Pesti Srácok

Az amerikai "szisztematikus rasszizmust" vizsgálnák afrikai országok

null

Több afrikai ország is mozgósít az ENSZ-ben azért, hogy az Emberi Jogi Tanács vizsgálja ki az Egyesült Államokban és más országokban is tapasztalható "szisztematikus rasszizmust" és rendőri erőszakot. Az erről szóló határozattervezetbe betekinthetett kedden az AFP hírügynökség. A témáról rendkívüli vita lesz szerdán a genfi székhelyű tanácsban.

A határozattervezetben a kezdeményezők szigorúan elítélik "a rendfenntartó erők rasszista diszkriminatív és erőszakos gyakorlatát az afrikaiakkal és az afrikai származásúakkal szemben, valamint az amerikai és más országbeli büntetés-végrehajtás strukturális rasszizmusát". Követelik, hogy az ENSZ állítson fel független nemzetközi vizsgálóbizottságot, olyan magas szintű testületet, amely a világban időről időre felmerülő nagy válságokkal foglalkozik majd. Ennek a bizottságnak az volna a feladata szerintük, hogy igazságszolgáltatás elé állítsa az erőszakcselekmények elkövetőit, de azt is vizsgálnia kellene, hogy az adott ország, állam kormánya hogyan reagál a válságra, a tüntetésekre. A kezdeményezők azt szeretnék, ha ez a bizottság egy éven belül felállna.

Az amerikai külügyminisztérium egy meg nem nevezett magas rangú tisztségviselője "nevetségesnek" nevezte a kezdeményezést. Elmondta, hogy a május 25-én Minneapolisban rendőri intézkedés közben megölt George Floyd ügyében mind a négy bűnrészes rendőrt emberölés vádjával bíróság elé állítják, és hogy Minnesota állam engedélyezte a per tévés közvetítését.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Megjegyezte: csalódott amiatt, hogy a Dél-afrikai Köztársaság is a kezdeményezők között van.

Egy másik amerikai diplomata pedig úgy nyilatkozott: a vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező afrikai országok között vannak olyanok, amelyek elfedik az igazságot, erőszakkal fojtják el a bírálatot, nincs semmilyen demokratikus kötelezettségük, még az alapvető szabadságjogokat sem hajlandók elismerni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Fabrice Coffrini

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.