Forró drót
Gyurcsányék számára Göncz Árpád a rendszerváltás jelképe
A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot. Orvosai előtt tisztelegve választott nevet kisfiának Boris Johnson
Az 55 éves Johnson és a 32 éves Carrie Symonds kisfia szerdán jött a világra a University College London egyetem kórházában. Az újszülött nevét nem közölték azonnal, de Instagram-oldalán Carrie Symonds – akit Johnson decemberben eljegyzett – szombat délután bejelentette: a gyermeket Wilfred Lawrie Nicholas Johnsonnak hívják. Tüntettek a járványügyi intézkedések miatt Szlovéniában
Horvátországban és Szlovéniában is stagnál a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma – derült ki a válságstábok szombati sajtótájékoztatóján. Szlovéniában több ezren tüntettek a járvány megfékezésére elfogadott kormányzati intézkedések ellen. Bolti lopásért ítélték el Tornyi Barnabást?
Az Egyesült Államokban érték kis értékű bolti lopáson az egykor ismert magyar fociedzőt, Tornyi Barnabást. A Blikk információi szerint a 2017 óta Floridában élő tréner tavaly november 16-án követte el a lopást és idén február 14-én találták vétkesnek. Mérséklődik a járvány Spanyolországban, az emberek újra birtokba vették a tengerpartot és a tereket
Spanyolországban eddig 25 100-an hunytak el az új koronavírus okozta fertőzés következtében, de a halálesetek száma már harmadik napja háromszáz alatt maradt – jelentette szombaton a spanyol egészségügyi minisztérium. Szombattól a hatóságok engedélyezték a szabadtéri sportolást, korosztályonként más-más idősávban. Kovács Zoltán: Ha a ZDF szörnyeket akar bemutatni, akkor nézzen szét Németországban, mert akad(t) jópár
A ZDF német köztelevízió Heute Show című péntek esti műsorában mutatták be az Európai Bizottság elnöke mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Hannibal Lecterként. Az őrült sorozatgyilkosnak montázsolt kormányfő képével a ZDF annak a balliberális propagandának készített hátteret, amelyben a koronavírus-törvényt igyekeznek valamiféle totalitárius diktatúrának utat engedő jogszabályként feltüntetni. Kovács Zoltán a közösségi oldalán reagált a ZDF húzására. Az államtitkár csípős megjegyzéssel fordult a szerkesztőséghez: ha legközelebb szörnyeket kívánnak bemutatni, nézzenek szét saját országukban, akad(t) jó pár...
Szabó Tímea a magyarellenes kirohanásaival belopta magát a román nagykövet szívébe
Portálunk is beszámolt róla, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az Országgyűlés április 20-i ülésén kifogásolta, hogy a magyar kormány a járványhelyzet idején egészségügyi maszkokat szállít a határon túli magyaroknak. Felszólalását azonban tapssal nyomták el a kormánypárti képviselők. A budapesti román nagykövet ezt követően egy Whatsapp-csoportban azt írta a többi, Budapesten szolgáló nagykövetnek, hogy Szabó Tímeát fenyegetések és inzultusok sora érte, ezért a maga részéről levélben vállalt szolidaritást a Párbeszéd társelnökével, kifejezve reményét, hogy "sértetlen maradt" az őt ért inzultusok után. Erről az esetről nyilatkozott Bogdan Aurescu román külügyminiszter, aki azt állította, hogy a budapesti román nagykövet nem kapott erre utasítást Bukarestből, személyes kezdeményezésből vállalt szolidaritást a magyar ellenzéki politikussal. Orbán Viktor: Most is összefogásra van szükség Magyarországon
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első szabadon választott Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulásának az évfordulójáról a közösségi oldalán is megemlékezett. Az ünnep kapcsán az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Grúz matrózokat ejtettek túszul nigériai kalózok
Tíz matrózt, zömében georgiai (grúz) állampolgárt ejtettek túszul kalózok Nigéria partjainál egy panamai zászló alatt közlekedő hajón – közölte szombaton a georgiai tengerészeti ügynökség sajtószolgálata. A georgiai hatóságok azt ígérték, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek, hogy rövid időn belül kiszabadítsák a matrózokat a kalózok fogságából. Szijjártó Péter: Csúcstechnológiájú lélegeztetőgépeket fognak gyártani Vácott (videó)
Az izraeli tulajdonú Celitron Medical Technologies nevű vállalat 15 éve van jelen Magyarországon. Mindeddig orvosi eszközök, alapvetően sterilizáláshoz szükséges berendezések előállításával foglalkoztak Vácott. A világjárvány által az egészségügyi ellátórendszerekre kifejtett nyomásra reagálva úgy döntöttek, hogy gyártókapacitásuk átalakításával csúcstechnológiájú lélegeztetőgépeket kezdenek gyártani. A felkészülés már javában zajlik – jelentette be közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. Ukrán országos tisztifőorvos: Ukrajnának sikerült elkerülnie az olaszországi helyzet megismétlődését
Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában: szombatra egy nap alatt újabb 550 új fertőzéses esetet azonosítottak, és ezzel a betegek száma elérte a 11 411-et. A koronavírus okozta Covid-19 betegségben elhunytak száma hét új esettel 279-re nőtt, míg eddig 1498-an gyógyultak fel – közölte az egészségügyi minisztérium. Kormányszóvivő: A budapestiek és a Pest megyében élők nem mehetnek vidékre strandolni (videó)
A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet. A Budapesten és Pest megyében élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, nem tanácsos vidékre utazniuk, például nem mehetnek vidékre strandolni, és továbbra sem használhatják a játszótereket – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban, szombaton.
Gulyás Gergely: Magyarország a rabságból a szabadságba lépett át
A rendszerváltoztatással Magyarországon a rabság helyére szabadság, a szovjet megszállás helyére nemzeti függetlenség, a tervgazdaság helyére piacgazdaság, az alapvető jogok állam általi eltiprása helyére jogállam lépett – emlékeztet a közösségimédia-oldalán publikált szombati bejegyzésében Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Koronavírus – Japánban is engedélyezhetik a Remdesivir nevű szer használatát
Miután az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) pénteken engedélyezte a Remdesivir nevű szer használatát az új típusú koronavírussal fertőzött, kifejezetten súlyos betegek gyógyítására, Kvon Dzsun Vuk, a KCDC helyettes vezetője közölte, hogy Dél-Koreában is végeznek klinikai teszteket a szóban forgó gyógyszerrel, és készülnek arra, hogy szükség esetén gyorsan importálni tudják. A japán média értesülései szerint a szigetországban egy hét múlva várható a Remdesivir engedélyeztetése. Farage: Mi magunk importáltuk a koronavírust
A koronavírus miatti határzárak ellenére százasával érkeznek az illegális bevándorlók az Egyesült Királyságba. Nigel Farage, a Brexit Párt vezetője szerint az illegálismigránshajó-botrány sokkal nagyobb, mint azt bárki hinné. Elmondta, hogy a média által szinte teljesen elhallgatott statisztikák csak töredékét mutatják a valóságnak, és a cselekvés hiánya miatt a britek lehetővé tették a koronavírus importálását az országba. Áder János: Nemzeti összefogásra van szükség
Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba – mondta Áder János államfő szombaton a parlament ünnepi ülésén, ahol az Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek a képviselők. Megkezdődött az Országgyűlés ünnepi emlékülése
Harminc éve ezen a napon ült össze az első szabadon választott országgyűlés. A rendszerváltás egyik legfontosabb mozzanatára három évtized távlatából a Ház ünnepi üléssel emlékezik meg, az egyetlen napirendi pont pedig egy, az évforduló kapcsán megfogalmazott határozati javaslat lesz. Fricz Tamás: A harminc éve történtek a magyar történelem aranyló, fénylő napjai közé tartoznak
Az első szabad választással, az első szabadon választott parlamenttel és kormánnyal Magyarország felzárkózott Európához – mondta Fricz Tamás politológus az M1 aktuális csatornán, szombat reggel. Bordélyházat működtető nőt vettek őrizetbe Budapesten
Prostitúció elősegítése miatt őrizetbe vettek egy 27 éves nőt, aki a gyanú szerint egy budapesti belvárosi lakásban bordélyházat üzemeltetett – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Belpolitikai válságok is súlyosbítják a járvány okozta krízist a Nyugat-Balkánon
Már nem a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírek, hanem a belpolitikai témák domináltak a nyugat-balkáni országok médiájában szombaton. Koszovót a koronavírus-járvány mellett belpolitikai válság is sújtja, Montenegróban jelentősen nőtt a munkanélküliség, Boszniában pedig botrány övezi a lélegeztetőgépek beszerzését. Orbán Viktor három évtizede az Országgyűlésben – Az első Fidesz-frakció fotójával emlékezik a kormányfő
A miniszterelnök a harminc éve összeült első szabadon választott Országgyűlésre emlékezve osztotta meg közösségi oldalán az első Fidesz-frakcióról készült képet. Orbán Viktor játékra is hívta követőit, amikor azzal a kérdéssel fordult hozzájuk: ki kicsoda? Közel 3,5 millió a fertőzöttek, több, mint egymillió a gyógyultak száma a világban
Világszerte 3 344 099-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 238 663, a meggyógyultaké pedig 1 053 342 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szombat reggel. Péntek reggel még 3 257 520 volt a fertőzöttek száma, a haláleseteké 233 405, a gyógyultaké pedig 1 014 809 a világon. A fertőzés 187 országban van jelen. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg hétfőn az érettségi
A koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődnek meg hétfő reggel, a szokottnál egy órával később, 9-kor, magyar nyelv és irodalommal az idei érettségi írásbelik. Országszerte 84 284-en kezdhetik meg a vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak. Karácsony hatalmasat lódíthatott a Pesti úti idősotthonról
Legalább tíz olyan nap volt áprilisban, amikor nem volt jelen személyesen orvos a Pesti úti Idősek Otthonában – derült ki a Budapest Főváros Kormányhivatala által végzett vizsgálatokból, amelyet a Magyar Nemzet ismertetett szombati számában. A lap információi szerint március közepe óta biztosan akadozott az ellátás az intézményben. Karácsony Gergely viszont többször is ennek ellenkezőjét állította, de tényleges bizonyítékkal egyszer sem tudta alátámasztani szavait. A főpolgármester nyilatkozatainak ellentmond, hogy az ellenőrzéseken az derült ki, a legsúlyosabb napok egyikén még telefonon sem állt rendelkezésre szerződött orvos az idősek otthonában. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a járványhelyzetben elvárható megfelelő higiénés protokollra vonatkozó dokumentum is április második felében, az intézmény gócponttá alakulása után született.