerint
A magyar felnőttek háromnegyede úgy gondolja, Magyarországon megbecsülik az édesanyákat – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) az anyák napja alkalmából végzett közvélemény-kutatására hivatkozva. Közölték azt is: tízből nyolc magyar szerint az anyák tartják össze a családokat, és a gyerekek nevelésében nekik van a legnagyobb szerepük. A gyerekesek, az idősebbek, a nők és a vidéken élők között ennél is nagyobb az így vélekedők aránya. Hadházy úr, mi a lóf*sz van? - Csak nem Ön lopott egy év alatt 15 millió forintot?
Az elmúlt egy évben Hadházy Ákos mindössze két alkalommal ment be az Országházba, vagyis a baloldali politikus lényegében nem járt be a munkahelyére. Ehhez képest Hadházyt parlamenti képviselőként ez idő alatt bruttó 15 millió forint tiszteletdíj illette meg, és kapott irodát, lakást, üzemanyagkártyát és fizetett munkatársat. Orbán Viktor: Olyan kormányt alakítok, ami megvédi Magyarországot
Olyan kormányt fogok alakítani, amely képes arra, hogy megvédje Magyarországot az előttünk álló veszélyes évtizedben – írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. Budapesti vörös segély: Karácsony megmentette a bukott Bősz Anettet - Pótolták a parlamentbe vonuló Gy. Némethet
Bősz Anettet jelöli a Demokratikus Koalíció a fővárosban Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes utódjának – közölte szombaton délelőtt az ellenzéki párt. A párt elnöksége arról is döntött, hogy Gy. Németh Erzsébet országgyűlési képviselővé válásával a DK listás fővárosi képviselője Élő Norbert, míg a DK fővárosi frakciójának, a legnagyobb fővárosi képviselőcsoportnak a vezetője Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester lesz. Egy tízéves kislány segített elfogni a csalókat (Videó)
Azt hiszem megkapták a 30 napot – mesélte büszkén Zselyke, aki tízévesen első nyomozásán egyszerre két csalót is lefülelt édesapjával, akik egy idős nénit akartak átverni. A BRFK Facebook-oldalán közölt egy videót, ahol elmesélik a rendkívüli esetet. 700 kilónyi világháborús robbanóeszköz került elő egy kállói ház kertjéből
Jelentős mennyiségű világháborús robbanóeszköz került elő egy kállói családi ház hátsó kertjében folyó építkezésen a napokban – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede szombaton a Facebook-oldalán. György István: már csak két hónapig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok
Már csak két hónapig, június 30-ig érvényesek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok, köztük a személyi igazolványok, a jogosítványok, útlevelek és a forgalmi engedélyek – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon. Zsigó Róbert: az újabb emeléssel összesen 8,9 százalékkal nőnek a nyugdíjak
A kormány az év eleji 5 százalékos emelés után újabb 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött, így összesen 8,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – közölte Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon. Vigyázat, Karácsonyéknál lopnak! - Tízmillió forintnyi BKV-bérletet emeltek el a Városházáról
Lopás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen a Főpolgármesteri Hivatal feljelentése alapján, mert nagy mennyiségű éves bérlet tűnt el az ezek őrzésére szolgáló helyiségből – írta meg a Blikk.