Pesti Srácok

PM: nőtt az államháztartás pénzforgalmi hiánya május végére

PM: nőtt az államháztartás pénzforgalmi hiánya május végére

Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit - közölte hétfőn előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték a pénzforgalmi hiányt.

A központi költségvetés 910 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 154,3 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 12,8 milliárd forintos többletet értek el. Az öthavi hiány az eredeti 367 milliárd forintos éves előirányzat 286,4 százaléka, de az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) májusban másodszor módosított finanszírozási tervében 1890 milliárd forintra emelt pénzforgalmi hiánynak csak 55,6 százalékát éri el. A központi alrendszer hiánya tavaly májusban 137,4 milliárd forint, január-májusban 176,4 milliárd forint volt. Az idén május végéig 590 milliárd forintnyi járványügyi eszközbeszerzésről született döntés, és 450 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztetőgépek költségei. Május végéig 486,7 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, az uniós kiadások ugyanakkor meghaladták a 967,6 milliárd forintot.

A PM előzetes jelentése a kiemelkedő idei kiadások között felsorolta a közúthálózat fenntartására és működtetésére fordított 55,8 milliárd forintot, a Falusi útalapból felhasznált 53,0 milliárd forintot, a Modern városok program terhére elköltött 29,1 milliárd forintot. Számottevő összeget, 26,3 milliárd forintot tett még ki a közúthálózat felújítása, a Beruházásösztönzési célelőirányzatból felhasznált 24,4 milliárd forint, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására fordított 22,6 milliárd forint is. A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv célja az elért eredmények, a magyar családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a vállalkozások megvédése. Ennek érdekében a kormány többek között munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő bértámogatással, adókönnyítésekkel és a beruházások támogatásával is segíti a vállalkozásokat - emlékeztet közleményében a Pénzügyminisztérium. A kormány - ahogyan a veszélyhelyzet alatt, úgy a járványügyi készültség során is - minden szükséges forrást biztosít a védekezéshez, miközben a GDP-arányos idei hiánycél továbbra is 3,8 százalékon tartható - közölte a PM.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Varga György

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.