Forró drót
A woke média a fehér nőket utálja épp, mert azok nem Harrist támogatták
Trump választási győzelme után a baloldali média toporzékolásba kezdett, ami azóta is tart, és így lesz ez még négy évig legalább. Az internet egy ik legundorítóbb balos podcastjében a The View-ban, a műsorvezető Sunny Hostin nem bírta ki, hogy ne a fehér nőket és a latin férfiakat hibáztassa, akik szerinte „tanulatlanok” és „nem is értik, hogy saját érdekeik ellen szavaznak.” Példátlan diplomáciai nagyüzem kezdődik ma Budapesten - Zelenszkij, von der Leyen, Rutte és Weber is a magyar fővárosba érkezik
Magyarország diplomáciai életében példátlan eseményre készül, ugyanis csütörtökön Budapesten tartják az Európai Politikai Közösség (EPK) csúcstalálkozóját. Orbán Viktor miniszterelnök szerint „ez Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye”. Donald Trump győzelme teljesen új fénytörésbe helyezi ezt a két rendezvényt (ugyanis pénteken informális EU csúcs is lesz Budapesten), a magyar miniszterelnök nemzetközi pozíciói ma sokkal erősebbek, mint akár kedd reggel. A kínai elnök is szükségét érezte annak, hogy gratuláljon Donald Trumpnak
Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön telefonon gratulált Donald Trumpnak, hogy megnyerte az amerikai elnökválasztást, és sürgette a két országot, hogy találjanak helyes utat az új korszakban, ahol mindkét ország és a világ javát is szolgálják majd – jelentette a kínai állami média. Mintha az lenne a benyomásunk, hogy a kínaiak tárgyalóképesebbnek tartanák Trumpot, mint a demokratákat. Scholz kirúgta a pénzügyminisztert, válságban a német kormánykoalíció
Kiléptek a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) miniszterei a német kormányból Christian Lindner pénzügyminiszter menesztése után, Robert Habeck alkancellár viszont közölte, hogy a Zöldek maradnak a koalícióban. Donald Trump az elsők között hívta fel Orbán Viktort
Mar-a-Lago hívja Budapestet! Megvolt a választások utáni első telefonbeszélgetésünk Trump elnökkel. Nagy terveink vannak! – írta ki hivatalos Facebook-oldalán Orbán Viktor. A magyarországi baloldalon azonnal elindult a reménykedés, hogy Donald Trump a győzelme után majd megfeledkezik Magyarországról és Orbán Viktorról, a magyar jobboldallal folytatott látványos együttműködésről. Hát nem. Ez a tapasztalatuk nyilván a demokrata "barátaikkal" kapcsolatban született, de a normális emberek nem így működnek. Gratulált Trumpnak a brit miniszterelnök
Gratulált szerdán Sir Keir Starmer brit miniszterelnök Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez. A nap folyamán más brit politikusok is gratuláltak a volt republikánus elnök újbóli megválasztásához. Starmer a Downing Street ismertetése szerint "történelmi választási győzelemnek" nevezte Trump sikerét, és közölte: várakozással tekint a megválasztott amerikai elnökkel folytatandó együttműködés elé a következő években.
Szijjártó Péter: rekordokat dönt a Magyarország és a türk államok közötti együttműködés
Rekordokat dönt az együttműködés Magyarország és a Türk Államok Szervezetének tagországai között, amelyekkel hazánk az utóbbi tizenöt évben 350 százalékkal növelte a kereskedelmi forgalmát - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Biskekben. Győzött a józan ész, a konzervatív gondolkodás és persze Donald Trump – GEOrgPOLITIKA
Mégsem volt annyira szoros a választás, mint ahogy mindkét oldalon mérték. Délelőtt 11 órakor a FoxNews szerint Donald Trumpnak 277 elektori szavazata van, Kamala Harrisnek mindössze 226, de még folyik a leadott voksok összeszámlálása néhány tagállamban. A győzelem innen már visszafordíthatatlan. Orbán Viktor után Olaf Scholz német kancellár is gratulált Donald Trump győzelméhez. Botrányos kijelentés: 35 késszúrással végzett volt barátnője édesanyjával, házi őrizetben volna a helye ügyvédje szerint
Keresetlen szavakkal illette a Révész Zsuzsát 35 (!) késszúrással meggyilkoló Sz. Tamás védőjét Hajdú Péter. "Hogy tessék?? Hogy hol lenne a helye a gyilkosnak, ügyvéd úr?? Nem szégyelli magát?!! Egy csodálatos édesanyát, egy csodálatos nőt ölt meg a védence!!! Előtte meg a lányát verte össze! Nem ismerem önt, de a legszívesebben lehánynám!" - írta a felháborodott tévés a védőnek. Aki szerint védence öngyilkos akart lenni és házi őrizetben volna a helye, nem letartóztatásban. Szlovén és horvát vezetők is gratuláltak Donald Trumpnak
Szlovén és horvát vezetők is gratuláltak Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez, és az együttműködés folytatását hangsúlyozták. Narancssárga festékkel mentek neki a "fasizmusnak" Trump győzelme kapcsán a klímaaktivisták
Kemény üzenetet küldtek Donald Trumpnak és a "fasizmusnak" a Just Stop Oil környezetvédő csoport aktivistái Londonban. Egészen bátor módon a londoni amerikai nagykövetség egyik fala esett áldozatául a klímaaktivisták kemény kezének. A fal ugyanis festékes lett, Trump pedig minden bizonnyal elkezdte fontolgatni, hogy inkább mégis visszalép. Vagy nem. Vajon fog gratulálni Trumpnak az orosz elnök? – a Kreml szóvivője elmondta
Nem világos, hogy gratulálni fog-e Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson bejelentett győzelméhez, az Egyesült Államok egy barátságtalan ország - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
A DK szerint pocsék világ jön, a Momentum kardjába dőlt, Márki-Zay Péter fekete keddről beszél miközben a Jobbik és a Mi Hazánk a Fidesszel együtt ünnepel
A baloldalnak már nagy rutinja van abban, hogy a számukra vesztes választást hogyan kell megmagyarázni. A Facebookon a legtöbb ellenzéki arról beszél, hogy vége a világnak, a demokráciának pokoli évek várnak ránk, mindeközben a Fidesz, a Jobbik és a Mi Hazánk is megkönnyebbülten konstatálta, hogy visszatér Donald Trump. Magyar Péter meg annak ellenére, hogy Brüsszelben a Trump-ellenes padsorban ül, most az amerikai elnök ülepéig ér a nyelve. A független, objektív sajtó (alias FOS) szörnyülködik és a forint zuhanásáról ír, a balosok krokodilkönnyekkel tömik magukba a cherry queent, mindenki más pedig mosollyal az arcán reméli, hogy valóban egy új világ jön most el és visszatérhetünk a boldog békeidőkhöz. Emlékezzünk c. rovatunk következik: Pulai András "könnyű demokrata futamot" jósolt Trump ellen (VIDEÓ)
A Publicus Intézet stratégiai igazgatója tavaly még Biden jelölésével is biztos volt benne, hogy a Demokrata Párt sima győzelmet arat majd. Hát nem pont ez történt. Már a CNN és a Telex is kénytelen volt leírni: TRUMP GYŐZÖTT (videó!)
Kivártak egészen mostanáig, de néhány perccel ezelőttig már ők sem tudták tovább húzni az eredményhirdetést. És persze nyilván tudjuk, hogy bármi az életben csak akkor hiteles ha ők már kitették... Jobban jár, ha péntek estig elkerüli autóval Budapestet, Orbán Viktor meglepetésre készül a Puskás Arénában (kereshető térképpel)
Ma már érkeznek delegációk a budapesti két napos diplomáciai csúcsra. Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye, az Európai Politikai Közösség (EPK) csütörtöki csúcstalálkozója, amelyen az európai országok állam- vagy kormányfője többsége részt vesz. A csúcstalálkozóra meghívták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is, az még nem dőlt el, hogy el is jön, vagy valaki képviseli majd. Ez utóbbira van egyelőre esély.A két napos diplomáciai csúcs második, pénteki napjára az uniós tagállamokból maradnak az Európai Tanács informális ülésére. Ekkora arcot is rég láttunk már: Magyar Péter kijelentette, hogy a Tisza Párt készen áll a közös munkára Donald Trumppal
„Amerika döntött. Gratulálunk Donald Trump elnök úrnak, valamint a Szenátus és a Képviselőház megválasztott tagjainak!” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, miután Donald Trump már győzelmi beszédet is mondott. Macron az X-en gratulált Trumpnak, a kommentelők pedig "szétkapták" a francia elnököt
Emmanuel Macron is gratulált Donald Trump választási győzelméhez. Macron azt írta: készen áll ismét együttdolgozni Trumppal a korábbi közös négy évhez hasonlóan. Balázséknál a Rádió1-en megállapították, hogy "talán okkal" lőttek rá Trumpra
Beindult a balos woke toporzékolás Trump győzelme miatt. A hisztihullámok mostanra hazánkat is elérték. Ma reggel például a Rádió 1 reggeli műsorában Sebestyén Balázs, Juli Svraka-Gévai és Rákóczi Ferenc az amerikai elnökválasztásról beszélgettek. A szakértők, vagyis az egyik azt találta megállapítani, hogy talán okkal lőttek rá Donald Trumpra. Menczer Tamás: Pressman nagykövet úr, hiányozni fog!
Menczer Tamás az elsöprő republikánus győzelem után üzent David Pressmannak. A Fidesz kommunikációs igazagatója azt írta: "Goodbye Mr. Pressman, we will miss you! Búcsúzunk, Pressman nagykövet úr, hiányozni fog!" Geresdlak örömmel búcsút intett David Pressman-nek és várja az új amerikai nagykövetet a baranyai településükre
Donald Trump lett az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke. Hagyományosan januárban foglalják el helyüket a megválasztott elnökök. Trump második elnöksége egy sor nagykövetnek is a búcsút jelenti állomáshelyéről. David Pressman is csomagolhat. Azt most hagyjuk, hogy ez milyen jó hír az országnak, ám a Baranya vérmyegei Geresdlak kifejezetten örül neki, és várja az új nagykövetet a településre. Geresdlaknak ugyanis tüske a szemében a - hogy finoman fogalmazzunk - rendhagyó Pressman. Orbán Viktor miniszterelnök gratulált Donald Trump győzelméhez
A csodás közvéleménykutatási adatok ellenére a Tisza Párt nem mer elindulni az időközi országgyűlési választások egyikén sem
Isteni kinyilatkoztatásokba nem piszkálunk bele, tehát idemásoljuk A MAN bejegyzését a házi közösségi oldaláról (Facebook), hogy miért is nem indul el a Tisza Párt egyetlen időközi országgyűlési választáson sem 2026-ig. Az egyszerűség kedvéért összefoglaljuk a szöveg tartalmát: A Tisza Párt vezetősége tisztában van azzal, hogy a párt egyes közvéleménykutatásokban felbukkanó hihetetlenül jó számai nem teljesen felelnek meg a valóságnak. Vidéken úgy eltángálná őket a Fidesz, hogy attól kódulnak (kb. szavazói kétharmad), és az rosszat tenne a Magyar Péterről kialakult választói képnek, hogy ő mindig nyer, illetve sohasem veszít és amúgy is tökéletes. És persze se jelöltjeik, se helyismeretük nincs. Független sajtó: már biztosan nyert Trump, de még Harris győzelembe vezető útjáról cikkez a CNN
Magyar idő szerint 8 óra 28 perckor Donald Trump már győzelmi beszédét tartotta, hiszen hivatalossá vált, hogy ismét amerikai elnök lesz. A "független" sajtó azonban nem volt képes ezt feldolgozni, a mindig nagyon naprakész CNN szerint ekkor még Trumpnak csupán 219 elektora volt és címlapon cikkeztek arról, hogy Harris (és Trump) milyen módon szerezhetik meg a többséget. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.