Forró drót
Fertőtlenítő alagúttal védik Putyin rezidenciáját
Oroszországban az elmúlt napon 7478-cal, 553 301-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma a szerdán közölt hivatalos adatok szerint. Ez 1,4 százalékos napi növekményt jelent, amely május 1-je óta először nem éri el a 8 ezer főt. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 31,8 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 2387-tel, 241 481-ra csökkent. A halálozások száma 194-gyel, 7478-ra, a gyógyultaké pedig 10 036-tal, 304 342-re emelkedett. Moszkvában a diagnosztizált fertőzések száma 1065-tel – ez az április 12. óta a legalacsonyabb növekmény –, 209 385-ra, a halottaké 48-cal, 3434-re, a gyógyultaké pedig 2271-gyel, 128 385-re nőtt. Az országban a járvány kezdete óta több, mint 15,6 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 284,6 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 308 896 embert tartanak megfigyelés alatt. Szijjártó: A magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonú vállalatok adják
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de "a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják". Szijjártó Péter erről szerdán, a debreceni déli ipari övezetben beszélt, ahol elhelyezték a BHS Trans Kft. új logisztikai központjának alapkövét. Helyettes államtitkár: Budapest nem a nagykörútnál ér véget
Tudomásul kell venni, hogy a főváros nem ér véget a Nagykörútnál; a külső és a belső kerületekben élőknek ugyanaz az infrastruktúra jár – jelentette ki a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Koronavírus – Megkegyelmez a szarajevói bíróság a szabályszegőknek
Szerbiában keddről szerdára 12 367-ről 12 426-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Kedden egy halálos áldozata volt a betegségnek, ezzel 256-ra nőtt a számuk. Gyürk: A Momentum a rezsicsökkentést támadja Brüsszelben
Új szakaszba lépett az Európai Unió Klímatörvényéről szóló vita az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságában (ITRE). A képviselői módosító indítványok nyilvánosságra hozatalát követően tisztábban látható, hogy az egyes politikai erők számára mely ügyek bírnak kiemelt fontossággal – jelentette ki Gyürk András fideszes EP-képviselő. Utolsó operatív törzs: Magyarországon a védekezésnek köszönhetően nem robbant be a koronavírus-járvány (VISSZANÉZHETŐ)
Utolsó alkalommal jelentkezett szerdán online módban az operatív törzs, amely továbbra is folytatja tevékenységét, a napi tájékoztatókat azonban beszüntetik addig, amíg a járványhelyzet azt nem indokolja, azaz amíg nem jelentkezik a kór második hulláma. Lakatos Tibor ezredes, az ügyeleti központ vezetője és Müller Cecília országos tisztifőorvos összegezték a márciusban hatályba lépett veszélyhelyzet óta eltelt időszakot, és köszönetüket nyilvánították azoknak, akik együttműködőek voltak a járvány elleni küzdelemben.
Emberkísérlettel akarták bizonyítani német tudósok, hogy a pedofilok jó nevelőszülők
Majd 30 éven át zavartalanul folyt Nyugat-Berlinben Helmut Kentler pszichológiaprofesszor kísérlete, amelynek keretében direkt ismert pedofil férfiaknál helyeztek el hajléktalan gyerekeket – írja a 444 a Deutsche Wellére hivatkozva. Szakértő: Az emberek folyamatosan a kormány mellett álltak a veszélyhelyzetben
Az emberek folyamatosan a kormány mellett álltak a veszélyhelyzetben: a Nézőpont Intézet hetente monitorozta az állampolgárok elégedettségét a kormányzati intézkedésekről, és folyamatosan 70 százalék körüli volt a támogatók aránya, a legutóbbi héten pedig 78 százalék – mondta el az intézet közvélemény-kutatási igazgatója az M1 aktuális csatornán, szerdán. Láng Zsolt: Van pénz a Lánchíd felújítására
Halaszthatatlan a Lánchíd felújításának elkezdése, de a fővárosban nem azt hallani, hogy hol tart a kiírása a közbeszerzésnek, hogy a forrásokat elkülönítették, hanem arról, hogy a kormány miről tehet és miről nem – hívta fel rá a figyelmet Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Lecsengőben a vírus, így egyre több szervátültető műtétet végezhetnek hazánkban
A koronavírus miatt – elsősorban márciusban és áprilisban – jelentősen lecsökkent a szervátültetések száma, ám lecsengőben a járvány és visszaáll a régi rend a szervátültetésben és adományozásban – mondta Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Egy fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt két idős krónikus beteg
Ismét csak egy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19); ezzel 4078 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős krónikus beteg; ezzel 567 főre emelkedett az elhunytak száma, 2547-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 964 fő. Az aktív fertőzöttek 39%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48%-a budapesti. 210 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 16-an vannak lélegeztetőgépen – derül ki a kormányzati oldalon közölt friss tájékoztatóból. Eljárást indított a rendőrség Korózs álmentőse ellen
Kedden reggel a nyomozóhatóság lecsapott a magát mentőtisztnek kiadó Németh Athinára, aki az MSZP elhíresült propagandavideójában azt állította: az általa ápolt tíz beteg közül kilenc elhunyt a kórházi ágykiürítések következtében. A csalót kihallgatták, otthonában házkutatást tartottak. Az eddigi adatokból világos, hogy Németh Athina évek óta becsapta a balliberális holdudvart: már 2014-ben orvosnak adva ki magát tartott előadásokat egy Schmuck Andor által szépkorúaknak szervezett rendezvényen – írja a Magyar Nemzet.
Kína ismét a koronavírussal küzd – több millió embert érintenek a friss korlátozások
Több millió embernek kell alkalmazkodnia az új kijárási korlátozásokhoz Pekingben, miután a koronavírus ismét felütötte a fejét a városban. Az általános iskolai, középiskolai és egyetemi oktatást felfüggesztették, a sporteseményeket betiltották, a konditermeket és az uszodákat bezáratták. Ezzel együtt az utakon lehet közlekedni, a gyárak működnek. A városban másodfokú riadó van érvényben – írja a BBC-re hivatkozva a 24.hu. Koronavírus: Már közel négymillióan meggyógyultak világszerte
Világszerte 8 173 940 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 443 685, a gyógyultaké pedig 3 955 169 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma még 8 018 742, a halálos áldozatoké 433 4066, a gyógyultaké pedig 3 844 407 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma és a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. Rendszerváltás után korszakváltás – A XXI. Század Intézet videoelemzése
A rendszerváltoztatás után húsz évig elhúzódó posztkommunizmusról, a baloldali–liberális gondolkodás progresszivitásának folytonosságáról és válságáról, illetve a tíz éve tartó nemzeti kormányzás által véghezvitt fordulatról beszélgetett Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője két meghívott vendéggel, G. Fodor Gábor politológussal és Békés Márton történésszel, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójával, „Rendszerváltás után korszakváltás” címmel. Nagyszabású hadműveletet indított Törökország a kurdok ellen
A török hadsereg hadműveletet indított Észak-Irakban kurd fegyveresek ellen – jelentette be szerdán Ankara. Minden ötödik emberre fokozottan veszélyes a koronavírus egy friss tanulmány szerint
A Lancet Global Health szakmai folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány becslése szerint mintegy 1,7 milliárd embernek van legalább egy olyan alapbetegsége, amely fokozott kockázatnak teszi ki egy koronavírus-járvány idején. Korosztályonként nagyon eltérő a rizikófaktor: a húsz év alattiaknál 5 százalék ez az arány, míg a 70 év felettieknél 66 százalék – írja a CNN-re hivatkozva az infostart.hu oldal. Miskolc környéki drogbandákat számolt fel a rendőrség
Felszámolt a rendőrség több Miskolc környéki drogbandát; öt hónap alatt mintegy ötvenezer adagnyi kábítószert foglaltak le – közölték szerdán a police.hu honlapon. Pécsi professzor: Megjósolni sem lehet, lesz-e második hulláma a járványnak hazánkban
Hamarosan kiderül, mennyire biztonságosak a koronavírus elleni oltóanyagok. Már a harmadik fázisában tart annak a vakcinának a tesztelése, amit az oxfordi egyetem fejleszt a koronavírus elleni védelemhez. Az első két fázisban jól vizsgázott az oltóanyag, négyszázmillió vakcina érkezhet Európába – mondta a hazai kutatásokat vezető pécsi professzor az ATV Híradónak. Az amerikai "szisztematikus rasszizmust" vizsgálnák afrikai országok
Több afrikai ország is mozgósít az ENSZ-ben azért, hogy az Emberi Jogi Tanács vizsgálja ki az Egyesült Államokban és más országokban is tapasztalható "szisztematikus rasszizmust" és rendőri erőszakot. Az erről szóló határozattervezetbe betekinthetett kedden az AFP hírügynökség. A témáról rendkívüli vita lesz szerdán a genfi székhelyű tanácsban. Magyarországra is elért a szoborrongálási hullám
"BLM" és "nazi" feliratokkal rongálták meg Winston Churchill egykori brit miniszterelnök szobrát Budapesten. A jelenség csak hazánkban új keletű: Londonban például már megrongálták a II. világháborúban nemzeti hőssé emelkedő Churchill szobrát, de volt, ahol egy Gandhi-szobrot rongáltak meg a tüntetők, a feketejogi mozgalmárok. Koronavírus – A WHO bízik a szteroidban, az amerikai orvosok viszont súlyos mellékhatásokra figyelmeztetnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) "tudományos áttörésként" értékelte kedden a dexamethasone nevű gyógyszerről szóló brit bejelentést, miszerint az jelentősen csökkenti a súlyos állapotban lévő koronavírus-betegek halálozási kockázatát, több amerikai orvos azonban szkeptikus a bejelentéssel kapcsolatban. Csak a rendkívüli jogrend ért véget, a Magyarország elleni vizsgálat nem
A balliberális politikusok szerint addig van diktatúra Magyarországon, amíg ők azt mondják – legalábbis ez derül ki az Európai Bizottság a Magyar Nemzethez eljuttatott állásfoglalásából. A testület illetékes szóvivője a lapnak azt nyilatkozta: "éberek maradnak" és nyomon fogják követni, hogy a jogállamiságot, alapvető jogokat és a közösségi jog alkalmazását érintő intézkedéseket miképp szünteti meg a kormány. Orbán Balázs: A baloldal álhírek terjesztésével, kamuvideóval járult hozzá a védekezéshez
A baloldal ismét cserbenhagyta a járvány elleni védekezést – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden, az M1 aktuális csatornán.