Pesti Srácok

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.

A kiskorúak szexuális célú kereskedelmével, erőszakkal és egyéb visszaélésekkel vádolt Jeffrey Epstein büntetőügyének több százezer oldalnyi irata vált elérhetővé, bizonyos kitakart részek mellett.

Az iratokhoz mellékelt fotókon többször feltűnik Bill Clinton korábbi elnök, részben Michael Jackson, és Diana Ross énekesek társaságában, illetve egy medencében női társaságban. Rajtuk kívül szerepelnek a fotókon Kevin Spacey színész, a hercegi címétől időközben megfosztott András, a brit királyi család tagja és további közéleti személyiségek. Donald Trump jelenlegi elnök Jeffrey Epsteinnel közös fényképen jelenik meg.

Todd Blanche igazságügyi miniszter jelezte, hogy az iratok nyilvánosságra hozatalát megelőző részletes vizsgálat során a sorozatos szexuális bűnügy 1200 károsultját azonosították.

Az amerikai képviselőház november 18-án fogadta el szinte teljesen egyhangúlag a titkosítatlan iratok nyilvánosságáról szóló törvényt, az Epstein Akták Átláthatósága Törvényt (Epstein Files Transparency Act), amelyet a következő napon Donald Trump elnök aláírásával emelt törvényerőre. A jogszabály harminc napot adott Pam Bondi igazságügyi miniszternek, hogy intézkedjen az iratok nyilvánosságáról.

A képviselőház demokrata tagjai már december elején nyilvánossá tettek több, a birtokukban lévő fényképet Jeffrey Epstein hírhedtté vált ingatlanáról, ahol a nyomozás szerint szexuális célból kiskorúakat vitt el.

Az iratok nyilvánossá tételét követően több kongresszusi képviselő fejezett ki elégedetlenséget amiatt, hogy a nevek egy részét kitakarták a jelentésekből. A republikánus Thomas Massie kifogására az igazságügyi minisztérium azt közölte, hogy minden politikai szempontból releváns név olvasható.

Alexandria Ocasio Cortez demokrata képviselő Pam Bondi igazságügyi miniszter lemondását követelte az akták nyilvánossá tételének körülményei és módja miatt.

Jeffrey Epstein 2019-ben a börtönben vesztette életét, miközben a bírósági tárgyalásra várt, a vizsgálatok szerint öngyilkos lett.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.