Pesti Srácok

Szijjártó Péter: megdöbbentő, hogy egyes európai politikusok a békeerőfeszítések aláásásán dolgoznak

null

Megdöbbentő, hogy miközben már csaknem az egész világ az ukrajnai háború minél előbbi lezárásának pártján van, egyes európai politikusok épp ez ellen lépnek fel — jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Iszlámábádban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a pakisztáni kollégájával, Isak Dárral közösen rendezett sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolataik felvételének hatvanadik évfordulóját, és emellett a viszony szorosabbá tételén is dolgoznak a felek, aminek az is része, hogy megállapodást írtak alá a nap folyamán a diplomata-útlevéllel rendelkezők vízummentességéről.

— szögezte le a miniszter. Mindketten úgy gondoljuk, hogy a szuverenitás tiszteletben tartását kellene visszahozni a nemzetközi politika alapjául ahelyett, hogy egymás belügyeibe avatkoznánk. Ahelyett, hogy a világot újra blokkokra osztanánk, elő kellene mozdítanunk a konnektivitást — tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Bejelentette, hogy megállapodást írtak alá az együttműködésről a kultúra és a régészet területén. Ennek kapcsán kifejtette, hogy mindkét ország gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik, amelyre büszke és amelyet nem kíván feladni. És mind a két ország komoly áldozatokat hozott a függetlenség, a szuverenitás biztosítása érdekében, amihez ragaszkodik is — emelte ki.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak és Pakisztánnak is jelentős biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie a saját szomszédságában. Kiemelte, hogy a nemzetközi erőfeszítések ellenére továbbra is igen erős az afganisztáni terrorveszély, és ez újabb illegális bevándorlási hullámok kockázatával jár Európa felé, hazánk ezért nagyra értékeli a pakisztáni terrorellenes erőfeszítéseket.

— jelentette ki.

— folytatta.

— tette hozzá.

A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Uniónak megbízható partnerekre van szüksége, márpedig Pakisztán is ilyen, ezért Magyarország kiáll a GSP+ rendszer 2027 utáni kiterjesztése mellett, amely vámmentes kereskedelmet biztosít a felek között. Azt gondolom, hogy ez mindkettőnk közös érdeke. Sajnos az Európai Unió túlságosan elszigetelődött, de remélem, hogy ez nem fog örökké tartani — közölte.

Érintette a kétoldalú kapcsolatok kérdését is, és üdvözölte, hogy a kereskedelmi forgalom értéke már idén megduplázódott, és több magyar cég is sikeres projekteket valósított meg a pakisztáni piacon. A magyar kormány tizenhat humanitárius programot hajtott végre a keresztény közösségek támogatására a dél-ázsiai országban, évi négyszáz pakisztáni diák tanulhat ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken — részletezte a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter