Pesti Srácok

Kormányinfó – Érdemes lehet karácsonyra enyhíteni

Kormányinfó – Érdemes lehet karácsonyra enyhíteni

A kormány legfrissebb intézkedéseiről és a szerdai kormányülés eredményeiről számolt be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ismertette: a fertőzöttek számát tekintve Magyarország a 12. helyen áll a 27-ből az uniós összehasonlítást tekintve. Szintén uniós átlag alatt maradt az elhunytak száma a miniszter szerint. Gulyás Gergely jelezte: decemberben tetőzhet a járvány. Beszámolt arról is, hogy Orbán Viktor szakmai vezetőkkel egyeztet a járványügyi szabályok felülvizsgálata kapcsán. Az uniós jogállamisági vitákról szólva elmondta: valamennyi államot megilleti a vétójog, ha pedig nem sikerül mindenkinek megfelelő megállapodást kötni, akkor tovább kell tárgyalni. A Szájer-ügy is terítékre került, ennek kapcsán Gulyás úgy nyilatkozott: egyértelmű a Fidesz álláspontja a Szájer-ügyben. Kérdésre válaszolva a miniszter úgy fogalmazott: karácsonyra érdemes lehet enyhébb korlátozásokat bevezetni.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt: a fertőzöttek számát tekintve Magyarország a 12. helyen van az unióban.

– tette hozzá.

– mondta a miniszter. A mostani prognózisok szerint decemberben tetőzhet a járvány. Gulyás Gergely kijelentette: a szerdai kormányülésen döntés született arról, hogy elindul a vakcinaelőjegyzési kampány.

– mondta a miniszter. Gulyás úgy fogalmazott: egy esetleges harmadik hullámot csak a vakcina előzhet meg, ezért a kormány további szerződéseket köt beszállítókkal. Hozzátette: az oltás önkéntes lesz, de csak állami szervezésben valósul meg.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– mondta Gulyás.

– jelezte a miniszter. A korlátozások kapcsán kérdésre válaszolva elmondta: egyelőre marad a vásárlási idősáv a 65 év felettieknek. Gulyás szólt arról is, hogy az Európai Bizottság egy újabb migrációs akciótervet hozott nyilvánosságra.

– tette hozzá.

– mondta Gulyás.

– tette hozzá.

– mondta Gulyás. A miniszter a költségvetés megvétózása kapcsán azt mondta, hogy jelenlegi formájában nem fogadják el a költségvetést, és nem lehet ezt úgy feltüntetni, hogy bármilyen zsarolás lenne, mert a vétó joga mindenkit megillet.

– mondta Gulyás. A miniszter aláhúzta: hitelt felvenni lehet közösen, vagy külön is; az utóbbi esetben csak magunkért vagyunk felelősek.

– tette hozzá.

– jelezte. A Szájer-ügyben több kérdés is érkezett a tájékoztatóra, amelyeket Gulyás Gergely egyben válaszolt meg, idézve a Fidesz az ügyben kiadott hivatalos közleményét. Hozzátette: személyesen is nagyra értékeli Szájer munkáját, a titkosszolgálati lépre csalással kapcsolatos pletykáknak azonban nem szeretne hitelt adni. A karácsonyi időszakra vonatkozó enyhítésekre vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette: speciális szabályokat érdemes hozni, de egyelőre azt kell eldönteni, hogy december 11. után milyen szabályok lesznek életben. Hozzátette: ha a szigorú feltételek fenntartása mellett dönt december 11. utánra vonatkozóan, akkor is érdemes karácsonyra és szilveszterre megengedőbb, speciális szabályokat hozni. Az ukrajnai magyarság elleni újabb jogsértésekre reagálva Gulyás Gergely úgy fogalmazott: Ukrajna nem tekinthető jogállamnak, és a magyarok elleni fellépésben faji alapon jár el.

– tette hozzá. Aláhúzta: a magyar álláspont nem változik ebben az ügyben. Gulyás kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy a kormány nem ért egyet Demeter Szilárd cikkének állításainak jelentős részével, mert a mindennapi visszásságok nem egyeztethetőek össze a holokauszt borzalmaival.

– tette hozzá.

– mondta kérdésre válaszolva Gulyás.

– tette hozzá. Megjegyezte: a végső döntés a kórházigazgatóknál van. Gulyás Gergely kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a BLM-mozgalom alapvetően egy rasszista mozgalom.

– fogalmazott.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.