Forró drót
Nagy Ervin: nincs közös ellenzéki nevező az összefogáshoz
Az ellenzéki összefogás kérdése több problémát is felvet a balliberális pártok között – erről ír Nagy Ervin hétfőn megjelent elemzésében, kifejtve: a koronavírus-járvány miatt „időt nyerő” ellenzéki pártok a nyilvánosság kizárásával próbálnak majd minél gyorsabban megegyezni, miközben a vitás kérdések miatt számos konfliktus fog napvilágot látni. Úgy vélte, a parlamenti ciklus második felének kezdetét az egymással való versengés fogja meghatározni, aminek következtében a pártok további népszerűségvesztéssel számolhatnak majd. Tizenhárom ittas vezetőt füleltek le rendőrök Csongrád megyében
Három nap alatt tizenhárom esetben indult büntetőeljárás ittas gépjárművezetőkkel szemben Csongrád-Csanád megyében - írják a police.hu-n. A rendőrök Szegeden tíz, Szentesen kettő, míg Hódmezővásárhelyen egy alkalommal indítottak büntetőeljárást ittas járművezetőkkel szemben 72 óra alatt. Rács mögé került a három ember halálát okozó tigris
Végleg állatkertbe zárták azt a vadon élő tigrist, amely három ember halálát okozta az elmúlt években Indiában - közölték vasárnap a helyi hatóságok. Az ötéves nagymacskaféle nemcsak emberi településekre volt veszélyes, de teheneket is megtámadott India két államában, Maharastra és Madzsa Prades államban mintegy 500 kilométeres körzetben. PM: nőtt az államháztartás pénzforgalmi hiánya május végére
Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit - közölte hétfőn előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték a pénzforgalmi hiányt. Notre-Dame - Hétfőn megkezdődik a leégett huszártorony körüli állványzat elbontása
Megkezdődik hétfőn a párizsi Notre-Dame székesegyháznál a tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártorony körüli állványzat lebontása ott, ahol a tűz kiütött. Mélyül a recesszió Japánban
Az előzetesen becsültnél kisebb mértékben csökkent a japán gazdaság teljesítménye az első negyedévben, de a koronavírus-járvány hatására várhatóan tovább mélyül a recesszió. A japán kormány hétfőn közzétett, második becslésen alapuló adatai szerint január-márciusban 0,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző három hónaphoz képest. Ez kedvezőbb az első becslésben szereplő 0,9 százalékos visszaesésnél, de gyengébb a 0,5 százalékos elemzői várakozásoknál.
Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában
Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, hétfőre egy nap alatt 463 új beteget azonosítottak, a kormány eközben mégis a korlátozások újabb enyhítésére készül azokban a régiókban, amelyekben azt a helyzet megengedi - közölte az egészségügyi miniszter. Szijjártó: ősszel avatják fel a Hableány áldozatainak emlékművét
Már tervezik és várhatóan idén ősszel felavatják a Hableány sétahajó balesete áldozatainak emlékművét Budapesten - adta hírül a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn. Nézőpont: a nemzeti konzultációval általános felhatalmazását konkretizálja a kormány
A kormányzás technikai eszközévé vált nemzeti konzultációval a választásokon szerzett általános felhatalmazását konkretizálja a kormányzat - mondta a Nézőpont Intézet igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán. Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos és médiafelügyeleti döntéseket hozott a médiatanács
Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos és médiafelügyeleti döntéseket hozott a médiatanács e heti ülésén - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel. Az ATV főszerkesztője szerint a média vette át az ellenzéki pártok helyét
2010 után az ellenzéki pártok képtelennek bizonyultak betölteni azt a szerepüket, amiért a választók bejuttatták őket a parlamentbe, és bizonyos szempontból a média vette át az ellenzéki pártok helyét - jelentette ki a Mandiner.hu-nak adott interjúban Gavra Gábor, az atv.hu főszerkesztője. Csökken a fertőzöttek száma, közel a járvány vége (visszanézhető videó)
A járvány első hullámának végén járunk – jelentette ki megkönnyebbülten Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján. Az általa ismertetett számok egyértelműen alátámasztják a megállapítását, miközben a világban még bőven nem ért véget a baj, sőt egyes országokban most kezd igazán súlyosra fordulni a helyzet.
Tállai: egy alkalmas városvezető nem herdálta volna el a Lánchíd felújítására félretett pénzt
Budapest jövőre tízmilliárd forinttal többől gazdálkodhat, mint idén. Ilyen anyagi lehetőségek mellett egy oka lehet a főpolgármesternek a siránkozásra: elherdálta a Lánchíd felújítására szánt pénzt, amelyet még a főváros előző vezetése tett félre – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a pénzügyminiszter helyettese. Amerikai tüntetések - A balliberális média Floyd hatéves kislányával érzékenyít (videó!)
Szegény amerikai tüntetők már annyira fel vannak háborodva az őket ért elnyomás és rendőri erőszak ellen, hogy újabb módon próbálnak érzékenyíteni. Az elhunyt Floyd hatéves kislányával és zokogó feleségével. A videón látszik, hogy szegény kislány láthatóan össze van zavarodva és nem érti, miért kérdezgetik az apukájáról. A kontrasztot jól mutatja, hogy miközben már lassan az egész világ "gyászol", legutóbb egy óriási plazmatévét loptak el tüntetők és tuszkoltak be egy luxusterepjáró platójára. Döbbenetes, hogy az indulatok továbbra sem hagytak alább, miközben egyébként demokrata politikusok a tüntetőkkel szelfizenk és tovább hergelik az indulatokat a kormányzat, a rendőrség és közvetve Trump ellen. Úgy tűnik az is "megengedett", hogy kifosszák és lángokba borítsák a világot egy jól eltervezett koncepció mentén. Deák Dániel: csökkent a pánikkeltő ellenzék népszerűsége
Csökkent az ellenzéki pártok támogatottsága, mert a koronavírus-járvány elleni védekezésben nem működtek együtt a kormánnyal - mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Hat nap után mentettek ki egy kútba esett brit férfit Balin
Hat nap után mentettek ki egy kútba esett brit férfit Balin. A 29 éves Jacob Robertset a szigeten egy kutya kergette meg Pecatu település közelében, és menekülés közben egy négy méter mély, szinte teljesen kiszáradt kútba zuhant. A férfi lába az eséstől eltört, és ezért nem tudott kimászni. A kútban szerencsére volt egy kis víz, ez tartotta életben. Lélegzetelállítóan szép helyen járt a hétvégén Varga Judit (képek!)
Varga Judit igazságügyi miniszter is azok közé a politikusok közé tartozik, akik szeretik felfedezni Magyarország szép és lélegzetelállító helyeit. Varga Judit a közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyben megmutatta hol járt családjával a hétvégén. Vízvezetékcsere miatt lezárták a Széchenyi rakpart egy szakaszát
Vízvezetékcsere miatt lezárták az autóforgalom elől a Széchenyi rakpart Arany János utca és Széchenyi tér közötti szakaszát - közölte a Fővárosi Vízművek hétfőn az MTI-vel. Elfogták a dombrádi gyilkosság gyanúsítottját
Elfogták a Dombrádon történt gyilkosság gyanúsítottját, a 23 éves férfi féltékenységből ölte meg élettársát - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn. Már csak hattal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt két idős, krónikus beteg és hattal, 4014-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. Halálos baleset miatt teljes útlezárás van Csákvár és Vértesboglár között
Tehergépjármű és személyautó ütközött össze a 8126-os úton Vértesboglárnál, emiatt teljesen lezárták az utat. Az első információk szerint a Csákvár és Vértesboglár közötti balesetben ketten meghaltak - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t. Nézze meg Orbán Viktor trianoni ünnepi beszédét! (videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán osztotta meg azt a videót, amelyen meghallgatható a Sátoraljaújhelyen elmondott, trianoni évfordulós beszéde. Ön megnézte már? Világszerte hétmillióan fertőződtek meg, és 403 ezer a halálos áldozatok száma
Világszerte 7 015 078 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 402 852, a gyógyultaké pedig 3.142.453 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 6.896.179 volt, a halálos áldozatoké 399 785, a gyógyultaké pedig 3.087.315. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen. Siklósi Gergely párbajtőröző nekivág a katonai alapkiképzésnek
Siklósi Gergely háromszoros utánpótlás Európa-bajnok, junior világbajnoki érmes, felnőtt magyar bajnok, válogatott párbajtőröző közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy sportszázados katonaként nekivág az alapkiképzésnek.