Pesti Srácok

Hadházy öt tüntetője ellen indult eljárás az elmúlt két nap alatt

Hadházy öt tüntetője ellen indult eljárás az elmúlt két nap alatt

Öt ember ellen indult eljárás két nap alatt az Erzsébet hídi és a Szent György téri gyűlésen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint bejelentett és tudomásul vett gyűlést tartottak április 15-én 17 órától az Erzsébet hídon, ahonnan a résztvevők éjszaka az I. kerületi Szent György térre, majd április 16-án körülbelül 17 órától 20 óráig újra az Erzsébet hídra vonultak.

A gyűléssel összefüggésben az első nap a rendőrök 39 embert igazoltattak, hárommal szemben pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés miatt kezdeményeztek eljárást, eggyel szemben pedig közlekedési szabálysértés és csendháborítás miatt.

A gyűlés második napján délelőtt az I. kerületi Színház utcában garázdaság szabálysértés miatt intézkedtek egy férfival szemben, aki a rendőrök többszöri felszólítása ellenére felmászott a kordonra, illetve megpróbálta azt szétszedni, őt előállították az I. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési őrizetbe vették - áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs)

Ajánljuk még