Forró drót
Dobrev Klára is menekül a kérdések elől (Videó!)
Úgy tűnik, az ellenzék miniszterelnök-jelölt-jelöltjei a sajtószabadsághoz fűződő hozzáállásukban sem különböznek egymástól: Karácsony Gergely többször is elmenekült a jobboldali média munkatársai közül, és most így tett Dobrev Klára is. Elhunyt Baksa-Soós János
Hosszas betegséget követően, öt nappal hetvenharmadik születésnapja után meghalt Baksa-Soós János, választott nevén Január Herceg Tova ICY képzőművész, performer, a Kex együttes egykori énekese. Jövőre harminc százalékkal többet fordít a kormány honvédelemre
A magyar kormány fontosnak tartja a honvédelmi képességek növelését, ezért 2022-ben harminc százalékkal több forrást fordít a honvédelemre, mint az idén – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton, Nagykovácsiban. Kormányzati irodákat támadtak meg Koszovóban
A koszovói belügyminisztérium két irodáját támadták meg a koszovói–szerb határon a helyi szerbek, így fejezve ki elégedetlenségüket, hogy a pristinai kormány döntése értelmében hétfő óta a szerb rendszámtáblával rendelkezőknek az országba lépéskor ideiglenes koszovói táblára kell váltaniuk – közölte rendőrségi tájékoztatásra hivatkozva a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán szombaton. Ferenc pápa ismét méltatta magyarországi élményeit
Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után – közölte Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora az MTI-vel szombaton. "Bezzegromániában" gázáremelés lesz – Az egyik legnagyobb román lap Orbán Viktor rezsicsökkentését dicséri (Frissítve!)
Miközben a magyarországi ellenzék folyamatosan Romániával példálózik, és azon fanyalog, hogy "mennyire le vagyunk maradva" keleti szomszédunk mellett, addig a Stiripesurse.ro elnevezésű román hírportál az országban elszálló gázárakról írt cikkében Orbán Viktor rezsicsökkentését dicsérte.
Hogyan jött össze Gyurcsány Jakabbal, avagy hogyan tápászkodott fel a DK két szék közül a pad alól?
Az előválasztási részvétel „egészen zseniális”, csütörtöki értesülései szerint „Klári nagyot megy” – mondta Gyurcsány Ferenc a Spirit FM Ceglédi kérdezi című műsorában. Elárulta: nem fogja megnézni az Elk*rtuk című filmet sem (megértjük – a szerk.). Elmagyarázta: aki annyi mindenen túl van, mint ő, azt nem lehet már ilyenekkel kihozni a sodrából. A volt miniszterelnök azt is elmesélte, hogyan jött össze Jakab Péterrel. Az egész úgy kezdődött, hogy a DK először az MSZP-vel ült le tárgyalni, és a tárgyalás egészen addig jól haladt, amíg Karácsony Gergely be nem jelentkezett miniszterelnök-jelöltnek. Folytatás a cikkben. Közösen álltak ki a magyar jogászok az alaptörvény mellett
A Magyar Jogászgyűlés hitet tesz a jogállamiság mellett azzal, hogy jogállamot csak jogállami módon – az alaptörvény és a jogszabályok maradéktalan betartásával – lehet építeni – közölte Bánáti János, a Magyar Jogászgyűlés elnöke és Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közös közleményében. Orbán Viktor is aláírta a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót
A magyarok nem felejtenek – erről tanúskodik, hogy több mint kétszer annyian írták alá a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót, mint ahányan részt vettek az ellenzéki előválasztáson. Az aláírókhoz szombaton csatlakozott a miniszterelnök is. Dobrev és Karácsony egymásnak esett a Facebookon, avagy mi a politikai humbug – Cicaharc az „előválasztás” hajrájában
Mint lapunk is beszámolt róla, Karácsony Gergely a pénteki előválasztási vita során politikai humbugnak nevezte Dobrev Klára alkotmányellenes kijelentéseit, azonban szombaton már közösségi oldalán kezdett magyarázkodni a megfogalmazás miatt. Úgy tűnik azonban, a válasz nem volt kielégítő a DK számára, és Dobrev válaszposztja alatt egymásnak is esett a Gyurcsány-show két főszereplője. Karácsony Gergely: Az ózdi jobbikos jelölt nem lehet jelölt – A főpolgármester fúrja a DK támogatást élvező neonácit (videó)
Az ózdi jobbikos jelölt nem lehet jelölt. Ez nem fér bele és ne is férjen bele! – ezt Karácsony Gergely jelentette ki az Ujhelyi István szocialista EP-képviselővel folytatott online beszélgetésében a náci karlendítést végző (jelenleg a DK és a Jobbik támogatását még élvező) ózdi politikus kapcsán. Azt mondhatjuk, Karácsony az előválasztás hajrájában nem először ment neki Dobrevéknek. Orbán Viktor: meg kell adni a vidéknek, ami jár neki
Meg kell végre adni a magyar vidéknek, ami jár neki – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitó ünnepségén, szombaton, Sárospatakon.
Óriási baki a német közmédiánál: két nappal a választások előtt közzétették az eredményeket
Vasárnap sorsdöntő választásokat rendeznek Németországban, azonban úgy tűnik, vannak olyanok, akik már az eredményeket is tudják. Babiš a magyar modell szerint alakítaná a cseh családtámogatási politikát
A magyar modell szerint alakítaná Andrej Babiš kormányfő, az ANO centrista mozgalom elnöke a cseh családtámogatási politikát, amennyiben az október elején esedékes képviselőházi választásokon mozgalma győzne, és újra kormányt alakíthatna. Dobrev alkotmányellenes uszítása már Karácsonynak se tetszik – "Politikai humbug Klára legfőbb ígérete"
Igazolódik a tézis, miszerint a baloldal már eldöntötte, hogy Karácsony Gergely lesz a közös miniszterelnök-jelöltjük. Erre utal az is, hogy a főpolgármester, még ha finoman is, de a pénteki vita során neki mert menni Dobrev Klára alkotmányellenes elképzeléseinek. Persze, szombaton már megmagyarázta. Megnyitott a Vadászati és Természeti Világkiállítás
Színes programokkal, egyebek mellett kutyás- és lovas bemutatókkal, vadászkürtbajnoksággal és koncertekkel várják a látogatókat az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás nyitóhétvégéjén a megújult Hungexpo Kongresszusi és Kiállítási Központban és a Kincsem Parkban. Jogorvoslati eljárást kezdeményez a villamosbeszerzési ügyben a Közbeszerzési Hatóság
Amint arról lapunk is beszámolt, meglehetősen "mutyi-gyanús" körülmények között vásárolt használt villamosokat Karácsony Gergely Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes javaslatára. A villamosbeszerzési ügyben tovább gyűrűzött a botrány; a Közbeszerzési Hivatal is vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy jogtalanul hozták-e előnybe a nyertes pályázót. Droglabort számoltak fel a rendőrök Nemeskéren
Elfogtak egy férfit, aki speedet állított elő nemeskéri ingatlanán; mintegy kétkilónyi fehér port és kábítószer előállításához szükséges vegyszereket is találtak nála – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szombaton a police.hu oldalon. A bíróság elrendelte az őrizetbe vett férfi letartóztatását. Milliókba kerül Karácsony Gergely kampánya
A főpolgármester korábban arról beszélt, hogy az általa alapított 99 Mozgalom huszonötmillió forinttal támogatta előválasztási kampányát, azonban a tények mást mutatnak: csupán a Facebookon eddig hetvenötmillióba kerültek Karácsony Gergely hirdetései, ezen felül a főpolgármestert telefonon, a YouTube-on és óriásplakátokon is népszerűsítik. Egy olasz bíró elrendelte a volt katalán elnök szabadon bocsátását
Mégis vannak még, akiknek számítanak az őshonos nemzetek Európában: egy szardíniai bíró feltétel nélkül szabadon engedte Carles Puigdemont volt katalán elnököt, miután csütörtökön a helyi rendőrség egy Spanyolország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vette. Nincs új a nap alatt – A Závecz Research szerint a második előválasztási "vitát" is Dobrev nyerte
Mindenki meglepetésére a DK-közeli Závecz Research ismét Dobrev Klárát hozta ki a pénteki előválasztási vita győzteseként. Emlékezetes, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek első vitáját követően minden induló talált egy felmérést, ami a saját sikerét igazolta; a Demokratikus Koalíció közvélemény-kutatója szerint akkor is Gyurcsány Ferenc felesége volt a győztes. Elsőfokú hadkészültség Szerbiában, pattanásig feszült a helyzet
Elsőfokú harci készültségbe helyezték a szerb katonaság raškai és Novi Pazar-i kaszárnyában állomásozó alakulatait, amelyeknél csütörtökön Nebojša Stefanović védelmi miniszter és Milan Mojsilović vezérkari főnök tett látogatást – számol be az N1 nyomán a Szabad Magyar Szó. Karácsony mégsem az "elásós” Tóth Csabát, hanem Hadházyt támogatná Zuglóban
Az RTL Klub pénteki miniszterelnöki-jelölti vitáján Karácsony Gergely arról beszélt, mégis inkább a Momentum Mozgalom jelöltjét, Hadházy Ákost támogatná az MSZP-s Tóth Csaba ellenében, aki bár pártszövetséges, mégsem volt felhőtlen a kapcsolatuk a főpolgármester említésre sem méltó zuglói polgármestersége idején. Szerbia csatlakozása uniós érdek – Külügyminiszterekkel és az ENSZ-főtitkár helyetteseivel egyeztetett New Yorkban Szijjártó
A Nyugat-Balkán európai integrációjának támogatása a magyar külpolitika egyik legfontosabb célkitűzése – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután New Yorkban megbeszélést folytatott szerb kollégájával, Nikola Selakoviccsal és Vjosa Osmani-Sadriu koszovói elnökkel.