Pesti Srácok

Csökken a fertőzöttek száma, közel a járvány vége (visszanézhető videó)

A járvány első hullámának végén járunk – jelentette ki megkönnyebbülten Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján. Az általa ismertetett számok egyértelműen alátámasztják a megállapítását, miközben a világban még bőven nem ért véget a baj, sőt egyes országokban most kezd igazán súlyosra fordulni a helyzet.

A határ átlépésről szóló kormányrendelet értelmében Szlovákiával, Csehországgal, Ausztriával és Németországgal megszűnt a kölcsönös határellenőrzés, így ezen országok állampolgárai, illetve lakói akadályoztatás nélkül utazhatnak egymás országaiba. Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy a rendőrségi ellenőrzéseket továbbiakban az ország mélységében hajtják végre.

Müller Cecília országos tisztifőorvos kijelentette, hogy az első hullámot lassan magunk mögött hagyjuk. Ismertette, hogy eddig 4014 laboratóriumi eredménnyel igazolt koronavírus-fertőzést tartanak nyilván Magyarországon, tegnap hat új fertőzöttet találtak. Ezidáig 2284 fő gyógyult meg, 548 hunyt el. A tisztifőorvos kiemelte, hogy az elhunytak 4 százalékának nem volt ismert alapbetegsége, tehát 22 személy esetében volt a halál oka a koronavírus.

Jelenleg már csak 1182 aktív fertőzött van az országban, 41 százalékuk budapesti, 59 százalékuk vidéki. Az aktív fertőzöttek közül 385 fő szorul kórházi ápolásra, huszonegyen vannak lélegeztetőgépen. Magyarországon – a világátlagtól eltérően – a fertőzöttek 58 százaléka nő, aminek az az oka, hogy a vírus főleg az időseket veszélyezteti, és a nők átlagosan jóval magasabb kort érnek meg nálunk. A fertőzöttek csaknem fele 65 év fölötti, és több, mint ötöde 80 év fölötti. Mindössze 88 esetben regisztráltak 20 évesnél fiatalabb fertőzöttet.

PestiSracok facebook image

A százezer főre arányosított statisztika szerint Budapest az ország legfertőzöttebb része, utána következik Zala, Komárom-Esztergom és Fejér megye. Müller Cecília elmondta, hogy a világjárvány tizedik hetében volt az első ismert eset Magyarországon, a tizenötödik héten tetőzött a fertőzés, most a huszonharmadik héten pedig már egyértelműen lecsengőben van. A halálesetek száma is csaknem ugyanilyen időbeli görbe szerint alakult.

Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.