Pesti Srácok

Forró drót

Troll – Az unióban sokan csak a kiátkozáshoz értenek igazán

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 4.
Kétségkívül a hét trollkodása, hogy a magyar kormány is aláírta a jogállamiságért és sajtószabadságért aggódók nyilatkozatát. Mindenesetre itthon szinte minden ellenzéki újságíró a sajtó szabadságát temeti, úgy, hogy ezt egyébként leírhatják, elmondhatják. Aztán azt mondják, hogy a koronavírus párttállástól független, néhány orgánum mégis fontosnak tartotta leírni a győri polgármester hovatartozását.

Informátor – Komoly gazdasági károkat okoz a koronavírus

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 4.
A koronavírus nemcsak egészségügyi kockázatot jelent, hanem már most látszódik, hogy hatalmas károkat okoz a gazdaságban is. Az elmúlt évtizedekben még nem történt olyan, hogy komplett gazdasági ágazatok az egyik napról a másikra teljesen leálltak. A járvány következményei először a turizmusban mutatkoztak meg, hiszen az emberek nem utaznak, a legtöbben még a lakásukat sem hagyják el. Illetve a védekezés miatt meg kellett hozni olyan döntéseket, amelyek komolyan korlátozzák az ágazat szereplőit. Ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültek a szállodák, az éttermek, de még a taxisok is – minderről az Informátorban volt szó, a Hír TV műsorán.

1,1 millió felett a fertőzöttek száma a világban, és több, mint 58 ezren haltak meg a koronavírus miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 4.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szombat reggelre több, mint 83 ezerrel, 1,1 millió fölé nőtt a világban. A Covid-19 betegségben eddig 58 901-en vesztették életüket, az utóbbi egy napon 5741-en. A meggyógyultak száma 226 669, a péntek reggelinél 14 894-cal több – olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés továbbra is 181 országban van jelen.

Szakértő: Az Európai Unió eltűnt a színről

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 4.
Az Európai Unió eltűnt a színről, ott van viszont Berlin, Budapest, Párizs: ők hozzák a döntéseket, és gondoskodnak a népeikről – mondta a Magyar Nemzetnek az egyik legismertebb amerikai geostratéga, az árnyék-CIA-ként is emlegetett Stratfor alapítója. A budapesti születésű George Friedmant – aki a Stratforból való kiválása óta a Geopolitical Futures elemzőportált irányítja – texasi otthonában érte el telefonon a lap. Úgy véli, ha Donald Trump jó ütemben hozza meg a döntést a társadalmi távolságtartás fenntartásáról vagy feloldásáról, akkor a nagy vezetők egyikeként vonulhat be az amerikai történelembe.

Honduras tömegsíroknak keres helyet, a brazil elnök pedig imára szólít

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 4.
Juan Orlando Hernández hondurasi elnök pénteken utasítást adott országa polgármestereinek, hogy jelöljenek ki földterületet tömegsíroknak arra az esetre, ha nagyon megnőne a gyorsan terjedő koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. Jair Bolsonaro brazil elnök pedig – eleget téve az evangéliumi keresztények kérésének – nemzeti böjt- és imanapot hirdetett vasárnapra, hogy megszabadítsa Brazíliát a pandémiától.

Kifestő készült az operatív törzsről

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 4.
Egy kiszínezett kifestőt mutatott fel az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján néhány másodpercig Gál Kristóf, a rendőrség (ORFK) szóvivője – írta a Ripost. A kifestőn a tájékoztatók rendszeres szereplői láthatók, így Müller Cecília országos tisztifőorvos, Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, valamint Gál Kristóf, az ORFK szóvivője.

Teljes karantént rendeltek el egy idősotthonban, miután pozitív eredményt hozott több lakó vírustesztje

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 3.
A Pesti Úti Idősek Otthonából koronavírus-fertőzés gyanújával szállítottak tegnap kórházba öt személyt, és a kórházban elvégzett tesztek igazolták a gyanút. Az időseket gondozó intézmény további 13 lakóját koronavírusgyanús tünetekkel különítették el; ma ők is kórházba kerültek. Jelenleg hivatalosan megerősített koronavírusos beteg nincs az intézményben. A X. kerületi tisztifőorvos az intézményben azonnal járványügyi zárlatot rendelt el.

Orbán Viktor mellett foglal állást az egyik legismertebb francia gondolkodó

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Forró drót 2020 április 3.
Hogyan mondtak le szabadságjogokról az emberek a koronavírus idején, és hogy ez egyáltalán nem zavarja a magukat haladónak tartó médiumokat – erről gondolkodik Éric Zemmour, világhírű francia politika elemző a Le Figaróban, amiről az Origo.hu számolt be. A lap népszerű publicistájának új írásában egyértelműen Orbán Viktor mellett foglal állást. A magyar miniszterelnök bírálóival kapcsolatban úgy véli, hogy azok a szálkát észreveszik más szemében, de saját szemükben a gerendát sem.