Pesti Srácok

Koronavírus – A WHO bízik a szteroidban, az amerikai orvosok viszont súlyos mellékhatásokra figyelmeztetnek

Koronavírus – A WHO bízik a szteroidban, az amerikai orvosok viszont súlyos mellékhatásokra figyelmeztetnek

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) "tudományos áttörésként" értékelte kedden a dexamethasone nevű gyógyszerről szóló brit bejelentést, miszerint az jelentősen csökkenti a súlyos állapotban lévő koronavírus-betegek halálozási kockázatát, több amerikai orvos azonban szkeptikus a bejelentéssel kapcsolatban.

Az olcsó és alacsony szteroidalapú dexamethasone már több, mint hatvan éve létezik, világszerte széles körben hozzáférhető gyulladáscsökkentő. A klinikai próbák tanúsága szerint a lélegeztetésre szoruló koronavírus-betegek körében 35 százalékkal, az oxigénkezelésben részesülő, de lélegeztetőgépes kezelést nem igénylő páciensek esetében 20 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát – közölte kedden a nagy-britanniai klinikai tesztelést irányító Peter Horby professzor. Ez a világ eddigi legnagyobb ilyen jellegű országos klinikai próbáján derült ki. A múlt hétfőn véget ért, három hónapig tartó tesztben 175 brit kórház és 11 500 beteg vett részt. A brit szakemberek azt ígérték, hogy hamarosan ismertetik a klinikai próba részleteit.

Boris Johnson brit miniszterelnök erre reagálva kijelentette, hogy a gyógyszerrel elért eredmény "igazi ok az ünneplésre". Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közleményben üdvözölte a jó hírt és mindazokat Nagy-Britanniában, akik hozzájárultak ehhez a "tudományos áttöréshez". Kathryn Hibbert, az amerikai Harvard Egyetem massachusettsi általános kórháza intenzív osztályának igazgatója azonban így nyilatkozott: megégettük már magunkat, és nemcsak a koronavírus-világjárvány alatt, hanem előtte is azzal, hogy érdekes eredményekről számoltak be nekünk, de amikor részletesen megnézhettük az adatokat, az már nem volt olyan meggyőző. A részletekből jobban tudunk majd ítélni, kiderül, hogy mely betegen mekkora dózisban segített leginkább a gyógyszer – mondta a szakember, aki egyelőre nem változtat eddigi gyakorlatán. Thomas McGinn, New York legnagyobb egészségügyi ellátórendszerének, a Northwell Health-nek a főorvos-helyettese azt mondta a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva: a szteroidok képesek lerontani az immunrendszert, ezért az orvosoknak óvatosan kell dönteniük alkalmazásukról minden egyes beteg esetében, majd hozzátette, hogy ő is várja a részleteket, más orvosok véleményét, és azt, hogy a kísérletet valamelyik komoly orvosi lapban publikálják.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.