intézkedések
György László: a gazdaságvédelmi akcióterv segíti a bajba került vállalkozásokat
A decemberi kedvező foglalkoztatottsági adatok a gazdaságvédelmi akciótervnek is köszönhetők, amely támogatást biztosít a bajba került vállalkozásoknak – mondta a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjúban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.Kormányinfó – Érdemes lehet karácsonyra enyhíteni
A kormány legfrissebb intézkedéseiről és a szerdai kormányülés eredményeiről számolt be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ismertette: a fertőzöttek számát tekintve Magyarország a 12. helyen áll a 27-ből az uniós összehasonlítást tekintve. Szintén uniós átlag alatt maradt az elhunytak száma a miniszter szerint. Gulyás Gergely jelezte: decemberben tetőzhet a járvány. Beszámolt arról is, hogy Orbán Viktor szakmai vezetőkkel egyeztet a járványügyi szabályok felülvizsgálata kapcsán. Az uniós jogállamisági vitákról szólva elmondta: valamennyi államot megilleti a vétójog, ha pedig nem sikerül mindenkinek megfelelő megállapodást kötni, akkor tovább kell tárgyalni. A Szájer-ügy is terítékre került, ennek kapcsán Gulyás úgy nyilatkozott: egyértelmű a Fidesz álláspontja a Szájer-ügyben. Kérdésre válaszolva a miniszter úgy fogalmazott: karácsonyra érdemes lehet enyhébb korlátozásokat bevezetni.A "Vödrös" Falus ismét feltűnést akar: most az új intézkedéseket kritizálja
Úgy tűnik nincs új a nap alatt, de mindig meg tudunk lepődni. A vödrös kihívásban eléggé beégő és egykori tisztifőorvos Falus Ferenc kritikusi babérokra tör: szerinte a kormány bénázik. A lényeg, hogy a “Vödrös” Falus sem maradhat ki az ellenzéki hisztihadjáratból: nemrégiben még Orbán Viktor megfertőződését kívánta, most a határszigorításokat kritizálja.Egy éves lesz a Családvédelmi Akcióterv
Július elsején egyéves lesz a Családvédelmi Akcióterv. Az évfordulóig minden héten megosztok Önökkel egy-egy kisfilmet a bevezetett lépéseinkről. A soron következő videó a bölcsődei intézkedésekről szól. A tájékoztatót ezúttal Végváriné Hegedűs Katalinnal, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnökével közösen készítettük el - osztotta meg Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a közösségi oldalán.PM: nőtt az államháztartás pénzforgalmi hiánya május végére
Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit - közölte hétfőn előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték a pénzforgalmi hiányt.Újranyit a Liszt Ferenc reptér is, speciális szabályok lépnek életbe
Minél több cég indul újra, annál több új és szokatlan szabályhoz kell hozzászoknunk. A járvány miatt szinte teljesen leálló légi közlekedés Európa-szerte kezd éledezni, így a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma is – a Wizz Air keddi bejelentését, valamint további járatindítási előrejelzéseket követően – lassan és fokozatosan újraindul - olvasható a Forbes összefoglalójában.Magyarország éllovas a járvány kezelésében
Lakosságszám-arányosan Magyarországon rendkívül kevés a fertőzött, illetve a halálozások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál – derült ki a XXI. Század Intézet tanulmányából. Az Európai Unió tagállamainak koronavírus-járványra vonatkozó adatait összegző elemzésében Deák Dániel rámutatott: a legtöbb megbetegedést Luxemburgban regisztrálták, ott százezer lakosra több, mint hatszáz koronavírusos eset jut, de Spanyolországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban is kiugróan magas a megbetegedettek aránya a lakosságszámhoz viszonyítva – írta a Magyar Nemzet.Gulyás: Május 3-ig hatályosak a jelenlegi szabályok
Május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.Mit jelent a veszélyhelyzet? Összefoglaló a kormány járványvédelmi intézkedéseiről
A veszélyhelyzet első 14 napja! címmel tett közzé Facebook-videót a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. Farkas Örs ebben a veszélyhelyzet kihirdetése óta meghozott kormányzati intézkedéseket sorolja fel. A videó többek közt emlékeztet arra, hogy a kormány visszaállította a szlovén és az osztrák határon a határellenőrzést, bevezette minden Magyarországra érkező vizsgálatát, döntött az iskolák bezárásáról és a védekezésért felelős akciócsoportok felállításáról. Ennek apropóján a PestiSrácok.hu is megcsinálta a saját vészhelyzeti naplóját, amelyben röviden ismertetjük a vírus elleni harc állomásait.Ajánljuk még